Képek

21 hely, amit a világ legrosszindulatúbb építészei terveztek

Néha úgy tűnik, mintha az egyes objektumok építéséért felelős szakemberek szándékosan végeznék rosszul a munkájukat. Nekünk, hétköznapi embereknek pedig legtöbbször semmi beleszólásunk sincs ezekbe, maximum bosszankodunk egy sort és megpróbálunk együttélni a használhatatlan buszmegálló vagy az üvegajtós WC problémájával. A Liked.hu-nál mi is találkozunk néha furcsa és érthetetlen építészeti megoldásokkal, de azok a közelébe sincsenek a most következőknek, melyeket nulla …

Tovább

21 fotó, ami értékelni fognak azok, akiket gyakran idegesít a munkahelyük

Nagyon sok szakma létezik a világon, ezek nagy részét nem is ismerik az emberek. Ettől persze még minden munka épp ugyanolyan fontos a maga módján, és mindegyik munkahelyen vannak olyan pillanatok, amiket gyorsan el szeretne felejteni az ember. 1. ,,A tervezőnk remek grafikát készített az irodai mikróhoz.” 2. Így néz ki egy pizzéria szemete. 3. ,,Az én feladatom, hogy napi …

Tovább

15 alkalom, amikor a legabszurdabb és legnevetségesebb helyzeteket látszólag teljesen természetesnek vették az emberek

Az emberek sokszor minden erejükkel azon vannak, hogy ne csináljanak semmi kínos vagy furcsa dolgot mások előtt, ami miatt esetleg kinevethetnék őket. Vannak azonban kivételek. Egyes emberek ugyanis olyan természetességgel képesek kezelni a legfurcsább helyzeteket, mintha mintha minden nap fotelen ülve villamosoznának, vagy koktélt szürcsölnének a konditeremben, a fiatal, kigyúrt férfiakat nézve. 1. Hozott magával egy fotelt, hátha nincs szabad …

Tovább

21 játék, aminek a készítőit sürgősen komoly beszélgetésre szeretnéd hívni

Nap mint nap jelennek meg olyan játékok a boltokban, melyek néhány évvel korábban még teljesen elképzelhetetlenek voltak. A pénzhajhász gyártók gyakran túl messzire mennek a kreativitásukkal, néha szinte már annyira, hogy legszívesebben félrehívnánk őket, hogy egy kicsit elbeszélgessünk a fejükkel. 1. A modern problémák modern megoldásokat kívánnak. Gyermek vlogger készlet. 2. Mit vegyél a babádnak: játék laptopot vagy márkás ruhákat? …

Tovább

17 extravagáns ház, aminek a tulajdonosai igyekeztek mindenkit elkápráztatni. És sikerült

Mindig jó látni valami különleges dolgot a megszokott, unalmas dolgok között. Házak esetén persze ez ritkán fordul elő, hiszen a legtöbb helyen szigorú szabályok vonatkoznak a házak kinézetére és stílusára. Mai fotógyűjteményünk hőseinek azonban mégis sikerült olyan egyedi kialakítású építményekre bukkanniuk, amiket míg élnek nem felejtenek el. 1. Modern, medvebiztos erdei házikó Svédországban. 2. ,,A falvak között kocsikáztam, és akkor …

Tovább

20 fotó, ami nagyon unalmas lett volna, ha nem írtak volna mellé egy frappáns megjegyzést

Előfordul, hogy megnézel egy képet, de semmilyen reakciót sem vált ki belőled. Tipikusan ilyenek például a szobrokról készült képek: szobor-szobor mind, semmi extra. Aztán előfordul persze, hogy egy sunyi internetező olyan megjegyzést fűz ezekhez a képekhez, ami BUMM! – mindent megváltoztat. Többé már nem is olyan unalmasak ezek a képek. 1. ,,Ez a lámpa olyan, mint aki megsértődött és azt …

Tovább

20 példa a cégek ravaszságára, melyek láttán csak egy kérdésünk van: “Ez most vicc?”

Valahol, egy távoli utópisztikus világban a gyártók nem próbálják meg átverni a vásárlóikat és minden lehetséges módon kivenni a pénzt a zsebükből, a webáruházak pedig már másnap küldik a terméket, ráadásul pontosan olyat, amilyet a vevő rendelt. A valóságban ezzel szemben még egy szupermarketben történő vásárlás is okozhat kellemetlen meglepetéseket a gyártók ravasz átveréseinek köszönhetően. 1. ,,Egy vízforralót hoztak be …

Tovább

18 ember, akiknek a munkát a tervek szerint kellett volna elvégezniük, de megtörtént a baj

Egyes építési vagy javítási munkák látszólag egyszerűnek tűnnek, de a végeredmény ezzel szemben mégsem mindig felel meg az elvárásoknak. A legmeglepőbb az, amikor az embereknek csak egyetlen, látszólag nem túl bonyolult feladatot kellett volna elvégezniük, de ezt is sikerül elkapkodva összecsapniuk, teljes káoszt generálva ezzel maguk körül. 1. ,,Biztos valahol Ausztráliában van.” 2. ,,Az új lakásunk építésekor a villanyszerelő vagy …

Tovább

Az internetezők 30 zseniális trükköt osztottak meg, ami megváltoztatta az életüket

A tudósok egyöntetűen azt tanácsolják, hogy próbáljuk szokatlan módon végezni a megszokott dolgokat: menjünk új úton a munkába, mossunk fogat a nem domináns kezünkkel, stb. Ez nagy mértékben növeli az agy plaszticitását és javítja annak működését. Valószínűleg részben ennek is köszönhető az a tény, hogy szeretünk olyan új lifehack-eket tanulni, melyek szokatlan és egyszerűbb megoldást kínálnak a hétköznapi dolgok elvégzéséhez. …

Tovább

Egy tucat vásárló a bolti dolgozók legsötétebb rémálmaiból

Bármennyire is modern és fejlett társadalomban élünk, még mindig van egy olyan része a társadalomnak, aminek a tagjai valamiért nem tudják, hogyan kell kezelni a kereskedelmi és szolgáltató szektorban dolgozó embereket. Ezek az emberek idejüket és energiájukat nem sajnálva fáradoznak azon, hogy másoknak minél könnyebb legyen az életük, de mégis akadnak olyan ősemberek, akik csak azért is megnehezítik a munkájukat. …

Tovább