Egy 13 éves lány halt meg egy tampon miatt.

Amikor a 13 éves Jemma Louise Roberts rosszullétre panaszkodott, miközben családi nyaraláson voltak, az orvosok téves diagnózist állítottak ki, mivel azt hitték, hogy elrontotta a gyomrát.
A következő héten a ki

nia

slány meghalt szepszisben , ami egy ritka bakteriális fertőzés , és a tamponokhoz kapcsolódik.

Amikor Jenna állapota hirtelen romlott, azonnal bevitték a kórházba, ahol az orvosok helyesen diagnosztizálták is, hogy toxikus sokk szindrómában (TSS ) szenved a lány.
Március elsején vesztette életét.

Most Jenna édesanyja Diane, megosztotta a történetét, annak reményében, hogy ezzel figyelmeztet másokat is a TSS tüneteiről. Azt mondta :

” TSS -ről már a nyolcvanas években is hallani lehetett, de azóta nem is találkoztam vele sehol. Ha ezt elolvasod, és egy életet megmentek vele, akkor már megérte! ”

A TSS korai tünetei az alábbiak lehetnek : magas láz, hányinger és hasmenés. Egy későbbi panasz során az egész test kiütéses lesz. A TSS kezelés nélkül szervi elégtelenségeket okoz, majd a személy  elhalálozását.

Érdemes nőgyógyászati vizsgálaton is átesni rendszeresen, mert az kiszűri a staphylococcus baktériumot, ami közvetlenül kapcsolódik a TSS-hez és  vérmérgezéshez.

Mentsen meg Ön is egy életet azzal, hogy ezt megmutatja a barátainak, ismerősöknek.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏