16 életmentő tanács emberektől, ami egyszer megmentette az életüket (vagy egy szerettükét)

Az élet nem csak kellemes meglepetéseket tartogat, hanem néha rendkívül kellemetleneket is, melyek esetében gyorsan, a lehető legrövidebb idő alatt kell reagálnunk a felmerülő veszélyhelyzetekre. Legyen az akár egy súlyos sérülés, egy támadás vagy akár egy természeti katasztrófa – sosem árt, ha előre felkészülünk belőle, hogy miként lehet megbirkózni az ilyen helyzetekkel. Az alábbi cikkben most a Reddit felhasználók által megosztott történeteket/tanácsokat fordítottuk le és hoztuk el nektek, melyek egyszer már sikeresen megmentették a felhasználók, vagy egy közeli hozzátartozójuk életét.

Sose hagyd el az autódat, ha elakadsz vele a sivatagban vagy a hóban. Ha a sivatagban vagy, az autó alatt akár át is vészelheted a perzselő napsütést. Kivétel ez alól, ha pontosan tudod, hogy hol vagy és hogy lehet eljutni a legközelebbi biztonságos segélykérő helyhez. 
Ne önts vizet a kigyulladt olajra. A sok dolog közül, amit gyerekkoromban láttam a tévében Elvis Presley filmjei voltak a kedvenceim. Az egyik filmjében egy lány épp vacsorát főz, amikor kigyullad a serpenyőjében az olaj. A lány már épp locsolná rá a vizet, amikor Elvis megállítja, és helyette inkább sót szór rá, amitől azonnal kialszik a tűz. Ez a praktika tinédzser koromban segített, hogy eloltsam a tüzet, amit véletlenül a haverommal közös sütögetés közben okoztunk. Köszönöm, Elvis! 

Ha elrabolnak, próbálj meg valami személyes tárgyat elhagyni útközben. Ez lehet egy gyűrű, egy fülbevaló az autóban, stb. Ezek az elhagyott dolgok hasznosak lehetnek azoknak, akik a keresnek téged. 

Ha nagy tömegben vagy és fennáll a veszélye annak, hogy agyontaposnak, a legjobb amit tehetsz, hogy a tömeggel együtt haladsz, esetleg átlósan. Ha megpróbálsz megállni vagy oldal irányban kimenni a tömegből, a tömeg könnyen maga alá gyűrhet és halálra taposhat. 
Megfélemlíthetsz egy támadót azzal, hogy két ujjadat a szádba téve hányást okozol magadnak. Ezt még egyszer édesapám mesélte nekem és eszembe jutott, amikor 5 srác próbált meg betuszkolni a hátsóülésre. Elengedtek és a lelki traumát leszámítva sértetlenül úsztam meg az egészet. 
Mindegy, milyen áron, de sose engedd, hogy valaki betuszkoljon Téged az autójába és elraboljon magával. Körülbelül 30 évvel ezelőtt láttam, amint egy parkolóban fegyvert fognak egy fickó fejéhez és megparancsolják neki, hogy szálljon be az autóba. A fickó erre azt mondta: „Nem, inkább lőj le itt!”. A támadó végül elmenekült.
Sose hagyd felügyelet nélkül az italodat egy bárba, bárki-bármit belerakhat a tudtod nélkül. 
Ha beleáll valami a testedbe (kés, csavarhúzó, bármilyen idegen tárgy…) sose próbáld kihúzni. Ha megteszed, könnyedén elvérezhetsz, inkább azonnal hívj segítséget és hagyd, hogy hivatásos orvosok távolítsák el belőled az idegen tárgyat. 
Ha elveszel az erdőben, sose próbálj meg kiutat találni (ha csak nem tudod biztosan, hogy merre van) máskülönben csak a segítségedre siető emberek munkáját nehezíted meg, akik az utolsó ismert helyről indulva fognak keresni Téged. Minél messzebb mész attól, annál később fognak rád találni. 
Ha valami beleszúródik a szemedbe, azonnal takard le a kezeiddel mindkét szemedet. A sérült szem reflex-szerű mozgatása ugyanis több kárt okozhat, mint a benne lévő tárgy. 
Ha érzed, hogy a föld remegni kezd, ne dermedj le és várd, hogy mennyire lesz erős földrengés. Azonnal menekülj biztonságos helyre. Ha a tengerparton vagy és látod, hogy a víz visszahúzódik, akkor azonnal menekülj a szárazföld egyik magasan fekvő pontjára, ugyanis szökőár jön. 
Ha úgy érzed, hogy van valaki veled az otthonodban, a legjobb amit tehetsz, hogy nem kapcsolod fel a villanyt. A betörő nem ismeri annyira jól a házadat mint Te, így egy esetleges fizikai kontakt esetén neki sokkal nehezebb dolga lesz a sötétben, mint neked. Ne használj zseblámpát sem, mert elárulja a helyzeted. 
Ne ugorj vízben fuldokló ember után, hacsak nem vagy képzett vízi mentő. A fuldokló személy ugyanis akaratlanul is magával ránthat a mélybe. 
Ne keverd össze a háztartási tisztítószereket, különösen a fehérítőt és az ammóniát. Ennek egyvelege ugyanis olyan mérges gázt eredménye, ami akár meg is ölhet. Ha mégis összekeversz valamit és kezdesz rosszul lenni, azonnal menekülj ki a házból a friss levegőre és hívj segítséget. 
Saját magadon is alkalmazhatsz Heimlich-fogást a saját kezünk vagy egy szék segítségével.
Egy szék használatával:
1. lépés: ha félrenyeltünk, és nem kapunk levegőt, keressünk egy támlás széket a Heimlich-manőver végrehajtásához. Optimális esetben lehet az is, amelyiken éppen ülünk.
2. lépés: ragadjuk meg erősen két kezünkkel az ülőhely két szélét, közben pedig helyezkedjünk a támla fölé a gyomorszájunkkal.
3. lépés: karunk segítségével húzzuk magunkat a támlára, hogy a megfelelő erőhatás segítségével megszüntethessük az elzáródást. Fontos, hogy ne a támla sarkát célozzuk, azzal ugyanis könnyen sérülést idézhetünk elő!
Saját kezünkkel:
– Helyezzük ökölbe szorított kezünket a szegycsont alatti bemélyedésbe. Másik kezünkkel rántsuk fel és befelé az öklünket egy J alakú mozdulattal.

Ha egyedül mész túrázni (vagy bárhova) mindig mondd el legalább egy valakinek, hogy mikor és hová mész. Ha esetleg bajba kerülsz, ez az egyetlen esély rá, hogy gyorsan a segítségedre siethessenek. 
Sose tedd fel a műszerfalra a lábad, ha az anyósülésen utazol. A műszerfalnak csapódó felső tested miatt így akár már egy kisebb balesetben is könnyedén halálos sérüléseket szenvedhetsz. 
Ha olyan anyajegyed van, ami furcsa formájú, szabálytalan, esetleg vöröses vagy épp váladékozik néha – azonnal fordulj orvoshoz, mert lehet, hogy bőrrákod van. A melanoma nagyon gyorsan képes végezni az emberrel. Ha nincs bőrrákod, akkor se felejts el naptejet használni, ha közvetlen napfény éri az anyajegyeidet nyáron!

/>
forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏