A legszomorúbb “csak barátként tekintek rád” válogatás

A barát-zóna egy rettentően szomorú hely, ahova olyan fiúk kerülnek, akik nem voltak képesek időben lépni. Hiába szeretik titokban a lányt, amikor ő már rég elkönyvelte a fiút barátnak, mert a fiú nem merte megtenni az első lépést. Aztán egyszer csak azon kapja magát a fiú, hogy késő.

Persze lehet, hogy a lánynál soha az életben nem lenne esélyed, és már a legelső pillanattól kezdve csak és kizárólag barátként tekint rád. És a legrosszabb, hogy a barát-zónában rekedt fiút a lány szándékosan vagy tudtuk nélkül kihasználja. Tudja, hogy a fiú bármit megtenne érte, és kérés nélkül ott terem, ha szükség van rá. Sokszor a lányban és a fiúban nem is tudatosul, mi a helyzet, csak a kívülállóknak szúr szemet, hogy a fiú teljesen papucs a lány mellett, pedig nincsenek is együtt.

Ebben a válogatásban ilyen gyászos helyzetbe került fiúkat és lányokat mutatunk nektek. Persze mi ezen mosolygunk, mert sosem voltunk még hasonló helyzetben, és vicces látni, ahogy a fiúk kétségbeesve próbálnak a lányok kedvében járni, ahelyett, hogy igazi férfiak lennének és megtennék azt a bizonyos első lépést.

Ez a legcsúnyább: Instant ülőhellyé alakítható lúzer haver.

baratzona8
Barát zóna, szint: 150. Fiam, ha apád látná ezt a képet…

baratzona7
Elfáradt szegény a vásárlásban, le kellett valahova ülnie…Még jó, hogy kéznél van egy balfék.

baratzona6
Nem pont így képzelték el a srácok a közös bulit a lányokkal…

baratzona5
Egy perc néma csendet kérünk ennek a srácnak, mert ő sosem fog kikerülni a barát-zónából.

baratzona4
Csak mi leszünk idegesek az ilyen képektől?

baratzona2
No komment.

bbaratz
Barátzóna szint: végtelen…

baratzona1
A lány ezt a fotót töltötte fel Facebookra. A kép címe: hahaha, a legjobb barátom! Szinte halljuk ahogy a fiú belül sír.

baratzzona

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏