Amilyen a szemünk színe, olyan a személyiségünk

szzemszin-emberismeret
Fekete – megbízhatóság

Ugyan nagyon ritkán találkozunk fekete szempárral, az emberek nagy százaléka barna szemmel rendelkezik, ugyanakkor a sötét barna érzékszervek csak kis százalékban fordulnak elő. A fekete szemű emberekről azt tartják, hogy igazán megbízhatóak és felelősségteljesek. Velük igazán jó kapcsolatban lehetünk, hiszen titkainkat sem fogják továbbadni senkinek. Inkább tartózkodó típus, mint barátkozó, párkapcsolati és baráti kapcsolatuk nehezen alakul ki, de könnyen tartóssá válik. Hűségesek, képesek bármeddig elmenni szeretteikért.

Barátságos barna

A leggyakoribb szemszín a világos barna. Ennek tulajdonosai magabiztosságot sugároznak vonzóvá téve a személyt. A kreativitás, pozitív gondolkodás, és mellette az egyszerűség egyensúlyban remek személyiséget alkot. Jellemző rájuk a függetlenség, az udvariasság és a figyelem. Szeretnek új barátokat szerezni, így érdemes átgondolni, barátaink közül hányan élnek barna szemmel… Ki tudja, lehet, találunk összefüggést? Ha már szabadság, őket nem izgatják igazán a földi javak, inkább a természet közelségére vágynak.

Kalandvágyó mogyoróbarna

Ez a gyönyörű keverékszín a zöld és a barna együtteséből született, és végeláthatatlan kombinációval igazán csábító látványt nyújt. Az első szó, ami mindenkinek eszébe jut vele kapcsolatban, az az elegáns. Velük sosem lesz unalmas az élet: a spontaneitás, vidámság és kalandvágy mindennapi életüket képezik. Ha ez a mi színünk, nehézségek nélkül képesek lehetünk minden helyzethez alkalmazkodni, bátrak, ösztönző személyiségek vagyunk, akik számára könnyen unalmassá válhat egy hosszan végzett, monoton munka.

Dominancia színe, a szürke

A kissé ridegebb, fakóbb árnyalat veleszületett dominanciát sugároz. Erős természettel rendelkezik, legfontosabb tulajdonságai közé tartozik a bölcsesség és a szelídség. Általában az jellemző, hogy a szürke szemű emberek válnak a legkevésbé agresszívvá. Inkább minden erejüket a szenvedélybe vetik, legyen szó szerelemről, romantikáról vagy feladatuk teljesítéséről. Belső erő, analitikus gondolkodás és a racionalitás ad nekik lendületet ahhoz, hogy igazi „vezérré” váljanak. Figyeljük meg, hány felettesnek van hasonló árnyalatú szeme és meg fogunk lepődni!

Fiatalos zöld

Ehhez a színhez mindig megújulást, frissességet társítunk. Ezek a behatások a zöld szemű embereknél sincsenek másképp. Folytonos erő és különös rejtélyek veszik őket körül. Az intelligencia magasan az átlag felett jellemző, a kíváncsi természet pedig szinte kötelező velejárója ennek a szemszínnek. A szépséges szemek szenvedélyről árulkodnak, egyetlen hátránya annyi talán, hogy hamar féltékennyé válnak. Időtlen fiatalság árad a zöldes pillantásokban, abban a nézésben, amivel mindenkit le tudnak venni a lábukról.

Mindenki kedvence, a kék

És végül, de nem utolsósorban: a kék. Miért is ne hagynánk az egyik leggyönyörűbbet a végére? Van valami a kék színben, ami annyi élénkséget, újulást sugároz, hogy az emberek nagyrészt ilyen árnyalatra áhítoznak. A megkérdezettek többsége úgy vélte, ez a legszebb szemszín, ami létezik a világon. Nyugodt, intelligens, kedves és fiatalos. Ez mind jellemzi a szerencsés világos szeműeket. Ők igazi elkötelezettjei a hosszú távú kapcsolatoknak, melyeket mindig energikusan tartanak fenn. De talán a legfontosabb céljuk az, hogy mindenkit boldoggá tegyenek. Ha szerencsésen ebbe a csoportba tartozunk, akkor nem lehet számunkra idegen fogalom a tettlegesség, az elkötelezettség és az odaadás.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏