Így távolítsuk el a fülzsírt! 7 hatékony módszer

Azt mindannyian tudjuk, hogy a fültisztító pálcika egészségtelen, de azért használjuk. Azonban léteznek ennél sokkal egészségesebb és hatékonyabb megoldások. A pozitívum a dologban az is, hogy az összes hozzávaló kéznél van, hiszen a legtöbb háztartásban megtalálható. Hanem, gyorsan beszerezhetjük. Nézzük, milyen módszerek léteznek.

fulzsir

1. Szódabikarbóna

Hozzávalók: ¼ teáskanál szódabikarbóna, 2 teáskanál víz, fecskendő

Keverjük el alaposan a vizet a szódabikarbónával, majd tegyük a fülbe, és hagyjuk benne 5-10 percig. Ezután a fecskendő segítségével távolítsuk el.

2. Sós víz

Hozzávalók: 1 teáskanál tengeri só, ½ csésze meleg víz, vatta vagy fecskendő.

A meleg vízben addig kevergessük a sót, míg teljesen elolvad, majd áztassuk bele a vattát, vagy tegyük a fecskendőbe az oldatot, és juttassuk a fülbe. Majd feküdjünk le, 3-5 percig, úgy, hogy az oldat a fülben maradjon. Ezután tegyünk egy törölközőt a fejünk alá, és forduljunk meg, hagyjuk, hogy kifolyjon a víz a fülünkből.

3. Olívaolaj

Hozzávalók: ½ teáskanál olívaolaj, fecskendőbe

Cseppentsük az olívaolajat a fülünkbe, majd feküdjünk le, és hagyjuk állni benne 5 percig. Majd hagyjuk, hogy kicsepegjen a fülből, töröljük le mindig a külső felét, anélkül, hogy benyúlnánk a hallójáratba.

Ajánló: Shen Men: titkos stresszoldó pont a fülön

4. Hidrogén-peroxid

Hozzávalók: 1 teáskanál hidrogén-peroxid, 1 teáskanál víz, fecskendő.

Ugyanúgy végezzük a kezelést, mint a tengeri sós esetében, azonban hagyjuk legalább tíz percig a fülben állni.

5. Ecet és alkohol

Hozzávalók: 1 teáskanál ecet, ½ teáskanál alkohol, fecskendő.

Keverjük össze az ecetet az alkohollal, majd a fecskendő segítségével tegyük a fülbe, és hagyjuk 5 percig állni, majd öblítsük ki meleg vízzel.

6. Glicerin

Tegyünk 1-3 csepp glicerint a fülbe, majd hagyjuk benne a 3 percig állni, majd öblítsük ki meleg vízzel.

Ajánló: Ismerd meg a gyógyító fülgyertyát!

7. Meleg víz

Ha nem tetszik az ötlet, hogy mindenféle szert a fülünkbe juttassunk, egyszerűen használhatunk csak meleg vizet. Áztassuk a fület kb. tíz percig benne, majd egyszerűen mossuk ki. Ezt megismételhetjük 3 óra múlva, mivel semmilyen hatóanyagot nem tartalmaz, mely tartósan lebontsa a fülzsírt.

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏