13 fénykép, ami bemutatja azt a fajta szeretetet, amire titokban minden ember vágyik!

A szeretet mindenütt jelen van. Szóval aki azt gondolja, hogy a szeretet csak azoknál fordul elő akik szerelmesek egymásba, azok nagyon tévednek. A szeretetnek nagyon sok formáját lehet megkülönböztetni, mivel nem ugyanúgy szeretjük a gyerekeinket, mint mondjuk egy háziállatot. De a szavakban is ugyanúgy fel lehet fedezni a szeretetet, ahogy a tettekben. Kurt Vonnegut regényíró filozófiája “Az emberi élet célja, …

Tovább

23 alkalom, amikor szinte még a csillagok is összeálltak, hogy tökéletes fotó szülessen

Azt mondják, hogy nincsenek véletlenek, és minden ami történik körülöttünk, az jó okkal történik, hiszen az univerzumnak mindennel terve van. Amennyiben ez így van, úgy biztos, hogy a most következő 24 elképesztő pillanattal az volt a terve az univerzumnak, hogy a jó időben és a jó helyen az arra hivatott személy lencsevégre kapja őket, majd megossza azokat az interneten, hogy …

Tovább

12 apró jel, amivel a kutyád elmondja, hogy szeret

Az emberek hosszú évek óta próbálják megérteni a kutyák viselkedését és érzelmeit. Azt mindenki tudja, hogy a heves farokcsóválás az interakcióra történő nyitottság jele, míg a nagy bánatos tekintettel valószínűleg kunyerálni szeretnének éppen. De vannak más, kevésbé ismert jelek is, melyekkel a kutyusunk azt igyekszik kifejezni, hogy megbízik bennünk és nagyon-nagyon szeret. Az alábbi listán ezeket gyűjtöttük most össze.Mélyen a …

Tovább

24 fotó, ami jól mutatja, hogy mennyire könnyű átverni bennünket

1. Úgy tűnik, hogy három szellem vár a buszra. 2. ,,15 év után derült ki, hogy a fürdőszobánkban tartott dekoráció nem is kagylókkal van tele, hanem száraztésztával.” 3. Munkába érés előtt mindig jól jön egy kis testmozgás. 4. Étvágygerjesztő kaviár? Nem, ezek csak gélgömbök. 5. ,,Úgy tűnik, mintha ez a hiéna kezet fogna az unokámmal.” 6. Egy férfi borotvált lábakkal?! …

Tovább

18 fotó, amit minél tovább nézel, annál nehezebb kibírni nevetés nélkül

1. Egyszerű módja ez a szupermodelleket megszégyenítő szempilláknak. 2. Ha egyébként nem lenne elég fájdalmas a kötélhúzás. 3. A pillanat, amikor komolyan elgondolkozol rajta, hogy talán nem is tudsz róla, de Te leszel a következő Chucky-film sztárja. 4. A holland autóversenyző, Max Verstappen mutatja éppen egy ázsiai „rajongójának”, hogy hogyan is néz ki pontosan a hazája zászlaja. 5. Csak egy …

Tovább

15 zseniális trükk, amit az interneten osztottak meg egymással az emberek

1. Ha a párnahuzatba tesszük az ágyneműhuzatokat, többé sosem kell keresgélnünk a szekrényben a garnitúra darabjait. 2. Ha a hotelban nincs éjjeliszekrény. 3. ,,Nincs húsklopfolóm, így hát…” 4. Ha nem akarjuk, hogy kikapcsoljon a számítógépünk képernyője, csak egyszerűen tegyük a lézeres egerünket egy analóg karórára. 5. Ha nincs nálunk érme, amit a bevásárlókocsiba dughatnánk. 6. ,,A szüleim ideiglenes polcot készítettek …

Tovább

19 ritka középiskolai fotó hírességekről, melyekről alig tudjuk levenni a szemünket

Amikor középiskolások vagyunk, nagyon nehéz elképzelnünk, hogy osztálytársaink egyszer majd híresek és népszerűek lehetnek. Rengeteg fénykép azonban rámutat arra, hogy mielőtt a tehetségüket egy széles közönség elismerte, volt idő, hogy a hírességek éppen olyan egyszerű emberek voltak, akiknek ugyanolyan erősségeik és hibáik voltak, mint nekünk. Csak ők aztán végül többre vitték. 🙂Eva Mendes Eva Longoria Julia Roberts Sean Penn Kelly …

Tovább

20 ember, aki jókor volt jó helyen és ezért csodálatos dolog volt a jutalma

Az élet mindig tartogat számunkra meglepetéseket, melyek eléréséhez nekünk pusztán annyi a dolgunk, hogy engedjük magunkat sodródni az árral, a jó időben és a jó helyen pedig felfigyeljünk ezekre a nem mindennapi csodákra. Az alábbi emberek voltak annyira szemfülesek, hogy nem csak egyszerűen észrevették ezeket a dolgokat, de még képet is készítettek róluk, így ha csak a képernyőn keresztül is, …

Tovább

18 ember, aki nem gondolta át, mit is csinál valójában!

Néha az embereknek hajmeresztő ötleteik támadnak, amiket társaik egyáltalán nem tudnak megfejteni. Ez nyilván azért történik, mert az emberek szeretnének olyan helyzeteket is megoldani, amit sokan lehetetlennek tartanak. Ilyen esetekben születnek a kockázatos és néha veszélyes ötletek, amit nem mindenki vállalna be. Mivel emberek vagyunk ezért rengetegszer hibázunk, és legalább ennyiszer hozunk rossz döntéseket. Mai cikkünk 19 példát mutat be, …

Tovább

21 hihetetlenül megható kép az édesapák életéből, akik se perc alatt megolvasztják szívünket!

Semmi sem hasonlítható össze egy édesapa szeretetével és gondosságával. Hihetetlen, amikor egy apa példaképpé válik a saját gyermeke kis életében. Ő lesz a hőse, ő lesz, akire felnéz, ő lesz számára a legerősebb ember a világon, a legokosabb és egyben a legviccesebb. Elhoztunk pár édesapát, akik mindent képesek megtenni azért, hogy gyermekeik boldogok legyenek. Nézzétek meg mennyi szeretet lakozik a …

Tovább

20 őszinte kép, ami a legerősebb érzelmeket tudják kiváltani az emberből!

Vannak olyan képek, amelyek többet mondhatnak neked, ezer szónál. Annyi öröm, bánat, szeretet és csodálat lakozik a képekben, hogy nem tudjuk őket ilyen rövid idő alatt feldolgozni, ezért többször megnézzük őket. A ma elkészült összeállítás pontosan ilyen. Néhány kép boldoggá tesz, mások gondolkodóba ejtenek, inspirálnak és a többi. “Amikor kiderült, hogy nem vettek fel az államilag támogatott szakra, azt mondtam …

Tovább

20 kép, ami megmutatja, hogy mindenki egyedi módon próbálja elviselni a hőséget

Nem csak nálunk, Magyarországon van nagy hőség. Észak-Finnországban például már a rénszarvasok is strandra járnak és együtt fürdőznek az emberekkel. Ha azt gondolnád, hogy ez vicc volt, akkor nézd csak meg az alábbi képeket és rájössz, hogy nem! ? 1. Egy kerti partinak mindenki örül. ? 2. Amikor a kutyánknak melege van, mindig ezt csinálja. 3. Végre, nekem is lett …

Tovább

14 egyértelmű és igaz tény, amiért Kanada lett a világ legjobb országa!

Ha valaki meghallja azt a szót, Kanada, egyből a szokásos dolgok jutnak eszükbe, mint például a jégkorong, vagy a juharszirup, amit legtöbbször a palacsintára szoktak tenni. Persze nyilván ezek ikonikus dolgok, de van ezek mellett számos más dolog, ami öregbíti és szépíti Kanadát. Ezekből hoztunk el párat, hogy tisztában legyetek vele, milyen sok fontos dolgot rejt még ez a csodálatos …

Tovább

17 érdekfeszítő látványosság, amivel nem mindennap találkozik az ember

Rengeteg olyan lenyűgöző, csodálatos látványosság van a világon, amire nehéz szavakat találni. Ilyenkor csak ámulunk és bámulunk, miközben elgondolkodunk azon, hogy mennyi minden van még, amit nem láttunk az életünk során. Az alábbiakban 17 ilyen képet gyűjtöttünk össze. 1. Horgászbot-tartónak szúrták le a vízbe, de idővel elkezdett kihajtani. 2. Egy akvárium által megtört fénysugár. 3. Ilyen, amikor egy 14 grammos …

Tovább