Azt hazudta, hogy rákos az anyja, Győzikétől csalt ki egy nagyobb összeget

Sziasztok!
A segítségeteket kérem újra!
A jól ismert Farkas Gézáról lenne szó! Nagyon bánt, hogy kicsalt tőlem egy nagyobb összegt, azzal az indokkal, hogy az Édesanyja rákos!
Mélységesen felháborít és elszomorít, ez a helyzet, mert én segítségemet szerettem volna adni egy embernek, akinél rákot diagnosztizáltak, de, mint az kiderült, ez egy fiktív történet volt, amit kitalált a Géza és az egész családja részt vett benne!
Ezt az összeget alapvetően az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványnak szántam!
Ami tetőzi a fájdalmamat , azaz, hogy abban az időszakban diagnosztizálták az Édesanyámnál is a rákot, amikor a Géza megkeresett, ezzel a kérésével és ezt a helyzetet kihasználva, vették a bátorságokat és eljátszották, ezt a történetet!
Mint, azt tudjátok az Édesanyám elhunyt! A mai napig nem tudom feldolgozni!
Szeretnék érte tenni, hogy, ez az összeg a megfelelő helyre kerüljön és ne kelljem másnak is átélni, ezt a feldolgozhatatlan tragédiát!
Aki a Gézát előkeríti, pénzjutalomban és a magyar médiában köszönetnyilvánításra fog kerülni!
Előre is nagyon szépen köszönöm a segítségeteket!

gazember

forrás : Gáspár Győző 

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏