Ez a kislány egy tűzoltó segítségével jött a világra. De az anyja elhagyta, és amit a tűzoltó tesz ezután, az könnyeket fog csalni a szemedbe.

Marc és Beth Hadden boldogan él együtt két fiával Észak-Karolinában. A pár szeretne egy harmadik gyermeket, de az orvosok semmi jóval nem kecsegtetik őket. Sőt! Valószínűleg a férfinak nem lehet több gyereke.

A házaspár nem adja fel családbővítési terveit – elhatározzák, hogy örökbe fogadnak egy gyermeket, de a hosszú és nehéz folyamat elijeszti őket. Ehelyett inkább várnak, és tovább próbálkoznak, ha a sors úgy akarja, lesz még egy gyermekük.

Az évek telnek-múlnak, de Beth nem esik teherbe, kezdik elveszíteni a reményt.

Marc, aki tűzoltóként dolgozik, egy nap a szokásostól eltérő vészhívást kapott. Egy terhes nő kért segítséget, elfojt a magzatvize, de egyedül nem tud bemenni a kórházba. A sürgősségi szolgálat hamar odaért, köztük Marc és legénysége is. Hamar kiderült: már nincs idő bevinni a kórházba, a baba bármelyik pillanatban megszülethet. Marc végül a világra segíti a köldökzsinór fogságába került tündéri kislányt. A férfit annyira magával ragadta a sikeres szülés levezetésének élménye, és hogy a karjában tarthatta gyönyörű kisbaba, hogy egész nap a fellegekben járt.

Másnap Marc bement a kórházba, hogy megérdeklődje, anya és gyermeke jól van-e. Örömmel nyugtázta, hogy a pici teljesen egészséges, majd a fiatal édesanya beavatja egy titokba: örökbe szeretné adni a babát.

Mark azonnal tudta, hogy ez egy jel. Beth-szel azonnal regisztrálták magukat az illetékes hatóságnál, és elkezdődött az örökbefogadási folyamat. Néhány nap múlva a kis Grace-nek immár az a férfi az apukája, aki világra segítette.

A két fiú, Will és Parker is nagyon örül a kishúguknak. Mark pedig büszkén meséli, amerre jár, hogy ő hozta világra a kicsi lányát.

Néha a sors egyértelmű jeleket küld, csak észre kell venni. Csodás, hogy a kis Grace pont ahhoz került, aki születésénél megmentette az életét.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏