Hihetetlen történet: Megdöbbentő gyilkosságot oldott meg ez a 3 éves kisfiú!

Annak ellenére, hogy a reinkarnáció, mint az emberi lét egyik misztériuma ősidők óta közismert, mégis még várat magára ennek a tudományos bizonyítása. A következő meglepő történet mégis közelebb viheti a kétkedőket ahhoz a tényhez, hogy a fizikai test halála nem jelenti létezésünk visszafordíthatatlan végét, hanem valami új kezdet is egyben.

cikk2015-04-19

Egy három éves kisfiú esete nyűgözte le a tudományos világot, amikor kiderült, hogy a gyermek tisztán emlékszik előző életére. Az alig 3 éves gyermek, aki Golan Heightsben él Szíriában arról kezdett el beszélni a szüleinek és az időseknek, hogy tudja, hogy ki volt az előző életében, hogyan halt meg és hol van jelenleg az akkori holteste.

Arra is fény derült a gyermek elmondása alapján, hogy nem természetes halált halt, hanem meggyilkolták és a testét a falun kívül ásták el. A megdöbbentő fordulatot akkor vette a történet, amikor a gyermek megmutatta a mezőn a pontos helyet ahol az előző életbeli meggyilkolt testét eltemették.

Az ott elkezdett ásatások valóban egy csontvázat találtak a helyszínen. Mi több a gyermek arról is említést tett, hogy egy fejsze volt a gyilkos fegyver és a homlokát érte a végzetes ütés. A csontváz koponyájának a vizsgálata bebizonyította, hogy valóban egy éles fegyver okozta a halált és megtalálták a koponya homlok részén a fegyver által ejtett repedést.

A három éves kisgyermek homlokán épp ugyanott van egy születési anyajegy ahol a koponyán a halálos sérülés. Borzongató igaz? De még nincs vége.

A kisgyermek elkísérte a helyszínelőket a szomszédos faluba és megmutatta ki az a férfi, aki előző életében megölte. Az illető halálsápadt lett a kisgyermek láttán, és a férfi beismerte a gyilkosságot. A bíróság a terhelő bizonyítékok és a saját vallomás alapján elítélte a gyilkost. Habár a hivatalos szervek a gyermek vallomását nem vehették bizonyítéknak mégis mindenki tudja, hogy nélküle még ma is szabadlábon mászkálna a gyilkos.

Dr Eli Lasch valóban négy évvel ezelőtt tűnt el nyomtalanul és úgy tűnik, hogy saját reinkarnációja oldotta meg a meggyilkolásának különös esetét.

 

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏