21 fájdalommal teli élethelyzet, ami valószínűleg minden szülő számára ismerős

A filmekben valahogy mindig tökéletes családokat látni, akiknél úgy megy minden, mint a karikacsapás. A közösségi oldalakra felkukkantva szintén az idilli családok képei fogadnak bennünket, de akiknek van gyermekük, tudják, hogy mindez nem több, mint ügyes szemfényvesztés. Félreértés ne essék, persze egy kisgyermek is képes rengeteg örömöt okozni a szüleinek, de legyünk őszinték: élete első pár évében inkább a most következő jelenetek a jellemzők…?
Az egyik legidegesítőbb látvány, amivel csak találkozhat egy szülő.

Ha valami beleragadhat a gyerekünk hajába, akkor az biztos, hogy bele is fog ragadni a hajába.

Vannak napok, amikor a szokottnál is több fejfájást tudnak okozni.

A gyerekek ruhái olykor szó szerint kiégnek a sok mozgástól.

Néha legszívesebben valami nehezéket raknánk a gyermekeinkre, hogy egy kicsit megnyugodjanak és lelassuljanak.

Az érzés, amikor már szinte Te magad is elhiszed, hogy rossz szülő vagy, csak mert nem engeded, hogy a gyermeked a rollerjével együtt feküdjön le aludni.

Vagy hogy befejezze a nyalókáját, amit gondosan beleejtett az út szélén fekvő lószarba.

Valahogy mindig fürdés után, a frissen mosott pizsamában történik az ilyesmi.

Ha a gyerkőc megtalálja a filctollakat, akkor semmi sem állítja meg, hogy ne csak a papíron élje ki művészi kreativitását.

Minden étkezésben ott rejlik az ok nélküli sírás és hiszti lehetősége.

Az valahogy mindig emlékezetesre sikerül, amikor egy kisgyermek felfedezi anyuka rúzsait.

A gyermekek által megkezdett, majd otthagyott élelmiszerekkel meg lehetne szüntetni az éhezést Afrikában.

Nem számít, hogy mennyire jól rejted el a lisztet, a gyermekeknek speciális képességük van hozzá, hogy megtalálják.

Aranyszabály: amit egy gyermek elér, azt biztos, hogy szét fogja szórni a földön.

Ha megkéred a gyermeked, hogy rakjon rendet a szobájában, akkor sajnos mindig fenn áll a kockázata, hogy esetleg egy ehhez hasonló látvánnyal kell majd szembesülnöd.

,,Olyan aranyos vagy, hadd készítsek rólad egy képet!” – avagy a gyerekek valamiért irtóznak a fényképezkedéstől.

Amikor a gyermek kinő a babakocsiból, elkezdi átvenni az uralmat a bevásárlókocsi felett.

Vannak pillanatok, amikor nem tudjuk eldönteni, hogy normális-e amit a gyermekünk csinál, vagy kezdjünk el keresni egy jó démonűzőt…

A lefekvés előtti mese csodája: olykor a szülő hamarabb alszik el tőle, mint a gyerkőc.

De így vagy úgy, azért be kell látnunk: ők az életünk értelmei…❤


forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏