Amikor kilenc éves volt, azt mondták neki, hogy nem lehet megoperálni. A teste fotói egyenesen a bőrödig fognak hatolni.

Rebecca Dann ismeri a bántó szavakat és a fájó pillantásokat. Az 22 éves angliai lányt már gyermekkora óta ugratták és megbámulták, csak azért, mert egy kicsit különbözik másoktól.

gerin-ferdules1

Rebecca súlyos kifoszkoliózisban (gerincferdülés) szenved, amely a gerince felső részén okoz rendellenességet. Amikor négy éves korában diagnosztizálták a betegséggel, fogalma sem volt, hogy milyen hatással lesz az életére: nem csak fizikai fájdalmai voltak, de el kellett viselnie a csúfolódást és a terrorizálást a többi gyerektől az iskolában. Mivel Rebecca különbözött a többi gyermektől, gyakran kiközösítették, és úgy csúfolták, hogy a”Notre Dame-i toronyőr”.

A betegség beárnyékolta Rebecca egész gyermekkorát. A gerinc műtét túl veszélyes lett volna, mert túl vékony volt. És ha az élete nem lett volna már elég nehéz, kilenc éves korában kiderült, hogy a rendellenessége károsítja az idegeket, és lehetetlenné teszik számára a járást. Ekkortájt korlátozódott kerekesszékbe.

gerinc-ferdules1

Annak ellenére, hogy Rebecca már mindenen keresztül ment, még mindig teljes mértékben kontrollálja az életét. Az iskola elvégzése után követte az álmait, és fotós lett belőle. Művészetet kezdett el tanulni és mint diák egy témára koncentrált, amely nagyon közel állt a szívéhez: a tudatlan és elutasító nézet, amely a társadalomnak van a fogyatékkal élőkkel szemben. Ez odáig csúcsosodott, hogy a lenyűgöző fotó projektben saját maga van reflektorfényben.

Rebecca úgy nevezi a projektet: “jól vagyok” – egy sorozat magáról, amelyben feltárja testét, köztük az hátát is. “Eredetileg azért indítottam a projektet, hogy megismerjem a társkeresést fogyatékosként, de ez szép lassan egy olyan projekt lett, amely rólam szól, hogy fogadjam el magam, aki vagyok” magyarázta Rebecca.  “Nem fogok összetörni és még a rokkantságommal is ugyanolyan vagyok, mint mindenki más.”

gerin-ferdules3

A tehetséges fiatal fotós jelentkezett projektjével a “Méltánytalanság világa” című fotópályázatra, és senki nem volt meglepve, hogy első helyezett lett. És a díj mellett sok ember szívét elnyerte. Kapott egy díjat a bátorságáért is, amelyet a híres fizikus, Stephen Hawking adott neki.

gerin-ferdules2

“Ne nézz rám, ne nézd a hátam, ha elutasítasz” mondta Rebecca “olyan vagyok, mint te!” Reméljük, hogy az üzenete eljut azokhoz, akiknek meg kell érteniük, hogy a fogyatékos embereknek ugyanannyi helye van a társadalomban, mint bármelyikünknek.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏