Hogyan szabaduljunk meg a kellemetlen hasi puffadástól? Íme a megoldás!

Talán sokkoló adat, de a világ lakosságának fele Helicobacter pylori kórokozóval fertőzött, amely felelős például a krónikus gyomorhurut kialakulásáért és a gyomorfekélyért is.

puffadas-ellen
Számos esetben a puffadást egy kórokozó okozza

Az még a 80-as években derült ki, hogy a bélrendszerben kialakuló fekélyekért is baktériumok a felelősek. 1983-ban egy elhunyt beteg bélrendszeréből vett minta alapján egy ismeretlen baktériumot fedeztek fel a tudósok. Ezt nevezték elHelicobacter pylorinak, amelyről bebizonyosodott, hogy fekélyeket, kellemetlen puffadást okoz, sőt növeli az emésztőrendszeri tumorok kialakulását is.

A baktérium mára már az egyik legelterjedtebb kórokozóvá vált, hiszen gyakorlatilag a bolygón élő minden második ember fertőzött, és ezáltal pedig fennáll az emésztőszervek megbetegedésének esélye is. Főként a szegény, afrikai országokban van nagy baj, hiszen ott a lakosság 80–90 százaléka fertőzött, ezzel szemben a nyugati fejlett államokban az arány 20 százalék körül mozog.

A baktérium ugyanakkor még a keringési rendszerben is kárt tehet, és sokszor a betegek fejfájásra, depresszióra, zaklatottságra is panaszkodnak.

A szakértők megállapították, hogy a spirál alakú és alig 3 mikrométer hosszú baktérium fertőző, viszont, hogy miként jut át egyik emberről a másikra, még nem tudják.

A megelőzés érdekében érdemes tápanyagokban és vitaminokban gazdag élelmiszereket fogyasztani, hogy az immunrendszerünk kiszűrje a betolakodót. Olyan ételeket, főként zöldségeket, gyümölcsöket kell fogyasztani, amelyek A-, C- és E-vitaminban gazdagok, és amelyekben cink is van, hiszen a nyomelem megfelelő védelmet biztosít a bélfalnak.

Ha elkészítjük ezt a finom, egészséges gyógyitalt, nemcsak a fertőzésveszély kockázatát csökkentjük, de megszabadulhatunk a puffadástól és a fölösleges kilóktól is.

Szükségünk lesz:

  • 1 citrom
  • 1 uborka
  • 1 evőkanál gyömbérreszelék
  • 1 evőkanál aloe vera lé
  • 1 marék petrezselyem zöld

Elkészítés:

Az egészet turmixoljuk össze, majd adjunk hozzá egy kevés vizet, és igyuk meg.

Ez a keverék beindítja a hasi zsírpárnák lebomlását, napi egy pohárral kell meginni belőle, és ez akkor is működik, amikor éppen alszunk.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏