Botrány! El­ve­szik Hosszú Ka­tinka ara­nyait

Bot­rá­nyos dön­tés szü­le­tett. Fel­há­bo­ro­dott a szö­vet­ség lé­pé­sén első számú úszó­csil­la­gunk és edző-férje is. Nem ezt ér­de­mel­ték a mun­ká­juk­kal, a si­ke­re­ik­kel.

Dühösen kommentálta a nemzetközi szövetség döntését Hosszú Katinka után amerikai edzője, egyben férje, Shane Tusup is. Az akasztotta ki az úszás sztárpárját, hogy a FINA világkupa-sorozatán ezentúl egy versenyző naponta legfeljebb négy egyéni számban indulhat. Ezzel elveszik az Iron Lady esélyét megannyi versenyre és aranyéremre, írja a ripost.hu

Hiába dolgoznak olyan sokat, hátráltatja őket a szövetség döntése!

Márpedig háromszoros olimpiai bajnoknőnk az utóbbi években ezeken a viadalokon gyakran végigúszta a teljes programot. A tavalyi sorozatot a riói tarolása után sem pihenve úgy nyerte meg, hogy összesen 103 érmet, köztük 73 aranyat gyűjtött, s ezekkel mintegy 110 millió forintot is bezsebelt. Jövőre erre nem marad esélye.

Nem csak aranyérmekben és pénzdíjakban mérhető mindez: ezeknél sokkal többet vesz el az új szabály. Katinka felkészülésének szerves része, hogy ha csak lehetősége van rá, edzés helyett is versenyez. Ezt korlátozza most a FINA-döntés.

“Jó munka, FINA! Ismét hátraléptünk a sportunkban. Nem szabadna korlátoznunk a szupersztárjainkat abban, hogy versenyezzenek.”

Inkább több olyan sportolóra lenne szükség, akik minél gyakrabban versenyeznek

– írta Shane Tusup felháborodva az Instagramon, hozzátéve: az úszósportnak tanulnia kéne más sportágaktól.

A FINA-döntés súlyát jelzi, hogy Tusup néhány órával később újra, még részletesebben kifejtette a véleményét.

“ez összetörte a szívem és megőrjít.”

Látok egy lenyűgöző tehetségű úszót, aki hihetetlen munkával gyilkolja saját magát, gyűjti az erejét és fejleszti a tudását, így versenyelőnyre tenne szert a többiekkel szemben. Mindezt azért, mert szenvedélyesen teszi a dolgát, hogy inspiráljon és csillagként vezessen, megmutassa, mit lehet elérni a sportban, ha keményen dolgozol és ennek szenteled az életed.

“És mit kap cserébe?”

Ahelyett, hogy a sportág vezetői felkarolnák őt, és nagyszerű példaként használnák arra, hogy mi lehet ez a sport, mit érhet el benne a jövő generációja, ők inkább úgy döntöttek, hogy

“korlátozzák a részvételét, megsemmisítik a versenyelőnyét, és korlátozzák az egyéni hatását a show-ra.”

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏