A csimpánzok soha nem felejtették el, amit ez a nő tett. 18 évnyi távollét után újra találkoztak.

A környezetvédelmi aktivista, Linda Koebner mindig harcolt az állatok védelméért ezen a bolygón. Amikor az amerikai nő még csak 23 éves volt, és még diák, vezetett egy projektet, hogy kiszabadítson hat csimpánzt, akik egy állatokat tesztelő laborban éltek.

Abban az időben általános gyakorlat volt, hogy megölik az állatokat, miután azokat már nem “használják” a vizsgálatokhoz. Koebner küzdött azért, hogy adhasson nekik egy esélyt, és egy hatalmas elkerített területen élhessenek. Ezzel visszaadhassák a méltóság egy foszlányát a csimpánzoknak.

Sajnos, arra nem volt egy lehetőség, hogy vissza küldje őket a vadonba, mert már fogságban születtek és a korai éveiket ketrecekben töltötték. Ráadásul az egyik csimpánznak rendszeres orvosi kezelésre volt szüksége. A programnak hála a majmok elhagyhatták a ketrecüket, és egy olyan rezervátumba kerültek, ahol jól érezhették magukat, miközben Linda is sokat foglalkozott velük. Linda örömmel figyelte őket, ahogy a félénk állatok először szagoltak friss füvet és végre szabadon mozoghattak.

Magához vette, hogy táplálja az egyik beteg állatot. Sok időt töltött a szőrös barátaival, hogy segítsen nekik alkalmazkodni az élethez.

De aztán jött az idő Linda számára a búcsúzáshoz. Az állatoknak meg kellett tanulniuk minél önállóbban élni. Annak ellenére, hogy nagyon nehéz volt neki, Linda elhagyta a csimpánzokat, és visszatért a tanulmányaihoz. A projekt, amit elindított, sikeres volt: Az állatok megsokszorozódtak és egy nagy családot alkottak miközben támogatták egymást a gyógyulásukban.

18 évvel később, Linda meglátogatta a csimpánz társait.

A kiszabadított állatok között volt Doll és Swing, akikkel a kutató 18 év elteltével találkozott újra.

Nemcsak Linda, hanem a két csimpánz is rendkívül boldog volt, amikor hosszú évek elteltével újra láthatták egymást.

“Emlékszel rám?” Kérdezte linda az állatokat, ahogy közeledett hozzájuk. Aztán valami hihetetlen történt: A csimpánz elérte az ujjait, és a nőt a karjaiba húzta.

Ahogy Doll and Swing átölelték a nőt, nem volt kétséges, hogy tudták, hogy ő az a nő, aki megmentette az életüket, sok évvel ezelőtt. Soha csinálnak ilyet idegenekkel.

Linda szóhoz sem jutott. Most közel két évtizeddel később szinte semmi sem változott közöttük.

Bár Doll és Swing nem tudtak beszélni, nyilvánvaló volt, hogy Linda iránt nagy szeretetet éreztek.

Íme egy videó a történetükről:

Linda tudta, hogy a kemény munkája meghozta a gyümölcsét. Milyen szép remény, hogy e két csimpánz, akik oly sokat szenvedtek az emberek kezében, még mindig bíznak Lindában.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏