Íme az új szocpol – Milliós összegek ütik az élelmesek markát

Július 1-jétől Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK) néven immár használt lakás vásárlására és akár egy gyermekes családok számára is elérhető lesz az új szocpol.

Az alábbiakban összefoglaljuk a rendeletben megjelent tudnivalókat, többek között, hogy kinek mekkora összeg jár.

Népszerűtlen volt a szocpol

A Bajnai-kormány által megszüntetett, majd az Orbán-kormány által 2012-ben újraélesztett szocpolt az elmúlt három évben mindössze 1638 család igényelte (a szeptember végi adatok szerint), ami leginkább azzal magyarázható, hogy csak új lakás vásárlására és építésére, valamint legalább két gyermek után lehetett felhasználni.

1_11

Mire igényelhető a CSOK?

A 2015. július 1-jétől élő CSOK több újdonságot is hoz a mostani szocpolhoz képest. A vissza nem térítendő egyszeri állami támogatást az alábbi célokra lehet majd igényelni:

  • 2008. június 30-a után kiadott építési és használatbavételi engedéllyel (vagy hatósági bizonyítvánnyal) rendelkező, összkomfortos, legalább „B” energetikai minősítéssel rendelkező új lakás vásárlásához vagy építéséhez,
  • Legfeljebb 350 ezer Ft/m2 vételárú, legalább komfortos használt lakás vásárlásához, de a vételár maximumára területenként eltérő korlátok vonatkoznak (lásd az alábbi táblázatot),
  • Meglévő, legalább komfortos(sá tehető) lakás jövőben megkezdődő bővítéséhez.

2_13

Mekkora összeg igényelhető?

A támogatás pontos összege a

  • gyermekszámtól,
  • a lakás hasznos alapterületétől és
  • energetikai minősítésétől függ.

A támogatás összege e tényezőktől függően 500 ezer és 3,250 millió forint között lehet. A lakás hasznos alapterülete 40 és 160 négyzetméter között szóródhat a gyermekszámtól függően, és figyelembe kell venni a fenti vételár-korlátokat is.

3_6

Személyi követelmények

A meglévő lakástulajdonra, az igénylők személyére és a gyermekekre vonatkozóan is vannak szabályok:

  • Főszabály szerint nem lehet lakástulajdona egyik (együttköltöző) családtagnak sem, kivéve persze a bővítést.
  • Házastársak és élettársak is igényelhetik, ha magyar állampolgárok, szabad mozgással és tartózkodási joggal rendelkező személyek, bevándoroltak és letelepedtek, hontalanok és menekültek vagy oltalmazottak.
  • Együtt lakó vagy együtt beköltöző vér szerinti, örökbe fogadott és gyámság alatt álló gyermek után is igényelhető, ha a gyermek 16 év alatti, vagy nappali tagozaton tanuló diák esetén 25 év alatti. Két vállalt, még meg nem születettgyermek után is igényelhetik fiatal házaspárok, ha annak mindkét tagja 40 alatti.

 

Mikor kell igényelni és hogyan folyósítják?

Bár a CSOK hitel igénylése nélkül is igénybe vehető, az ügyintézést a hitelintézetek(kereskedelmi bankok, jelzálogbankok, takarékszövetkezetek) végzik, náluk kell benyújtani az igényt. Az igénylés időpontjára az alábbi szabályok vonatkoznak:

 

  • Lakásvásárlás esetén a végleges adásvételi szerződés megkötését követő 120 napos határidőn belül.
  • Építés esetén a használatbavételi engedély vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány kiadás előtt.
  • Bővítés esetén a bővítési munkálatok megkezdése előtt.

Lakásépítés és -bővítés esetén a hitelintézet által elfogadott bekerülési költség legalább 70%-át számlákkal kell igazolni, új lakás vásárlása esetén a teljes vételárról kiállított számlát kell bemutatni.

velemeny

Akadnak olyan szakmai vélemények, melyek szerint a szocpol támogatási összegét a lakásárak emelkedésén keresztül valójában nem a vevők, hanem az eladók teszik zsebre, így csupán az adófizetők és a lakásértékesítők közötti transzferről van szó.

Még ha részben így is van, a lakáshitel első 5 évére továbbra is elérhető lakáshitel-kamattámogatással, valamint a lakástakarék-pénztári támogatással együtt fontospozitív hatást gyakorol a július 1-jétől élő CSOK a magyar lakáspiacra és egyfajta önerőként a lakáshitelezésre is.

sz

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏