Ez a pár hármasikreket fogadott örökbe, de aztán az igazi sokk a kórházban érte őket

Sarah és Andy Justice Oklahomában családot szeretett volna alapítani. A pár az egyetemen ismerkedett meg egymással, és hamarosan elválaszthatatlanok voltak. A diploma után, összeházasodtak, és nem sokkal később babával próbálkoztak. Azonban valami nem volt rendben.
harmas-ikrek3

Senki sem tudta megmondani, hogy mi volt a probléma, de a pár tudta, hogy nem engedheti meg magának, hogy a 60.000 dollárt kifizesse termékenységi kezelésekre. Ezért úgy döntöttek, hogy örökbe fogadnak. Úgy tűnt, minden tökéletesen megy: Találtak egy nőt, aki már terhes volt, de nem akarta megtartani a babáját. Azonban mindenki számára ezután jött a nagy meglepetés…

harmas-ikrek8

Kiderült, az örökbe adó anya hármas ikrekkel volt terhes! Sarah és Andy nem habozott egy pillanatig sem. Nagyon elkötelezettek voltak és annyira izgatottak voltak, hogy Joel, Hannah, és Elizabeth érkezik a családba.

harmas-ikrek4

A csecsemők egy hónappal korábban születtek, és szükségük volt egy kis extra orvosi beavatkozáshoz, de jó egészségnek örvendtek. De a meglepetés nem ért véget.

harmas-ikrek1

Kiderült, hogy Sarah is terhes! Ez teljesen váratlan volt. Sarah és Andy biztosak voltak benne, hogy nem fognak unatkozni.

harmas-ikrek6

Sarah terhességét magas kockázatúnak ítélték a kórtörténete miatt, így ő átesett néhány extra vizsgálaton. Aztán jött a következő meglepetés: Sarah ikrekkel volt terhes! Meg volt döbbenve, és egy kicsit zavart is volt. Emlékszik, hogy odahívta Andy-t tétován. “Fiú vagy lány?” kérdezte. “Nos, az egyik fiú lesz…” válaszolta Andy.

harmas-ikrek9

harmas-ikrek7

Hat hónappal később, megszületett Andrew és Abigail, kiegészítve a fiatal családot. Micsoda változás: a pár nemrég még azon aggódott, hogy nem lehet gyermekük, most pedig idejük nem lesz egyáltalán!

harmas-ikrek11

Természetesen, az első néhány hónap nagyon nehéz volt. A család hetente 300 pelenkát cserélt, és a rendszeres alvás a múlté!

harmas-ikrek5

De egy dolog biztos: ez a család nagyon hálás a gyerekekért. Sarah azt mondta: “Ha vissza tudnánk fordítani az időt, mi mindent ugyanígy tennénk. Minden tökéletes, ahogy van. Az öt gyerek igazi kincs.” Jó dolog, hogy együtt vannak.

harmas-ikrek10

Néha ezeket a dolgokat egyszerűen nem lehet tervezni. De Sarah és Andy megkapták az öt legjobb ajándékot, ami elképzelhető.

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏