Ilyen volt Boggie az Eurovízió elődöntőn – az angolokat sokkolta, hogy továbbjutott

Magyarország kedden bekerült a 60. Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntőjébe Csemer Boglárka Wars for Nothing c. háborúellenes dalával.

Ennek ellenére az angol sajtó továbbra is keményen bírálja a magyar dalt. A Mirror c. lapban a verseny előtt egyenesen esélytelennek tartotta Boggie dalát, erről korábban itt írtunk. A döntőbe bekerülés után azonban még jobban nekitámadtak Magyarországnak.

81486_673588_750x450

Boggie produkciója szemmel láthatóan tetszett a közönségnek, hiszen az énekesnő mindent megtett, hogy lenyűgözze dalával az embereket.

“Annak ellenére, hogy szinte túlnyomórészt negatív reakciókat kapott, Magyarország Boggie-ja a szombati döntőben találta magát, miután a Wars for Nothing dala lenyűgözte az embereket. Talán ez volt az éjszaka legnagyobb sokkja”–bírálta Boggie-t a Mirror című brit lap a Magyarország valahogy átlopokadott cím alatt megjelent cikkében.

81486_673589_750x450

Az angol lap a korábbi cikkében pedig egyenesen hallgathatatlannak nevezte a dalt.„Olyanféle dal ez, amitől előhúzod az öngyújtódat a zsebedből (mint az érzelmes daloknál szokás a koncerten – a szerk.), itt viszont inkább arra használnám, hogy ne kelljen tovább hallgatnom” – írja a Mirror újságírója. A háborúellenes témát szintén bírálta, és unalmasnak nevezte.

81486_673590_750x450

Boggie nagyon örült a továbbjutásnak és továbbra sem foglalkozik a kritikákkal.

A Borsnak korábban elmondta, hogy csak a pozitív dolgokra koncentrál és úgy érzi, hogy esélyesnek tartják őt. A fellépés utáni sajtótájékoztatón pedig azt hangsúlyozta, hogy számára nem a háttérvetítés a fontos vagy a körítés, hanem, hogy a dal üzenete eljusson az emberekhez.

81486_673591_750x450

A döntő szombaton lesz, összesen 27 ország résztvevőivel. Mi továbbra is drukkolunk, hajrá Boggie!

 

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏