15 fotó, ami bizonyítja, hogy a fák is képesek emberi módon viselkedni

Időnként jól esik kiszakadni egy kicsit a valóságból és szürreális módon tekinteni a külvilágra. Ehhez lesz most nagy segítségünkre az alábbi 15 fotó, melyek egy kis képzelőerő és kellő humorérzék segítségével rádöbbentenek majd bennünket, hogy a fák nemcsak egyszerűen élő-lélegző lények, de bizony olykor még a viselkedésük is nagyon hasonlít a miénkhez…

1.  Egyes fák nem tudják, hogyan is kell barátkozni.
2.  Egyes fák a parkolásban bénábbak, mint a többiek.
3.  Olyan is van, aki nem tudja magába fojtani a szorongását.
4.  Ez a fa kétségkívül még a jég hátán is megélne.
5.  Ő pedig nem tudja, hogyan is kell viselkedni az asztalnál.
6.  A trehányabb típusok óriási rumlit hagynak maguk után.
7.  Míg a szeleburdibb fajták egyszerűen nem tudják, hol a határ.
8.  Egyes fák nincsenek tisztában vele, hogyan is illik vendégségbe menni.
9.  Egyeseknek még a széken üléssel is problémájuk akad.
10.  Vannak, akik szeretik a maguk ízlése szerint átrendezni a környezetüket.
11.  Egyesek az álcázás nagymesterei.
12.  Míg mások egyszerűen nem tisztelik a környezetüket.
13.  Egyes fák szeretnek folyton a középpontban lenni.
14.  Míg mások egyszerűen nem ismerik az udvariasság fogalmát.
15.  És bizony az sem ritka, hogy egyes fák jobban szeretik a ‘hasukat’, mint a többiek… ?

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏