14 ‘hétköznapi dolog’, amit tényleg csak a leggazdagabbak engedhetnek meg maguknak

Mindig is volt, van és lesz is egy bizonyos réteg, akiknek az „átlagos”, hétköznapi termékek nem felelnek meg. Az ő igényeik kielégítésére (vagy éppen az ő lehúzásukra?!) pedig természetesen külön szegmens szakosodott a piacon. Az ilyen vállalatok által előállított termékek persze sok esetben nem feltétlenül ,,jobbak”, mint az átlagosak, pusztán a legyártásuk és előállításuk közben felhasznált luxus-alapanyagok azok, (pl. nemesfémek) melyeket az átlagos emberek biztosan nem lennének képesek napról-napra megfizetni. Az alábbiakban most néhány ilyen terméket gyűjtöttünk egy kalap alá…

1. Luxusfogkrém (28 ezer forint)A Theodent 300 fogkrém (leírása alapján) az egyik legerősebb nem toxikus fogkrém, mely a szabadalmaztatott Rennou™ technológiával már az első alkalom után fehérebbé teszi a fogakat. Épp úgy, ahogy az összes fogkrém is (legalábbis a reklámok alapján). A kérdés már csak az, hogy valóban képes-e annyival többre, mint amennyivel az ára is több egy sima, átlagos, pár száz forintos fogkrémnél.
2. Szénszálas WC-ülőke (84 ezer forint)Ultrakönnyű súly, elegáns megjelenés, rendkívüli tartósság. Nem fog énekelni, vagy verset felolvasni a fenekünk alatt, de az ember ennek a szénszálas WC-ülőkének megvásárlásával pontosan azt kapja, amit vásárol: teljesen felesleges és szinte észrevehetetlen luxust.
3. Luxus-fülhallgató (180 ezer forint)A brit Goldstriker által készített fülhallgatók a világ egyik legimpozánsabb és legjobb teljesítményű fülhallgatói, legalábbis a gyártó állítása szerint, ha azonban ‘kézzel fogható’ bizonyítékot is szeretnénk, akkor bizony mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk ezekért a kis gyémántokkal és 24 karátos arannyal díszített kiegészítőkért.
4. Gyapjúzokni (330 ezer forint)Ezeket a különleges gyapjúzoknikat a német FALKE cég dobta piacra, egy 10 darabos, limitált kollekció keretén belül. A zokni egyébként az Argentínában, Bolíviában, Chilében és Peruban őshonos Vikunya állatból készült, (nyugi, nekem is rá kellett gugliznom, hogy mi a frász lehet ez) javarészt ennek köszönhető a cseppet sem pénztárcabarát ára. Vajon van olyan meleg, mint a nagyi kötött zoknija?!
5. Felhőlámpa (940 ezer forint)Itt, a Liked.hu-n már számos cikkben utaltunk nektek az otthon is elkészíthető (Csináld magad – DIY) felhőlámpákra, de örömünkre szolgál bemutatni, hogy készen is lehet őket kapni, bár nem biztos, hogy kifizetődő. Legalábbis az ára alapján biztos nem, az ugyanis egy kisebb használt autó árával vetekszik, míg a kézzel is elkészíthető változat alig pár ezer forintos alapanyag-felhasználással elkészíthető. De akkor miért ilyen borzasztó nagy az árrés?! Vélhetően azért, mert ez a készen kapott változat már nem csak megvilágítja a szobát, de zivatar, villámlás és eső hangokat is képes utánozni, ráadásul állítható is a fényereje. Hiába…a luxusnak ára van.
6. Luxuskonyhakés (1,5 millió forint)Szénacél penge, nyírfa fogantyú és ezüst dekoráció. Ehhez jár még egy lakkozott doboz, egy bőrtok és akkor tulajdonképpen mindent el is mondtam arról, hogy mit is kínál nekünk a Nesmuk konyhai kiegészítőket gyártó cég potom másfél millió forintos árért cserébe.
7. Luxusceruza (3,7 millió forint)Annyi mindennek létezik luxusváltozata, miért éppen ceruzából kéne a pár száz forintos sz*rokkal dolgoznunk?! Persze ez a középkategóriás autó árával vetekedő ceruza semmivel sem tud többet egy 50 forintos általános iskolai írószernél, viszont legalább cédrusból készült, míg a kupakja (ami faragó is egyben) fehéraranyból, amit egyébként három gyémánt tesz még előkelőbbé.

Ilyenkor mindig elgondolkodok, hogy vajon van valahol, valaki ezen a világon, aki most otthon ül a szobájában, egy ilyen (közel 4 millió forintos) ceruzával a kezében és a ‘saját vállát’ veregeti, hogy milyen [email protected] üzletet csinált vele?! ?
8. Luxus-monopoly (4 millió forint)Bőr tábla, arany és ezüst zsetonok, illetve bábuk. Ez az, ami a képen látható játékot tulajdonképpen meg is fosztja mindentől, ami miatt megvesszük, vagyis magától a ‘játék’ élményétől. Itt azért már komolyabb tétje van, ha figyelmetlenségből eltökítünk egy bábut, mi?! ?
9. Aranyozott iPhone 7 (7,2 millió forint)Akiknek a sima iPhone 7-es nem lenne elég drága, azok számára jó hírünk van, létezik ugyanis egy sokkal drágább, sokkal impozánsabb változata, mely a 24ct Gold Edition névre hallgat. Technikailag ugyan azt tudja, mint bármelyik iPhone 7-es, a külseje azonban 24 karátos aranyból készült, csakhogy biztosan mindenki észrevegye, mekkora jampi is a tulajdonosa.
10. Villanyborotva (28 millió forint)Mi képes egy borotvát olyan drágává tenni, hogy akkora árat kérjenek érte, mint egy családi házért Pest megyében? Nagyon egyszerű: a fogantyút meteorit maradványokból készítették, a pengéket fehér zafírból, a csavarokat pedig platinából. Na, ugye, hogy így már nem is olyan sok az a 28 millió forintos ár?!?
11. WC-papír (434 millió forint)Fenéktörlés arannyal?! Manapság bizony már ez sem lehetetlen, hála a ToiletPaperMan cégnek, akik elkészítették ezt a speciális, 24 karátos aranyból készült klotyópapírt. Hogy valaha-valaki is törölt-e már segget ilyennel, azt nem tudom, mindenesetre a cég is érzi, hogy az ár kicsit magasra sikerült, éppen ezért egy üveg pezsgőt is adnak ajándékba a WC-papír mellé. Így azért már a hülyének is megéri, nem?!
12. Teáskanna (835 millió forint)1500 gyémánt és 500 rubin. Ezt kapjuk a majd egy milliárd forintos árért cserébe, melyet a világ (valószínűleg) legdrágább teáskannája, a Chitra kollekció ‘EGOIST’ névre hallgató darabja miatt kell kicsengetnünk.
13. Kézitáska (1,1 milliárd forint)Szeretnél egy ilyen táskával menni a hétvégi buliba? Hát, nem akarlak elkeseríteni, de valószínűleg nem fogsz. A Mouawad cég eme kis drágaságáért ugyanis valamivel több, mint 1 milliárd forintnak megfelelő dollárt kérnek cserébe. És mit is kapunk mindezért? 18 karátos aranyat, 4517 gyémántot (különböző színekben) és magát a tudatot, hogy a miénk a Föld egyik legdrágább kézitáskája. Nem is rossz üzlet.
14. Gyémántgyűrű (19,5 milliárd forint)Gyémántgyűrű… Mármint nem úgy, ahogy azt megszoktuk, (hogy egy kis jelentéktelen kő a tetején) hanem a szó szoros értelmében: GYÉMÁNTGYŰRŰ. A svájci Shawish cég készítette, akik nem nagyon sz*roztak vele, és az egész gyűrűt egyetlen hatalmas gyémántból faragták ki. Mi tagadás, roppant látványos…

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏