loading...

16 nevetségesnek tűnő tény, ami valójában teljesen igaz

A világ tele van érdekességekkel, melyek egy része annyira hihetetlen, hogy az ember csak mosolyog egyet rajtuk anélkül, hogy kicsit is komolyan venné őket. Pedig olykor nem ártana, hiszen bármennyire is abszurdnak tűnik egy-egy ilyen érdekesség, attól még valódi, bizonyított tényeken alapszik. Az alábbi listán 16 ilyet gyűjtöttünk össze, melyet első hallásra ugyan nevetségesnek találhatunk, de ettől függetlenül egy pillanatra sem érdemes félvállról venni őket…🧐

1. A Kínaiak és Japánok természetüknél fogva nem alkalmasak a tejfogyasztásra. 2. A galambok ,,bólogatása” csak egy illúzió. Valójában ezzel a mozgással korrigálják a fejüket sétálás közben, ami így végig egyenletes és nem mozog össze-vissza a testükkel. 3. Tanulmányok kimutatták, hogy az emberek 1,6%-a valós, kimutatható fájdalmat érez a saját testében, amikor látja, hogy egy másik személynek fáj valami. Ezt tükör-érintéses szinesztéziának hívják. 4. Amikor egy páciens veseátültetésen esik át, a saját veséi legtöbbször a helyükön maradnak, nem távolítják őket el. 5. 2016-ban Norvégiában lovaggá ütöttek és a királyi gárda tábornokává léptettek elő egy pingvint. Ő Sir Nils Olav dandártábornok. Ez a hagyomány egyébként több, mint 40 éves, a királypingvinek már 1972 óta a norvég királyi gárda kabalái. 6. Svájcban törvény tiltja, hogy egyszerre csak egy tengerimalacot tartsanak az emberek háziállatként. 7. Az egyszerre született ikrek akár két különböző apától is származhatnak. Ezt a jelenséget szuperfekundációnak nevezik. 8. Japánban létezik egy Heikegani nevű rák, aminek a páncélja épp úgy néz ki, mint egy mérges arc. 9. Sokkal később jelentek meg az első kék szemű emberek a Földön, mint ahogy az emberiség kerámiákat kezdett volna készíteni. 10. A méhek gondolkodás nélkül megcsípnek más (idegen) méheket, ha azok veszélyt jelentenek a kaptárra. 11. 3 oka van annak, hogy a papírvágás okozta apró sebeket aránytalanul fájdalmasnak érezzük: 12. A Tyrannosaurus legközelebbi, ma is élő leszármazottja a csirke. 13. Egy amerikai pszichiáter, Dr. Aikarakudy Alias tanulmányában igazolta, hogy összefüggés van az emberek intelligenciája és a testüket borító szőr között. Summázva: minél szőrösebb valaki, annál okosabb. 14. Kolumbiában létezik egy ,,sokszínű” folyó, a Caño Cristales. (magyarul: Kristály-folyó) A vize 5 különböző színben tündököl: piros, sárga, zöld, kék és fekete. 15. Nem csak a férfiaknak, a nőknek is van ádámcsutkájuk, ám nekik nem fejlődik ki annyira, mint a férfiaknak. 16. 1973-ban a japán hatóságok úgy döntöttek, hogy változtatnak a közlekedési lámpák színein, és az addig kék színt egy zöld árnyalat váltja fel. Így ma már a közlekedési lámpák ugyan technikailag zöldek, ám az emberek még mindig azt mondják: ‘ao desu’, vagyis kék van, át lehet kelni. forrás

loading...

Ezt láttad már?

20 megható illusztráció, ami jól mutatja, hogy a kutya gazdik miért nem magányosak

,,A kutyáknak igenis van természetes környezetük: az emberi család.” – ezt a Los Angelesi művész, …

Tetszik amit olvasol?

Vagy úgy gondolod erről másnak is tudnia kell? Oszd meg ismerőseiddel is, hiszen nekik is tetszhet ez a bejegyzés! Vagy lehet épp pont ezt keresik?