Génjeikben hordozzák a borzalmakat a Holokausztot túlélt emberek gyermekei

Hiába ért véget a II. világháború, mégis tovább pusztít: egy friss tanulmány szerint azok az emberek, akik túlélték a náci Németország népirtását, olyan hormonális rendellenességekkel küzdenek, amit tovább örökítettek gyermekeikbe.

3543

A New York-i Mount Sinai Kórház munkatársai felfedezték, hogy a zsidóüldözés genetikailag is kimutatható hatást gyakorol az egykori áldozatok és túlélők gyermekeire. Összesen 32 zsidó származású családot vizsgáltak meg, közülük legalább egy olyan családtaggal, aki megjárta a haláltáborok valamelyikét, vagy azon kívül üldözték, illetve kínozták. A megvizsgált felnőtt utódok génkészletét összehasonlították olyan zsidó családból származó fiatalokéival, akik külföldön éltek, és így kimaradtak a Holokauszt borzalmaiból.

A feltételezés alapját az epigenetikus öröklődés adta, amely szerint a szülőket ért erős környezeti hatások  – például erős lelki nyomás, vagy akár a dohányzás – nyomai a leszármazottaikban is tetten érhetők. A Holokausztot túlélő emberek gyermekeiben a stresszhormon szabályozásáért felelős gének ugyanazon pontjainál található eltérés – ami a békében felnőtt zsidó gyermekek génkészletében nincs meg. Emiatt az eltérés miatt a náci üldözés túlélőinek gyermekeinél háromszor nagyobb valószínűséggel alakulhat ki poszttraumás stressz zavar, vagy más mentális betegség.

Az epigenetikus öröklődésre egy korábbi tanulmányban  Eva Jablonka és Gal Raz több, mint 100 példát mutatott gombákban, növényekben és állatokban. Egyik kísérletükben például nyilvánvalóvá vált, hogy ha egy várandós patkányt olyan kémiai hatás ér, ami miatt szervezetében csökken a egyes hormonok szintje, utódai emiatt több generáción át betegek lesznek. Egy másikban azok a hím egerek, akiket életük első két hetében elválasztottak az anyjuktól, kialakult depressziójukat a traumának ki nem tett utódaiknak is átadták.

Forrás: TheGuardian

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏