Egy anyuka 18 brutálisan őszinte illusztrációja arról, hogy mit is jelent anyának lenni

Sokan azt mondják, hogy a világ legnehezebb dolga egy ország elnökének lenni, azonban Nathalie Jomard nem ért egyet ezzel az állítással. A francia művész anyuka szerint a világ legnehezebb dolga egy gyermek felnevelése, hiszen állandó készenlétben kell lenni, a saját kényelmünk és érdekeinkről való teljes lemondással jár, a test megváltozásáról és a folyamatos kialvatlanságról nem is beszélve.

A tehetséges művész rajzai megmutatják, hogy miért kell minden nap hálásnak lenni édesanyánkhoz, mert fogalmunk sincs, min kellett keresztülmennie, amikor felnevelt minket.
Illetve ha van kisgyereked, akkor egy kicsit talán kapisgálhatod…. 🙂
A legelső szoptatás egy felejthetetlen élmény marad örökre.

Még a WC-n sincs egy perc nyugtod.

Azok az édes reggelek, amik hajnali 5-kor kezdődnek az áldott gyermek miatt.

Próbálsz úgy tenni, mintha nem lennél teljesen szétesve, de az ‘apró’ jelek mindig elárulnak…

Soha semmi nem lesz már jó rád

A pároddal közösen eltöltött meghitt órák kivételszámba mennek.

Amikor a szakkönyvek módszerei nem válnak be, és elkezded kifejleszteni a saját módszereidet.

Soha az életben nem gondoltad volna, hogy egyetlen gyerek mekkora rumlit képes csinálni.

És nem foglalkoznak azzal, hogy te is érzel fájdalmat.

Ahogyan azt se mondta meg neked senki, hogy a babák kedvenc játékszerei a teljesen hétköznapi használati tárgyak.

Profi artistává válsz, aki egyszerre százhúsz dolgot képes cipelni.

Senki nem készíthet fel arra az érzése, amit akkor élsz át, amikor szülés után először bújsz bikinibe.

A napfénytől minden áron meg akarod óvni a gyermekedet.

Az etetés mindkettőtök számára kellemetlen pillanatokat tartogat.

Mint ahogyan a bilire szoktatás sem alakul úgy, ahogyan azt te eltervezted.

Profi artistává válásodat az is mutatja, hogy folyamatosan egyensúlyoznod kell az anyaság és a munka között.

A kialvatlan munkavégzés a mindennapjaid szerves részévé válik.

Minden olyan feladat, amihez a lábad elérése szükséges, egyszerűen lehetetlenné válik.

De legyünk őszinték: anyának lenni nem a legjobb dolog, ami valaha történt veled? 🙂

 
 

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏