Árak itthon és Németországban…meg fogsz döbbenni!

A cikk eleje Gergely Tibortól származik, aki Németországban él és dolgozik. Bevásárolt a helyiPenny Marketben, fényképet készített a vásárolt termékekről és lefényképezte a blokkot is. Döbbenetes árakkal találkozunk, miközben már sok platformon láthattuk, még a Magyarországról származó szalámi is olcsóbb Ausztriában, mint nálunk! A kérdés: mi a fene folyik itt?

Mielőtt a szokásos kommentek érkeznének, szeretnék egy mondást közzétenni:

Nem Németország, nem Ausztria, nem az USA, nem Anglia köré kellett falat emelni, hogy az állampolgárok ne vándoroljanak el onnan tömegesen munkáért vagy letelepedésért!

Magyarország?

A kommunizmusban a katonaság akadályozta az elvándorlást. A rendszerváltás után 23 évvel az Orbán-kormány annyira “jól teljesít”, hogy bevezették a röghöz kötést! A kommunizmus után újra ott tartunk, ahol a kommunizmusban, a kormány törvényi falat emel a fiatalok elvándorlása ellen! Akkor most, hol nincsen kolbászból a kerítés? Miben változott az életünk?

A cikk második részében pedig megvizsgáljuk, hogy Ausztriában – a tévhittel szemben – egy minimálisnak számító bérből is kifizethető a lakásbérlés és a rezsi is! Nem igaz, hogy egy osztrák a minimálbérből ezeket nem képes kifizetni. (Ausztriában, ahogy Németországban sincsen egyébként állami minimálbér, ez több cikkben is kifejtésre került már.)

Árak Németországban

A mai képes témám lehet hogy kicsit erősebb lesz a szokásosnál. Elnézést a luxuscikkekért, azok itt nem luxus cikkek… És nem is egészségesek… Viszont én ehetek ilyeneket, mert tudok fogyni 50 kilót fél év alatt.

Már rég készültem ilyesmivel, de ma végre megérett. Szóval lássuk csak: van egy ország = Magyarország, ahol a minimálbér bruttó 98 000 Ft = 325 euró, nettó 64 000 forint, azaz kb. 210 euró. (Átváltás 300 forinton.)

Van egy másik ország is, ahol ugyan nincs minimálbér (minek?), de a kezdő szakmunkás fizetés megközelíti az 1750 eurót – csak úgy zárójelben jegyzem meg, hogy a két ország 1944-ben ugyanolyan egyformán szarrá volt bombázva.

Az itteni árakat fogom most bemutatni azért, mert egy ilyen vásárlás után felüti a fejemet a sok kérdőjel: Mi folyik otthon??? Miért nézik hülyének az embereket? Tényleg hülyék??? Ezek a termékek itt miért olcsóbbak? Miért más az összetétele sok élelmiszernek? És ugyanaz az eladó a pénztárban miért keres ötször annyit, mint nálunk?

Természetesen én is a miérteket keresem, de eddig nem találom. Lehet osztani a posztot! Ezt lehet. Lehet róla beszélni és kommentálni, mert érdekel a véleményetek. Lehet pofázni, hogy akciós volt meg ilyenek, de bekaphatjátok, mert itt másfél éve akció van, mióta itt vagyok! Köszönöm a figyelmet! (A piákat ajándékba viszem Kiszel Tündének.)

 

A vásárolt termékek (300 forinton átszámítva)

 

 

 

– Bacardi + egy cola (ajándékba) – 2997 Ft
– Campari Bitter- 2664 Ft
– Lazacfilé (10 dkg)300 Ft
– Absolut vodka- 3297 Ft
– Tej- 150 Ft
– Gyógyszer a gyerekeknek- INGYENES
– Blend a med fogkrém (4 darab!)- 807 Ft = 4 darab!
– Fa tusfürdő (3 darab)- 666 Ft = 3 darab!
– Pepsi Cola (0,5 liter)- 45 Ft
– Lipton ice tea (1,5 liter cukor nélkül)- 207 Ft
– Coca Cola light (1,5 liter)- 147 Ft
– Manner nápolyi (4 darab)- 507 Ft = 4 darab!
– Kibaszott nagy uborka (1700 gramm)- 297 Ft

 

És a blokk, amelyen bárki ellenőrizheti az árakat:

 

 

Akció?

Igen! Ezek a termékek akciósak, ahogy a cikkben is írva volt. Azonban sétáljon el bárki Magyarországon egy Penny-be vagy a Tacskóba, bárhova, nálunk az akció ennyit jelent:

  • Felé biggyesztenek egy árat, majd áthúzzák
  • Tacskóban: úgy írjuk ki a 3 darabos vásárlást, hogy véletlenül se legyen egyértelmű
  • Ugyancsak Tacskó szokás, amikor véletlenül a gépben nem az akciós ár szerepel, hanem a drágább (szigorúan véletlenül)
  • Az akció kezdetekor már nem kapható a 30 forinttal leakciózott termék (nyilván az első másodpercben elvitték az összeset)
  • A nálunk lévő akciók meg sem közelítik az osztrák vagy német boltok akcióit!

Csak ellenőrzésképpen felmentem a Penny (2013. szept. 26-október 2-ig érvényes) online reklámújságjára, ahol a Fa tusfürdőt éppen akciózza a Penny “elképesztő” mértékben:

Nálunk 1 darab kerül akciósan 439 forintba! Németországban a 3 darab akciósan 666 forint! Akkor most? Mi van? Kit néznek ezek hülyének?

Mindamellett, szeretném megnézni azt a hipermarketet, ahol a fél literes cola akciósan 45 forint! Hű, de érdekes, hogy Dunaharasztiban van a Coca-Cola gyár, míg Dunaharaszti és Soroksár között az 510-es úton a Pepsi Cola gyár, tehát mind a kettő terméket itt állítják elő, Budapesttől egy köpésre, még szállítani sem kell, ennek ellenére nálunk a fél literes üdítők ára 230-270 forint!? Kit néznek ezek hülyének?

Továbbá számtalanszor elhangzott már érvként, azért drága, mert külföldről kell szállítani, és ez drágítja. Csak ilyenkor azt az egyet vagyok képtelen felfogni az amúgy szerintem nem gyönge agyammal, hogy a “makói” fokhagymát miért is éri meg Kínából hozatni? Mert származási országa Kína! Ilyenkor nem drága a szállítás? A kalocsai fűszerpaprikát miért is éri meg Spanyolból hozatni és a magyar, kiváló paprikához keverni? Ilyenkor nem drága a szállítás? Amikor a magyarországi kiváló minőségű szalámit kiviszik Ausztriába, azaz a szállítással is megnövelik az árát, akkor az hogy a retekben lehet olcsóbb, mint nálunk?

Nem érezzük, hogy itt valami nagyon, de nagyon nem stimmel? Hogy totál hülyének vagyunk nézve? Nálunk állandó érv a magyar előállítóktól, hogy nagyon magas a bérköltség, járulékok stb. Oké, de akkor hogyan olcsóbb Ausztriában a magyar szalámi, amit itt állítanak elő, mint ugyanez a szalámi nálunk? Ha kiviszem a magyar terméket külföldre, akkor azon már nincs bérköltség?

Az osztrák és német bruttó keresetek, valamint a bárjárulékok még így is ötszörösét teszik ki a magyarénak! Ennek ellenére az ott előállított terméket ők olcsóbban tudják adni, mint mi? Nálunk a cégek teljes bérköltsége még mindig töredéke az osztrák vagy némethez viszonyítva! Akkor kérdem én, mi a fasz folyik itt?

Hozzá kell tegyem, termékeinkkel, a mi bérköltségeinkkel (melyek láthatóan alacsonyak) már rég el kellett volna árasztani az egészt nyugatot! Kínából megéri ide szállítani a fokhagymát, de nekünk nem éri meg a magyar termékeket Németbe szállítani? Miért nem terjeszkedik a magyar nyugat felé, de akár Horvátország, Románia, Ukrajna irányába? Miért nem a mi kiváló agrártermékeink uralják a nyugatot? Hiszen jóval olcsóbb a munkaerő nálunk! Ennek ellenére nálunk drágább minden, még a magyar termékek is??? Sőt, ha nálunk bemegyünk egy akrámilyen üzletbe, nem találunk nagyon magyar terméket! Németországból hozat a Lidl, Aldi, ahol a bérköltség a mienkének az ötszöröse! Mégis ők árasztanak el minket termékekkel, és nem fordítva, mi őket? Mi a fasz folyik itt?

A válasz igazából roppant egyszerű. Mindenkinek el kéne jutni végre a felismeréshez, hogy a 23 éve stagnáló, alkalmatlan hazaáruló politikát a magyarok választják! Ugyanazt a két hazaáruló pártot cserélgeti a nép, melyek kiárusítják az országot pár Nokiás dobozért! (Aki nem értené, kenőpénzért!)

Felébredés az álomból

Látni kell, hogy nálunk azért magasak az árak, hogy a különbözetet a németek, osztrákok felé realizálják a multik! Magyarul: komplexen kell látni a gazdaságot – amire sajnos sok embert nem tanítanak meg.

Van egy cég nálunk – nevezzük Sparnak -, és van ugyanez a cég Ausztriában is. A nálunk megtermelt árut – nevezzük paradicsomnak – felvásárolja a multi 30 forinton, azaz jóval termelői ár alatt. Eladja a magyaroknak 300-500 forintért! (A termelő eközben kizárólag az állami és EU-támogatással tud egyáltalán életben maradni. Azaz az adóból támogatni kell az agráriumot, hogy életben maradjon, részben ezért is magasak az adók.) Nálunk a Spar keresett az üzleten egy rakás pénzt: mondjuk a paradicsom kilóján 270-470 forintot! Ausztriában 4-5-szeres bért kapnak a dolgozók. Hogy a fenébe képesek ezt az osztrák cégek kitermelni? Sehogyan!!!

Elszivattyúzás

Ezt hívják pénzelszívásnak! Nálunk legyártatják az olcsó munkaerővel, és itthon eladják drágán! A megkeresett 270-470 forintból viszont már az osztrák Sparban ugyanez a cég képes árengedményt adni, azaz akár 200 forinttal is csökkenteni az ottani paradicsom eladási árát! Az itteni haszon nagy részét arra fordítja a cég, hogy az ottani árakat mérsékelje, illetve ott magasabb bért fizessen! Ehhez megmutatom a korábbi cikkben készített grafikont: (kattints a nagyobb mérethez)

Keresd meg Ausztriát és Magyarországot! Nálunk azért ilyen magasak az élelmiszerárak is, mert szándékosan magasan tartják a külföldi kézben lévő multik! Azért teszik, hogy hazájukban viszont nagyon jó életkörülményeket teremtsenek azáltal, hogy az itt tripla áron eladott termékekből az ottani termékek árait csökkenthessék!

Gondolkodjunk már józanul! Hogyan emelkedhet nálunk az élelmiszerek ára ilyen mértékben akkor, amikor Ausztriában a teljes bérköltség ötszöröse az itteninek! Hát ott kéne ötszörös árakat látnunk! Nálunk azért kerül 230-270 forintba a fél literes cola, hogy Németországban 45 forintért lehessen adni! Nálunk azért kerül egy darab Fa tusfürdő 600 forintba, hogy Németországban hármat adhassanak ennyiért!

De nem csupán az élelmiszerek ára emelkedik nálunk ilyen mértékben, hanem minden:

Próbáljuk végre kinyitni a szemünket! Ez az árváltozás 2005-től értendő, tehát nem egy év tendenciája! Folyamatos és tudatos árdrágítás zajlik nálunk, miközben a béreket alacsonyan tartják, hogy a magyar megtermelje elképesztően olcsón az árut a külföldnek.

Forrás: vanholnap.hu

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏