18 fotó, ami bizonyítja, hogy minden frizurának meg van a maga története

1. ,,Úgy ismerkedtünk meg, hogy odaléptem hozzá és ezt mondtam: helló, ugyanolyan frizuránk van. Ez 5 éve volt, azóta házasok vagyunk.” 2. ,,4 éven át tanultam, hogyan bánjak a fürtjeimmel. Ez lett az eredménye…” 3. ,,Radikális változást szerettem volna az életemben, ehhez pedig az első lépés a frizurám átalakítása volt.” 4. ,,Amikor leszereltem a haditengerészettől, megígértem magamnak, hogy soha többet nem vágatok hajat. Ez 5 éve volt. Ki gondolná, hogy 5 év alatt ennyi haj nő egy emberi fejre?!” 5. ,,Több gyönyörű kislány édesapja vagyok, ezért meg kellett tanulnom a pillangó-konty kötést.” 6. ,,A bal oldali képet mutattam meg a fodrászomnak, hogy ilyen hajat szeretnék. A jobb oldali képen látható a végeredmény. Több ilyen aranykezű emberre volna szükség…” 7. ,,Sosem vágattam le a hajam, most azonban mégis kivételt tettem, hogy a levágott hajból parókát készíthessenek a rákos beteg gyerekeknek.” 8. Sosem tudhatjuk, milyen jó indokkal készül egy-egy frizura. 9. ,,Néhány héttel ezelőtt a közösségi oldalamon kértem tanácsot, hogy milyen hajat vágassak magamnak. Az ismerőseim ezt a frizurát javasolták és 100%-ig meg vagyok elégedve vele.” 10. ,,Amikor bekerültem a főiskolára vs. 5 év múlva.” 11. ,,Ma meglátogattam a húgaimat a kollégiumban. Csak nézz rá a fürtjeinkre és látni fogod, hogy egy család vagyunk.” 12. ,,Ki mondta, hogy a göndör hajúaknak nem áll jól az aszimmetrikus frizura?! Boldog vagyok, hogy ezt választottam.” 13. ,,Sokáig szenvedtem azzal, hogy kiegyenesítsem a hajam, mígnem egyszer rájöttem, hogy a természetes fürtök sokkal jobban állnak nekem.” 14. ,,Két évig tartott, de végre teljesen megszabadultam a festett hajamtól.” 15. ,,Az első fotó tavaly decemberben készült, a második pedig a napokban. Büszke vagyok erre a változásra!” 16. ,,Gyerekkoromban mindig rosszul voltam, ha megláttam a tükörben a vörös göndör hajamat. Most, 49 évesen úgy érzem, hogy szerencsém van, mert fiatalít!” 17. ,,Nagyon szeretem a fürtjeimet. Néha talán már túlzottan is…” 18. ,,Ha megkérdezik, hogy milyen a hajam, sosem tudok magabiztos választ adni. Ez a három szál haj egyaránt az én fejemről származik…”

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏