loading...

18 kép, ami jól mutatja, hogy mennyire könyörtelen is az idő vasfoga

Az idő vasfoga olyan könyörtelenül és kíméletlenül munkálkodik, hogy még ha sokszor nem is vesszük észre, bizony napról-napra amortizálja a minket körülvevő világot. Azt pedig, hogy mennyire súlyos is ez a folyamat, csak akkor láthatjuk igazán, ha néha megállunk és egy picit a ’dolgok mögé’ tekintünk. Épp úgy, ahogy azt a most következő fényképek is tették
Ebben a bankban a gyakori ügyfelek miatt teljesen elkopott a padló és előbukkant a régi linóleum

A szóbeszéd szerint, ha Veronában járunk és megdörzsöljük Júlia szobrát, akkor szerencsénk lesz. Szemmel látható, hogy hol dörzsölik leggyakrabban a turisták

Jól látható, hogy hol tartják leggyakrabban a lábaikat az utasok

Ebben a liftben is látszik, hogy hol állnak legtöbbet az emberek

Egy slusszkulcs, aminek 300.000 kilométer van a ,,háta mögött” és a pótkulcs, amit még egyszer sem használtak

Egy kút, amiből olyan sok vizet mertek ki az évek alatt, hogy teljesen eldeformálódott a széle a kötelektől

Egy szappan ,,életútja”

Egy sírkő mellett ültetett fa, ami mára teljesen benőtte azt

Egy kávézó pultja előtti padló, ahol olyan sokat ácsorognak az emberek, hogy rétegről-rétegre látható az évek során lerakott padlótípusok

A középső részt évente egyszer használja a család, a többi részt minden nap

Az alsó kosarakat olyan ritkán használják az emberek, hogy azok teljesen kifakultak a napfény hatására

Egy kártyaleolvasó mögötti fal, ami megsínylette a hosszú évek kártyaleolvasását

Itt ugrálnak át az emberek leggyakrabban a korláton, hogy levágják az utat

Régi és új sétabotok

Dobókocka 1980-ból

Jól látható, hogy merre sétálnak leggyakrabban a vásárlók ebben a ruhaboltban

Hosszú éveken át rendszeresen használt zongorabillentyűzet

forrás: liked.hu

forrás

loading...

Ezt láttad már?

21 vicces és kínos fotó, ami bizonyítja, hogy egy esküvő sem csak tökéletes pillanatokból áll

Az esküvői fotózás szépsége, hogy a fotós olykor nem csak a tökéletes, fennkölt pillanatokat képes …

Tetszik amit olvasol?

Vagy úgy gondolod erről másnak is tudnia kell? Oszd meg ismerőseiddel is, hiszen nekik is tetszhet ez a bejegyzés! Vagy lehet épp pont ezt keresik?