Ez a férfi 38 évvel ezelőtt látta utoljára a feleségét. Majd a kőművesek kibontottak egy falat a házában.

2014-ben, az építész John Murray és csapata belekezdett egy házfelújításba (Észak-Phoenix, Arizona), ahogy tették ezt már oly sok alkalommal a hosszú évek során. De ekkor ez másképp történt, mint eddig. Egy váratlan kincs várta őket az 1950-es ház falaiban.

Mivel a munkások eltávolították a régi szigetelést, egy köteg papír esett ki az egyik falból. A férfiak alaposabban megvizsgálták a papírokat és a fényképeket és rájöttek, hogy ez egy 1960-as időkapszula!

Néha az emberek eltemetnek, elrejtenek – vagy mint ebben az esetben, falba rejtették – leveleket, jegyzeteket, vagy képeket azzal a szándékkal, hogy azokat megtalálják egy későbbi időpontban. Ez egyfajta üzenet a jövőnek, a szeretteinknek, hogy híreket kapjanak a távoli múltból.

“Már eddig is több száz házat felújítottunk, de soha nem találtam ilyet” magyarázta John. A kapszulát 1966-ban készítette Betty Klug. Akkor ő 33 éves volt, és ő soha nem beszélt a kapszuláról senkinek, még a férjének, Bruce-nak sem.

Valójában a kapszula egy ajándék lett volna Bruce-nak: a férje születésnapján (1966 szeptember 27-én) rejtette el, azzal a szándékkal, hogy egy napon – évtizedekkel később – oda adja neki. Az ő kézzel írt levele, amit neki címzett:

level1

De Betty tragikusan elhunyt 1976-ban egy autó balesetben. Bruce eladta a házat 1980-ban és ott hagyta Észak-Phoenixet, így az idő kapszula látszólag örökre elveszett… Amíg a lakásfelújítás meg nem történt rajta.

Némi gondolkodás után John és csapata úgy döntött, hogy megpróbálják megtalálni a levél és a fényképek jogos tulajdonosát. Sok fárasztó kutatás után, a nyomok elvezettek Bruce Klughoz, aki most már közel 80 éves, és Scottsdale-ben, Arizonában él. John meglátogatta őt személyesen.

Bruce egyszerűen nem akarta elhinni, amit John elé rakott, amikor együtt leültek egy kávézóban. A keze remegett, ahogy kinyitotta a borítékot. Egy köszönés a múltból, és egy darab történelem.

kibontottak2

“A vietnami háború még mindig tart” olvasta Betty ismerős kézírását. “A faji helyzet nagyon komoly. A fiúknak hosszú haja van a Beatles őrület miatt.”

“A mi házasságunk volt a legjobb” emlékeztetett Bruce egy interjúban. “Soha nem vitatkoztunk.” Ő hihetetlenül hálás Johnnak, amiért megkereste őt és ezt a rendkívüli ajándékot kapta tőle a múltból.

kibontottak1

Olyan szomorú, és mégis szép. Mivel nem tudhatjuk biztosra, hogy üzenetünk oda fog érni 50 évvel később, ne felejtsük el kimutatni szeretetünket azoknak, akik fontosak – még ma!

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏