A gazdag férfi megalázza a nőt, mert nem keres sok pénzt – a nő reakciója fantasztikusan jó

Egy barátokból álló csoport beszélgetett a munkahelyen. Az egyik férfi elmondta, mit gondol a mostani oktatási rendszerről és ezt mondta:

“Mi a fenét tudnánk tanulni egy olyan embertől aki azt gondolja, a legjobb döntés az életben az, ha tanár lesz?” Ezek után odafordult a másik asztalnál ülő hölgyhöz és így szólt: “Most mondd meg Te Bea -igazából mennyi pénzt kapsz?”

Bea egy tanárnő volt, akiről mindenki tudta, hogy nem rejti véka alá a véleményét. “Azt szeretnéd tudni mennyit keresek a munkámmal?”

megalazza-fb

Várt egy kicsit, mielőtt folytatta volna.

“Vannak olyan gyerekek az osztályban, akik többet dolgoznak és nem is gondolták, hogy ezt meg tudják csinálni. Úgy tudok 3-ast adni, hogy azt aranyéremnek érezzék. 45 percig is oda tudnak figyelni a gyerekek az órán, pedig általában 5 percig sem tudnak nyugton ülni.

Az én órámon nyugodtan ülnek, anélkül, hogy az ipad-jüket vagy telefonjukat használnák. Tényleg arra vagy kíváncsi mennyit keresek?

Fel tudom kelteni a gyerekek érdeklődését.

Kritikussá teszem őket.

Megkérem őket, hogy kérjenek bocsánatot és ha azt teszik, akkor gondolják is komolyan.

Megtanítom a gyerekeket arra, hogy felelősek legyenek tetteikért és mutassanak tiszteletet.

Megtanítom őket írni. Megtanítom nekik, hogy a kézírás fontos, a billentyűzet használata nem minden.

Olvasunk, és olvasunk és olvasunk……….

Megbeszéljük, hogyan tudunk matematika feladatokat megoldani. Az agyukat használják, nem a számítógépet.

Gondoskodom arról, hogy a más országokból származó tanulók is sok mindent megtanuljanak a kultúránkról.

És talán ami a legfontosabb, megtanítom nekik, hogy ha keményen dolgoznak, használják képességeiket és a szívükre hallgatnak, bármit elérhetnek az életben.

Itt egy kis szünetet tartott, mielőtt folytatta volna:

“Tehát ha valaki ítélkezik felettem, vagy lenéz mert nem keresek olyan sokat, attól még büszke vagyok magamra és ezt figyelmen kívül hagyom. Az ilyen emberek tudatlanok és önzőek.

Mert tudod, hogy mit kapok? Lehetőséget kapok, hozzájárulok ahhoz, hogy másképp menjenek a dolgok. Mindenkinek tanítom a gyerekét és hozzájárulok ahhoz, hogy orvos, főnök vagy mérnök legyen belőle.”

Ez Taylor Mali története.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏