20 édesapa, aki talán észre sem vette, de feladta az elveit

Egy állat örökbefogadásakor rendszerint az édesapák azok, akik az általuk racionálisnak és megalapozottnak gondolt érvekkel igyekeznek megvétózni az új családtag érkezését. Aztán persze van, hogy a család többi tagja egyszerűen fittyet hány ezekre az érvekre, és nemcsak hogy megérkezik az új négylábú családtag, de minden korábbi aggály ellenére, a legjobb barátok lesznek az édesapákkal. Az alábbi apukákkal is pontosan ez történt…❤

1.  Minden erejével az örökbefogadás ellen volt, mára nem csak, hogy egy ágyban alszanak, de még edzeni is együtt edzenek a legjobb barátjával… ?
2.  Pér héttel az után, hogy az örökbefogadás napján az apuka kikötötte: ,,a kanapéra még véletlenül sem mászhat fel!”
3.  ,,Édesapám teljesen az örökbefogadás ellen volt kezdetben, a napokban viszont a szobájában jártam és a következő közös fotót találtam róluk…”
4.  ,,Ezerszer elmondta, hogy nem akar kutyaszőrben és bűzben élni. Manapság minden délután együtt sziesztáznak, és egymást használják párnának.”
5.  ,,Vagy az iPad, vagy a kutya… – mondta édesapám napra pontosan 1 hónappal ezelőtt…”
6.  ,,Eleinte apukám még egy szobában sem volt hajlandó tartózkodni a kutyussal…aztán teltek múltak a napok, és úgy érzem, hogy ha ma újra megkérdeznénk, talán már más véleményen lenne…” ?
7.  ,,Édesapám volt az, aki kezdetben nagyon ellenezte az örökbefogadást. Aztán egy nap a kutyusunk eltűnt és napokig kerestük őt a városban. Végül apukám talált rá, és ő küldte nekünk ezt a képet. Sosem láttam még talán őt ennyire boldognak.”
8.  ,,Kezdetben azt mondta, hogy ha kutyát merünk hozni a házba, ő fog elköltözni. Ma már úgy érzem, hogyha a kutyát elzavarnánk, valószínűleg ő is vele menne…” ?
9.  ,,Két héttel azután, hogy édesapám korrepetálást tartott nekünk a kutyák okozta bacilusok és bolhák veszélyeiről.”
10.  ,,Nem akarok kutyát…mondta először. Aztán, hogy nem akar még egy kutyát…ma már pedig ő fontolgatja a harmadik kutyus örökbefogadását.”
11.  Nem akart kutyát, mert azt mondta, hogy túl sok a baj vele. Ma már a pulóverébe rejtve viszi sétáltatni a kutyust, nehogy megfázzon a hidegben…
12.  ,,Apukám ki nem állhatta a kutyákat. Legalábbis kezdetben, ma már minden ház körüli munkát együtt végeznek.”
13.  ,,Kezdetben volt a ‘le a kanapéról szabály’. Aztán ezt váltotta a ‘le a hálószobai ágyról’ szabály. Ma már nem maradt több szabály, így mindennap együtt pihennek a hálószobában.”
14.  ,,Ha kutyát hoztok a házba, az a Ti gondotok lesz, én hozzá se fogok érni… – mondta édesapám másfél héttel korábban.”
15.  ,,Két és fél évvel korábban, kezdetben rejtegetnünk kellett a fiatal német juhászunkat a házban, nehogy apukám megtalálja és kirakja a szűrét. Mára természetesen legjobb barátok lettek, így a probléma tulajdonképpen megoldotta magát.”
16.  ,,Nem vagyok egy kutyás típus, gyerekkorom óta ki nem állhatom őket… – rendben, apa…mi lenne, ha kedvelnéd is őket?!” ?
17.  ,,Kezdetben nem hozta lázba a férjemet az új családtag gondolata, ma már attól tartok, hogy jobban szereti őt, mint engem.”
18.  ,,Már az örökbefogadás gondolata is az őrületbe kergette őt annak idején. Ma, 15 évvel később elválaszthatatlan barátokká váltak.
19.  ,,Tisztán emlékszem még rá, amikor édesapám hosszú perceken át képes volt taglalni, mennyire ki nem állhatja a kutyákat. Azóta eltelt pár év, és a hogy a kép is mutatja…sok minden változott.”
20.  ,,Mindent megtett, hogy lebeszéljen minket az örökbefogadásról. Manapság mindent megtesz, hogy ha csak pár percet is, de bohóckodhasson a kutyussal.”

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏