FRISS – ELKEZDTÉK KIKÜLDENI A KATONAI BEHÍVÓKAT! KI SZÁMÍTSON KATONAI BEHÍVÓRA? Friss információk a Honvédelmi Minisztérium Sajtótájékoztatójából!

Ki számítson most behívóra?

A honvédelmi miniszter elrendelte az önkéntes műveleti tartalékos katonák részleges behívását. Hogy kinél csöngethetnek, arról Benkő Tibor vezérkari főnök beszélt az M1-en.

A tömeges migrációs helyzet miatt Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnökének javaslatára Simicskó István honvédelmi miniszter elrendelte az önkéntes műveleti tartalékos katonák részleges behívását – közölte a Honvédelmi Minisztérium.

Benkő Tibor vezérezredes a részletekről az M1 csatorna délelőtti hírfolyamában elmondta: név szerint, meghatározott beosztásokra hívnak most be önkéntes műveleti tartalékos katonákat, elsősorban olyanokat, akik korábban katonaként szolgáltak. Azokat a feladatokat látják majd el (járműszerelés, élelmezési nyilvántartás, stb.), amelyeknél a katonai szervezeteknél most hiány támadt amiatt, hogy a hivatásosok nagy része a Határozott fellépés 2015 gyakorlaton, illetve az ideiglenes biztonsági zár kiépítésében vesz részt.

A laktanyákban ugyanakkor nem állhat meg az élet, mert a honvédségnek számos más feladata is van – hangsúlyozta a tábornok. A behívottak zöme az adott helyőrség közelében él, így naponta hazajárhat majd, aki ezt nem teheti meg, azt a laktanyában helyezik el. 2012. január 1-je óta, amióta működik az önkéntes műveleti tartalékos szolgálat, folyamatosan hívják be a tartalékosokat, jelenleg is mintegy 400-an szolgálnak így, ma pedig mintegy 500 embernek kézbesítik a behívó parancsot – mondta Benkő Tibor vezérezredes az M1-en.

HM: többségében olyan önkénteseket hívnak be, akik korábban katonaként szolgáltak

Többségében olyan önkéntes műveleti tartalékost hívnak most be, akik korábban a Magyar Honvédségben teljesítettek katonai szolgálatot – közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI megkeresésére azt követően, hogy a tömeges migrációs helyzet miatt Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnökének javaslatára Simicskó István honvédelmi miniszter elrendelte az önkéntes műveleti tartalékos katonák részleges behívását.

Az önkéntes műveleti tartalékosok elsősorban azokat a hivatásos és szerződéses katonák feladatait látják majd el, akik az Ideiglenes Biztonsági Határzár, illetve a “Határozott Fellépés 2015” elnevezésű gyakorlat feladataiban vesznek részt.

Az MTI kérdésére kitértek arra is: mostanáig a Magyar Honvédség mintegy 3800 emberrel kötött önkéntes műveleti tartalékos szolgálatra szóló szerződést.

Jelenleg mintegy négyszázan töltik – előírás szerinti – tényleges katonai szolgálatukat, közülük háromszáz újonnan szerződött tartalékos kiképzésen vesz részt. A behívandó létszámokat alapvetően a katonai szervezetek igényei határozzák meg – írta a HM.

Benkő Tibor vezérkari főnök az M1 aktuális csatorna műsorfolyamában szombaton elmondta, hogy mintegy ötszáz behívóparancsot küldenek ki.

Mint kifejtette: név szerint, meghatározott beosztásokra kívánnak behívni önkéntes műveleti tartalékosokat, elsősorban olyanokat, akik korábban katonaként szolgáltak. A laktanyákban a hosszan tartó határ menti munkálatok idején is adottak a mindennapi feladatok, amelyeket el kell látni.

A tartalékosokat ezen laktanyai feladatok ellátására hívják be. Ahol megoldható, ott a helyőrséghez közel lakó volt katonákat hívják be, így ők mindennap haza is járhatnának. Ahol ez nem megoldható, ott a laktanyákban szállásolják el a tartalékosokat – mondta vezérezredes.

A honvedelem.hu szombaton közzétett cikkében azt írta: péntek hajnalra már több száz katona dolgozott a magyar-horvát határ mentén létesítendő műszaki zár építésén. Napközben mintegy ötszázan települtek át az ország délnyugati részébe, a hétvégén pedig további hétszáz katona érkezése várható.

Mint írták: Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnöke péntek délután találkozott azokkal a katonákkal, akik a határzár magyar-horvát határon lévő szakaszát építik. A Sárok település külterületén dolgozók a vezérkari főnöknek elmondták: többen közülük már részt vettek a magyar-szerb határon elkészült műszaki zár építésében is, onnan érkeztek a magyar-horvát határra.

A honvédségi portál tudósítása szerint a “katonák rendkívül nehéz, átszegdelt terepen végzik munkájukat”, péntek délutánra mégis már több mint húsz kilométer hosszan elkészültek a műszaki zár első vonalával, a háromsornyi drótakadály felállításával. A feszített határidő miatt a munkát éjszaka is folytatják. Benkő Tibor szerint a “katonák minden elismerést megérdemelnek, becsülettel és tisztességgel helytállnak” – idézte a portál a vezérkari főnök szavait.

Forrás : hirado.hu

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏