19 kudarcba fulladt utazás, amikor semmi sem ment a terv szerint

Egyikünk pénztárcája sem feneketlen, ezért az évben egyszer megejtett nyaralásunkat szeretjük a lehető legtökéletesebb, számunkra legpihentetőbb módon véghezvinni. Igen ám, de van, amikor a sors nem partner nekünk a kikapcsolódásban és a kellemes relaxálás helyett csak plusz problémákkal próbál meg bennünket kihozni a sodrunkból. A legtöbbször pedig ez sikerül is neki, épp úgy, mint az alábbi emberek esetében…
Egy holland ember problémái Kínában

,,A barátom – aki soha nem vezetett még hajót – úgy döntött, hogy vesz magának egy hajót, hogy hétvégente a hullámokat szelve relaxálhasson. Amikor a part felé tartott az egyik hullám megdobta a hajót és a parthoz vágta. Teljesen totálkáros lett a hajó már az első héten…”

,,26 éve élek ezen a bolygón és egészen Amerikáig kellett utaznom ahhoz, hogy rájöjjek: a jávorszarvasok tényleg k*rva nagyok.”

Ezeket a tárgyakat nyaralásra utazó turistáktól kobozták el. Lenne néhány kérdésem azért a tulajdonosaikhoz…

,,Utazz Írországba” – mondták. ,,A Moher-sziklákat mindenképpen látnod kell” – mondták.

,,Kösz a hasznos javaslatot, Google.”

,,50 kilométeren keresztül követtük ezt a buszt, hogy legyen ingyen internetünk külföldön.”

,,Te rugdosod a háttámlámat…?”

,,A barátom alig fért be az egyik vietnámi boltba.”

,,Séta-hajókázni mentünk egy csapat turistával. Az emberek egy része ezt csinálta 4 órán keresztül a 15 ezer forintért cserébe…”

Bicikliút Berlinben.

,,Egy interneten látott fotó alapján döntöttem úgy, hogy ellátogatok Tempio Pausania-ba…”

,,A feleségem és én végre eljutottunk a hosszú évek óta áhított párizsi nászutunkra. Megadtuk a módját: Eiffel-toronyra néző hotelszobát választottunk. Ezt kaptuk végül…”

,,És így ülj 5 órán keresztül a repülőn…”

,,Párizsban találtam ezt a gyöngyszemet.”

,,A Google Maps-ot böngészve hirtelen meggondoltam magam az Arizonai utazást illetően…”

,,A barátom leparkolta a kocsiját a tengerparton, de megfeledkezett a dagályról…”

Végezetül egy bölcs gondolat minden utazni vágyó számára..

Forrás: liked.hu

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏