21 döbbenetes előtte & utána kép a fogyásról, amelyekről nehéz elhinni, hogy ugyanazt az embert ábrázolják

Aki megszabadult már nagyobb súlyfeleslegtől, nagyon jól tudja, hogy lefogyni nem egy sétagalopp. Száz százalékos figyelmet, elhivatottságot és akaraterőt igényel, hogy felhagyva korábbi egészségtelen, mozgásszegény életmódunkkal és helytelen táplálkozásunkkal, egy teljesen új életet kezdjünk. A következő emberek bebizonyították, hogy a lehetetlen igenis létezik, és bárki képes megszabadulnia a testét terhelő feleslegtől. A legtöbb előtte-utána képnél nehéz elhinni, de valóban ugyanazt az embert ábrázolják!

Előtte (300 kg) és utána

9 év munkája. Igaz, vannak akiknek kevesebb idő alatt sikerül ezt elérnie, de örülök, hogy én is eljutottam ide.

25 kilós fogyásom, kevesebb mint egy év alatt.

Kevesebb mint két év alatt, 101 kilóról 65 kg-ra fogyott ez a lány, hála a súlyzós és kardió edzéseknek.

Szóval sikerült 130 kilótól megszabadulnom az elmúlt egy évtizedben. Íme a képes bizonyíték:

Ketten összesen 80 kg-tól szabadultunk meg, és még nincs vége!

90-ről 75 kilóra fogytam, többek között azért, mert egy éve felhagytam az ivással.

60 kilogrammtól szabadultam meg egyszer s mindenkorra.

Christine 85 kg-t fogyott, és megtanulta szeretni a striáit.

William Guinn 110 kilót fogyott, hogy csatlakozhasson a sereghez.

55 éves vagyok, és 50 kilóval nyomok kevesebbet mint tavaly. A nejem 30 kilót fogyott. Ez nem varázslat, csak odafigyeltünk arra hogy mit eszünk, és elkezdtünk mozogni.

Egész életemben túlsúlyos voltam. És egész életemben kipróbáltam minden diétát. Aztán úgy döntöttem, hogy ideje változtatni. Heti 4-5 edzésnek és a kiegyensúlyozott táplálkozásnak köszönhetően jelenleg 80 kiló mínusznál tartok.

180 kg-ról 11 kg, 24 hónap alatt.

Ma ünneplem az ötödik évfordulóját annak, hogy ráléptem a fogyáshoz vezető útra.

Ennél a képnél semmi nem tudja jobban bizonyítani, hogy lehetetlen nem létezik.

Ez történik az arcoddal, ha leadsz 50 kilót:

A színész Jonah Hill évtizedeken át küzdött a súlyával. Úgy tűnik, mára végre sikerült elérnie a célját. 🙂

140 kilóval kezdtem, most 95-nél tartok.

100-ról 50 kg-ra fogyott a lány. Azta!

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏