21 dolog, amit a gyerekeink már sohasem fognak átélni

Elnézve a mai generációk számítógép-vezérelt életét, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a gyerekeink már egy egészen más világban fognak majd felnőni, mint amiben nekünk meg kellett ,,küzdenünk” nap mint nap, hogy megéljük a felnőtt kort. Íme néhány tipikus dolog, ami meglehet, hogy sokszor kissé idegesítő és kellemetlen volt, de mégis a magunkénak éreztük őket és így, évek múltán, mégis jó érzéssel tölt el visszaemlékezni rájuk, pláne hogy tudjuk, ezeket a dolgokat már sem a gyermekeink, sem mi nem fogjuk átélni még egyszer…

1.  Amikor egy program nem válaszolt, magatehetetlenségünkben pedig inkább elkezdtük össze-vissza rángatni az arról értesítő hibajelentést.
2.  A legjobb játék, amivel bármikor lehetett játszani, ha épp volt 5 szabad percünk…
3.  Amikor csak azért korábban felkeltünk még hétvégén is, hogy megnézhessük a kedvenc rajzfilmjeinket.
4.  Mappák, amiben mindig volt még egy mappa, aztán még egy és még egy…
5.  Amikor a kedvenc, CD-re írt zenéinket még véletlenül sem akarta beolvasni a hifi.
6.  Amikor ,,haldoklott” az internetkapcsolat és egy örökkévalóságnak tűnt, amíg letöltöttük a kívánt tartalmat.
7.  Amikor unalmunkban az egérből kiszedett görgővel szórakoztunk.
8.  Amikor még az autónkba nem tudtuk csak úgy bedugni a 16gb-os pendriveot, hogy lejátszhassuk az összes kedvenc zenénket…
9.  Amikor alig találtuk meg a kedvenc zenénket, de ha meg is találtuk, akkor is rengeteg időbe telt, míg végre letöltöttük…
10.  Amikor még a videotékába kellett mennünk, ha szerettünk volna megnézni egy új filmet…
11.  Amikor elhagytuk (vagy ellopták?!) ennek a ceruzának akárcsak egy ,,belét” is, és nem tudtuk többé használni.
12.  Amikor még arra se volt a telefonunkon, hogy új SMS üzenetet fogadhassunk…
13.  Amikor még választanunk kellett, hogy telefonálni, vagy internetezni szeretnénk, a kettőt ugyanis nem lehetett egyszerre.
14.  Amikor tollal vagy ceruzával próbáltuk meg visszatekerni a kedvenc, rádióból felvett zenéinket…
15.  Amikor imádkoznunk kellett, hogy sikerüljön…
16.  Amikor a tanár bárhogy is nagyította és trükközött, végül mindig egyre homályosabb lett az írásvetítő…
17.  Mindenki megvette, de végül annál kevesebben használtuk.
18.  Amikor még nem a Facebookon beszéltük meg az élet nagy dolgait…
19.  A játék, amiről sosem tudtuk meg, hogyan is kell játszani valójában.
20.  Amikor még az üzletek címét és bizonyos embereket csak az Aranyoldalak segítségével sikerült megtalálnunk és elérnünk…
21.  Amikor még nem volt pendrive és máshogy próbáltuk cserélgetni a fájljainkat…

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏