Egy ember, aki egy hashtag segítségével indította el a világ legnagyobb szemétszedését

A kedvelések növelésén túl eddig nem sok hasznát vettük a hashtageknek az Instagramon, de nemrégiben kiderült, hogy akár hasznosak is lehetnek. Például segíthetnek jobb hellyé tenni a világunkat. Legalábbis az alább látható fiatalember története egyértelműen erre enged következtetni, aki egy nap egy rakás szeméttel borított erdőre bukkant, és úgy döntött, hogy takarításba kezd, a folyamatról készült előtte-utána fotók segítségével pedig inspirálja az embereket, hogy mások is kövessék a példáját. A „#trashtag” címkével megjelölt képek azóta több ezer embert mozgattak meg, ezzel pedig a közösségi oldalak történetének talán leghasznosabb kihívásává nőtte ki magát a fiatal srác kezdeményezése.

1. Az egész #trashtag őrület ennek a fiatalembernek a fotóival kezdődött. 2. Hatására a mumbai tengerpartról például 5 millió kilogramm hulladékot távolítottak el. 3. ,,Műanyag palackok, amiket az Arches Nemzeti Park sziklái között gyűjtöttünk.” 4. ,,A férjem és én Floridában tisztítottuk meg a tengerpartot.” 5. ,,Csak egy órámba került, de az eredmény magáért beszél.” 6. ,,Hóembert készítettünk a tengerparton összeszedett szemétből.” 7. ,,Több mint 8 ezer cigarettacsikket gyűjtöttem össze az utcán.” 8. ,,A vőlegényem minden évben megtisztítja a közeli tengerpartot, a szemét mérete pedig évről-évre kisebb. Első évben még 75 zsák szemetet szedett össze, tavaly már csak körülbelül 50-et.” 9. ,,Kerékpározás közben bukkantunk egy összeszemetelt környékre, úgy döntöttünk, hogy kitakarítjuk.” 10. ,,Fél óra alatt ezeket találtuk a tengerparton.” 11. Nepál nem éppen a legtisztább ország a világon, de vannak emberek, akik nem adják fel. 12. Indiai szemétszedés. 13. ,,Talán nem ez volt a legnagyobb szemétszedési akció a történelemben, de elmentem a régi iskolámhoz és összegyűjtöttem a környékén a szemetet.” 14. ,,Kajakozás közben rendszeresen összegyűjtöm az emberek által vízbe dobált dolgokat.” 15. ,,Ma a szomszédokkal összefogtunk, hogy kitakarítsuk a környéket és összesen 44 zsák szemetet szedtünk össze.” 16. ,,Egy olyan önkéntes szervezet tagja vagyok, ahol szabadidőnkben városi területeket takarítunk meg. Ez volt a legutóbbi akciónk.” 17. ,,Egy japán általános iskolában dolgozom. Ma 1 órát töltöttünk szemétszedéssel.” 18. Ez az 500 fős csapat egy arizonai nemzeti parkban 2,5 óra alatt 3,5 tonna szemetet szedett össze. 19. ,,A kutyám és én ma kicsit takarítgattunk sétálás közben.” 20. A fülöp-szigeteki Manila-öböl megtisztításában január 27-én mintegy ezer önkéntes vett részt.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏