10 legviccesebb panaszkönyvi bejegyzés, amitől tuti fetrengeni fogsz a röhögéstől

Vannak örök elégtelen emberek, akiknek semmi se jó és ennek bizony hangot is adnak. Most mutatunk 10 panaszkönyvi beírást amit biztosan nem épeszű emberek írtak.

vasar

“Szerettem volna olvasólámpát vásárolni, erre az eladójuk azt
javasolta, hogy dögöljek meg, és a következő életemben változzak bagollyá, akkor legalább nem őt zaklatom zárás előtt 2 perccel.”

“Nagyon hideg volt a krémes, és a hidegre érzékenyek a fogaim,
ezért betettem az önök által gyártott mikrohullámú sütőbe felmelegítés
céljából. A krémes szétolvadt és szétrobbant. Miért nem írják rá a
használati utasításra, hogy tilos benne krémest melegíteni?!”

“Nyomdahibásan jelentették meg a hirdetésemet. Nem tökerős, hanem
tőkeerős befektetőt kerestem.”

“Komolyan gondolták, hogy a nászutas lakosztályban mindössze csak
egy darab emeletes ágy van?!”

“2800 forintot kellett volna fizetnem, egy ötezrest adtam, és
csupán egy százast kaptam vissza…. Igaz, hogy azt dollárban, de
akkor is!”

“Behoztam az önök kulcsmásoló műhelyébe egy 14-es villáskulcsot, de
kiröhögtek és nem másolta le senki!”

“örültem, hogy végre van egy étterem ahol tiszta az illemhely…
Erre jött a főpincér, és kizavart a személyzeti WC-ből!”

“A buszsofőr csúnyán beszélt velem… Mintha ő még nem hányt volna
soha!”

“Azt mondták, hogy a kisteherautójuk platóján bármit lehet
szállítani. Rátettük a buldózert, de összeszakadt alatta.”

“Szerettem volna egy lábbelit, ami nem ázik be. Amikor a huszadik
pár sem tetszett, az eladójuk gúnyosan a betoncsizmát javasolta…”

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏