14 illusztráció, ami jól mutatja, hogy mennyire különbözik a mai fiatalok gyerekkora a miénktől

,,Bezzeg az én időmben…” – mondták a nagyszüleink anno, a 90-es években, nagy sóhajtozások közepette, majd hosszan-hosszan ecsetelték, hogy mennyit is változott a világ az ő fiatalságuk óta. Ez a változás pedig azóta is tart, ráadásul egyre gyorsabb tempóban történik, melynek talán a mai fiatalság issza meg leginkább a levét. Persze nekik ez tulajdonképpen fel sem tűnik, hiszen teljesen kényelmesen …

Tovább

Vége a megtévesztésnek: egy Instagram-oldal lerántja a leplet a hírességek ‘tökéletes’ fotóiról

A közösségi oldalak korában egy kicsit mindannyian jobban szeretnénk kinézni, mint a valóságban. Ehhez a különféle képszerkesztő programok is egyre inkább a segítségünkre vannak, hiszen csupán pár kattintás árán elbúcsúzhatunk a tokától, a széles comboktól, vagy épp kerek feneket varázsolhatunk magunknak, ha a helyzet úgy kívánja. Márpedig az Instagram legnépszerűbb modelljei esetében a helyzet elég gyakran úgy kívánja, amit mi …

Tovább

20 híd a nagyvilágból, amitől egyszerre marad tátva a szád és kezd el remegni a lábad

A világ tele van olyan ember alkotta csodákkal, melyek puszta nézése is szavakkal leírhatatlan örömet tud okozni. Gondoljunk csak például a mesébe illő olasz falukra, az amerikai nagyvárosok hatalmasságára vagy épp a Távol-Kelet semmi máshoz sem fogható épületkülönlegességeire. Akadnak azonban olyan ember alkotta csodák is, melyek azontúl, hogy ámulatba ejtenek, még a lábainkat is megremegtetik. A most következő 20 lélegzetelállító …

Tovább

20 alkalom, amikor az emberek azt hitték, hogy valami divatos dolgot vásároltak – de tévedtek

A divatvilág egy veszélyes, útvesztőkkel és csapdákkal teli rengeteg – éppen ezért nem is szabad csodálkozni, ha időnként egyik-másik embertársunk eltéved benne útközben. Ilyenkor a legtöbb, amit tehetünk, hogy útba igazítjuk őket, a látványos kuriózumaikról készült képeket pedig lementjük és örök időkre megőrizzük az utókornak, hogy mások már ne követhessék el azt a hibát, amit ők. 1. A Michelin-gumiembert idéző …

Tovább

14 illusztráció, ami megmutatja, hogyan változik meg az életünk, amikor megjelennek benne a gyerekek

Minden ember életében történnek olyan események, melyek után már egyszerűen nem képes úgy élni, mint korábban. Az egyik legtipikusabb ilyen a gyerekvállalás. Egy aprócska tipegő ugyanis fenekestül felforgatja az ember életét, átalakítja annak értékrendjét, és végső soron visszafordíthatatlanul megváltoztat bizonyos dolgokat. Az alábbi illusztrációk a leglényegesebb ilyen, mindenki számára ismert változásokat mutatják be, kellő humorral és szülői együttérzéssel fűszerezve…? 1. …

Tovább

11 képregény, ami jól mutatja, hogy mennyire különbözik a mai világ a közelmúlttól

Az idő folyamatosan gyorsul. A középkorban például 100 év alatt tulajdonképpen semmi sem változott, napjainkban azonban néhány évtized is konkrét korszakokat különít el egymástól. Gondolnád például, hogy 2009-ben még egy olyan világban éltünk, ahol nem volt Instagram vagy Trónok harca?! Pedig így van, manapság pedig már kis túlzással elképzelhetetlen ezek nélkül az életünk. A most következő képregények remekül mutatják be, …

Tovább

Ezt a családi házat 6 óra felépíteni és kevesebb mint 10 millió forintba kerül

Abban az időben, amikor az olasz ingatlanárak a plafont verdesték, a szintén olaszországi székhelyű Renato Vidal cég ragyogó alternatívát eszelt ki az egekbe szökött ingatlanárak megkerüléséra vagy legalábbis azok lényeges csökkentésére. A cég által tervezett M.A.Di. névre keresztelt „lapra szerelt” családi házak ára 33 ezer dollár, vagyis valamivel kevesebb, mint 10 millió forint. Hogy mit kapunk ennyiért? Egy teljes értékű …

Tovább

17 érdekes tény, amit sosem gondoltunk volna a legnépszerűbb világmárkákról

Gondoltad volna, hogy a Volkswagen valójában nem autóból gyártja a legtöbbet? Hát azt, hogy az Adidas és a Puma között olyan nagy a nézeteltérés, hogy a két világcég németországi székhelyén a mai napig utálják egymást az ott élő emberek? Nem?! Akkor az alábbi cikk valószínűleg számodra is tartogat izgalmas meglepetéseket, most ugyanis ilyen és ehhez hasonló kevésbé ismert érdekességeket hoztunk …

Tovább

16 ember, akiről még saccperkábé sem lehet megmondani, hogy hány éves

Gyakran előfordul, hogy egyes személyekre nézve egyszerűen lehetetlen megállapítani azok életkorát. Ilyenkor minél tovább nézzük őket, annál inkább belezavarodunk a látottakba, az agyunk olykor ugyanis valamiért nem képes eldönteni, hogy egy adott illető mondjuk 13 éves kamasz vagy pedig a 30-as éveit tapossa éppen. Akárcsak a most következő emberek esetében, akiknek muszáj egy pillantást vetnünk a személyigazolványukra, ha tényleg biztosak …

Tovább

18 őrült tény, ami után más szemmel nézünk a mindennap használt termékeinkre

Napjainkban a szupermarketek minden eddiginél gazdagabb választékot kínálnak számunkra: a családi vacsora közben elfogyasztott ételek szó szerint a világ minden tájáról érkeznek az asztalunkra. Természetesen még ebben a bőséges választékban és vannak „személyes kedvenceink”, ám sokszor még ezek a rendszeresen fogyasztott élelmiszerek is képesek váratlan meglepetéseket okozni. Az alábbiakban 18 ilyen meglepő tényt gyűjtöttünk össze, melyek segítenek egy kicsit jobban …

Tovább

15 erőteljes illusztráció, amit az internetes művészek a Notre-Dame-nak szenteltek

A 2019. április 15-én lángra kapott tűz nemcsak egy szimpla franciaországi székesegyházat, hanem az emberiség történelmének egy fontos darabját sodorta veszélybe. Mesefilmek, musicalek, könyvek – ezek mind-mind előszeretettel ábrázolták azt az ikonikus párizsi épületet, melynek tornya és tetőszerkezete teljes egészében a lángok martalékává vált. A pusztító tűz híre nem meglepő módon az egész világot bejárta, így természetesen a legnépszerűbb internetes …

Tovább

16 fotó, ami bizonyítja, hogy az időutazás talán mégsem olyan légbőlkapott

Időutazás? Reinkarnáció? Esetleg a véletlenek hihetetlen egybeesése? Nem tudjuk, hogy pontosan mi lehet az oka, az azonban kétségtelen, hogy a 19. és 20. századi fotókat nézegetve olykor furcsa meglepetésekre bukkanhatunk. Barack Obama a viktoriánus korban? Channing Tatum a második világháborúban? Magyar híresség, mint korábbi szovjet vezető?! És ez csak néhány a most következő, meglehetősen zavarba ejtő hasonlóságok közül. 1. Ez …

Tovább

A világ leggazdagabb emberének története, aki nem volt hajlandó váltságdíjat fizetni az unokájáért

Amikor a világ leghíresebb milliárdosaira gondolunk, általában Rockefeller vagy Bill Gates neve ugrik be, és csak kevesünkben merül fel például Jean Paul Getty neve. Ez csak azért is meglepő, mivel a férfi a múltszázad második felének leggazdagabb embere volt, és a bolygó teljes olajkészletének mintegy 80%-át birtokolta. Bár Jean Paul Getty eleve gazdag családban született, mégis saját lábra állt és …

Tovább

20 fotó, ami bizonyítja, hogy a szakáll olyan a férfiaknak, mint a nőknek a smink

Kétségtelen, hogy a férfi arcszőrzet az egyik leginkább alábecsült emberi jellemző. Noha már az ókorban is nagy jelentőséggel bírt, a múlt század folyamán sokszor például az igénytelenség jeleként tartották számon a szakállt. Mára azonban ismét divatba jött és nagyobb népszerűségnek örvend, mint valaha. Ha pedig megnézzük a most következő képeket, akkor azt is megértjük, hogy miért. 1. Teljesen más személy. …

Tovább

Egy francia fényképész ‘halott’ anti-szelfiket készít a világhírű látványosságoknál

A nyaralás során egy világhírű látványossághoz érve mi az első, amit az ember csinál? Hát persze, hogy előkapja a telefonját, hogy szelfizhessen egyet a nevezetességgel, majd útnak indítsa az így született fotót az Instagramra. A francia művész, Stephanie Leigh Rose azonban kicsit másképp teszi emlékezetessé utazásait, és elegáns pózolás helyett inkább halottnak tetteti magát a képeken. Az így született képekből …

Tovább