Élettársi kapcsolat támogatás – 2016-tól így változik az élettársak támogatása

Élettársi támogatások 2016 - szocpol szja adókedvezmény szociális ellátások

Támogatás élettársaknak: 2016-tól így változik az élettársak támogatása

Az Országgyűlés 2016. január 1-jei hatállyal módosította a családok támogatásáról szóló törvényt. Vagyis nem volt sürgős az AB-döntés évében a korrekciós, sőt, még az idei évre is maradt az alkotmánysértő megkülönböztetés. Élettársi támogatások 2016 - szocpol szja adókedvezmény szociális ellátások

2016-tól az a szülővel együtt élő élettárs is jogosulttá válik majd a nevelési ellátásra, aki az ellátással érintett gyermekkel közös lakó vagy tartózkodási hellyel rendelkezik és a szülővel élettársként legalább egy éve szerepel az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásában, vagy a szülővel fennálló élettársi kapcsolatát az ellátás megállapítására irányuló kérelmet legalább egy évvel megelőzően kiállított közokirattal igazolja. Ebből következően az említett feltételeknek megfelelő élettárs 2016. január 1-jétől jogosult lesz év közben a három eltartottra megállapított összeg alkalmazásával érvényesíteni a családi kedvezményt – tájékoztatott a NAV.

Ennek oka, hogy a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti családi kedvezmény szabályainak alkalmazása során a családok támogatásáról szóló törvénynek a családi pótlékra vonatkozó szabályaira kell figyelemmel lenni. S mivel a módosított rendelkezés majd 2016. január 1-jével lép hatályba, így a 2014-re vonatkozó 1453-as bevallás kitöltési útmutatójában sem szerepelhet a hatályos törvényi előírásokat felülíró magyarázat.

A NAV még annyit hozzátett: az alkotmánybírósági döntés jogszabályalkotásra kötelezte az Országgyűlést, vagyis nem írta felül sem a családtámogatási, sem pedig az szja-törvény vonatkozó részeit. Mi pedig hozzátesszük: a kormánynak, a döntéshozóknak ezek szerint nem volt sürgős az alkotmányt sértő probléma rendezése. Sok támogatás jár élettári kapcsolat esetén is, így jár szocpol, özvegyi nyugdíj, családi adókedvezmény, szja kedvezmény, családi pótlék, családi ellátások stb ………

Akár CSok (szocpol) is jár élettári kapcsolat esetén :

 

A családok egy gyermek esetén 500 ezer, három gyermek estén 3,25 millió forint támogatást kérhetnek. Újdonság az is, hogy használt lakás vásárlására, valamint meglévő lakás bővítésére is lehet támogatást kérni.

Novák Katalin azt hangoztatta, a kormány célja, hogy a vágyott, tervezett gyermekek megszülessenek Magyarországon, és mivel az otthonteremtés, a lakhatás komoly nehézséget jelent a fiataloknak, ezért vezetik be a korábbi támogatási rendszert kibővítő lehetőséget július 1-jével.

Emlékeztetett arra, hogy korábban csak a kettő, vagy annál több gyermekesek vehették igénybe az állami támogatást, jövőre azonban már az egy gyermekes családok is, vagy azok, akik legalább egy gyermeket vállalnak.

Az otthonteremtési rendszer fontos változásának mondta azt is, hogy a vissza nem térítendő támogatást júliustól már használt lakás megvásárlására is kérni lehet, vagy arra, hogy a meglévő ingatlant további szobával, akár tetőtérbeépítéssel bővítsék.

Azt mondta, a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) alapelve az, hogy több gyermek után több támogatás jár, de figyelembe vesznek más szempontokat is, így például a energiatakarékosabb ingatlanok után nagyobb támogatás kérhető.

Számításaik szerint a támogatás éves szinten (az első teljes évtől, 2016-tól) 12 ezer családot érinthet és 9-10 milliárd forintos kiadással számolnak.

Novák Katalin több konkrét példán is érzékeltette a CSOK rendszerét. Eszerint például egy 36 éves gyermektelen pár egy 60 négyzetméteres új lakás vásárlásához egy gyermek vállalása esetén 600, míg két gyermek vállalása esetén 800 ezer forint támogatást kérhet.

Egy 28 éves egygyermekes házaspár használt, 55 négyzetméteres lakótelepi lakás vásárlásához egy gyermek esetén 500, két gyermek esetén 800 ezer forint támogatást kaphat.

Támogatást élettársak is kérhetnek már meglévő gyermekek után, így például egy 29 éves, élettársi kapcsolatban élő pár 1,3 millió forintot kérhet, ha 70 négyzetméteres családi házukat 25 négyzetméteres tetőtérrel építik be.

Egy négygyermekes 37 éves házaspár 155 négyzetméteres, alacsony energiafogyasztású új családi házának építéséhez, vagy használt ingatlan vásárlásához 3,25 millió forint támogatást igényelhet.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a gyermekek vállalása a CSOK rendszerében négy évet jelent. Elmondta, az egyes kategóriákon belül csökkentették az igényelhető lakások nagyságát is.

Közölte, a támogatást házaspárok és élettársi kapcsolatban élők egyaránt igénybe vehetik, a kettő közötti különbség az, hogy újabb gyermek vállalása esetén csak a házasságban élők, míg a meglévő gyermekek esetén az élettársak és a családok is kérhetik a támogatást.

Kovács Zoltán kormányszóvivő azt mondta, a kormány számára a családok támogatása prioritás, ami egyebek mellett megjelenik a bankok elszámoltatásában és az adókedvezményekben is; utóbbira idén és jövőre is több mint 200 milliárd forintot hagynak a gyermekes családoknál. Jelezte, a több gyermekes családok esetében ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag a bruttó fizetés a nettó fizetéshez kerül közel.

Arról beszélt, 2012-ben már részben visszaállították a 2010 előtt gyakorlatilag felszámolt lakástámogatási rendszert, most ezt a rendszert bővítik ki újabb elemekkel.

Kovács Zoltán egy kérdésre válaszolva arról is beszélt, minimális mértékben ugyan, de sikerült csökkenteni a magyarországi szegények számát. Azt mondta, sikerült megállítani azt a folyamatot, azt az öröklött helyzetet, ami 2009-re, 2010-re családok százezreit lehetetlenítette el, és szerinte ezt a javulást már a KSH adatok is egyértelműen mutatják.

MTI

Forrás: online-kalkulator.hu

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏