19 fotó, ami még a legpocsékabb napot is felvillanyozza

Bár mindennap számtalanszor mosolygunk, ez sok esetben csak megjátszott érzelem, nem lakozik mögötte valódi jókedv. Akadnak azonban olyan pillanatok, melyek mindannyiunknál egyformán jóleső, őszinte boldogságot váltanak ki, épp úgy, mint a most következő 19 fotó, ami a lehengerlő bájával és végtelen cukiságával még a legpocsékabb napokat is képes felvillanyozni…? 1. Az éhség nagy úr! ? 2. Vannak dolgok, amik sosem …

Tovább

15 teljesen hétköznapi dolog Dél-Koreában, ami meglepetést okoz más országok lakóinak

Az utóbbi napokban minden szem Dél-Koreára szegeződött, ám végre valahára nem az Észak-Koreával elmérgesedő kapcsolatuktól, hanem épp annak ellenkezőjétől volt hangos a világsajtó. Észak-Korea szokatlan törvényeit és meglepő életmódját már számtalanszor kiveséztük, ezért itt az idő, hogy Dél-Koreára is kitérjünk kicsit, ahol harmonikusan képesek egyesíteni a modern technológia iránti törekvéseket az évszázados ázsiai hagyományokkal. Lássuk, milyen érdekes dolgokkal találkozhatunk Dél-Koreában, …

Tovább

21 ember, akinek a tette dacol a józan ésszel

A nagyvilágban jártunkban-keltünkben számtalan érdekes látnivalóval találkozhatunk, ám akadnak néha olyanok, amik láttán bizony alaposan meg kell dörzsölnünk a szemünket, mert nem igazán akarjuk elhinni, amit látunk. Kerítésre parkoló autó? Olvadt üveggel ugrálókötelezés?! Az alábbi listán 21 ilyen, józan ésszel szinte felfoghatatlan pillanatot gyűjtöttünk most össze. 1. Keresve sem találhattak volna jobb ajtókitámasztót, mint ez a fadarab, amiből kiáll egy …

Tovább

15 önzetlen ember, akivel büszkeség egy bolygón élni

Bár a világban egyre inkább eltűnőben van az önzetlenség és a segítőkészség jelensége, azért jó látni, hogy vannak még emberek, akik idejüket és energiájukat nem sajnálva igyekeznek segíteni másoknak ott, ahol csak tudnak. Az alábbi emberek is éppen ilyenek, a hősies tetteik láttán pedig nyugodtan kijelenthetjük: büszkeséggel tölt el egy, hogy egy bolygón élhetünk velük. 1. ,,Kinyitottam a kutyám gyógyszerét, …

Tovább

18 ember, aki a puszta hozzászólásával is mesterművé képes változtatni egy fotót

Ha elég sok időt töltünk az internet rabságában, egy idő után rájövünk, hogy tulajdonképpen nem is a különféle médiatartalmak azok, amik értékesek, hanem az azok alatt hagyott hozzászólások. A kommentelők ugyanis olyan frappáns, sok esetben egyenesen abszurd megjegyzéseket képesek hagyni, hogy nem győzünk a könnyeinket törölgetve választ kapni a mindenkit foglalkoztató kérdésre: „hogy jut eszébe egyáltalán ilyen valakinek?!” ? 1. …

Tovább

21 nem túl okos ember, miközben nem túl okos dolgokat csinál éppen

Mindannyiunkra rájön néha az 5 perc, amikor úgy viselkedünk, mintha teljesen elment volna a józan eszünk. Ezt persze később mi magunk is belátjuk, és csak reménykedni tudunk abban, hogy senki nem látta a bénázásainkat. Az alábbi emberek nem voltak ilyen szerencsések, az ő balf*szkodásuk ugyanis épp valakinek a kamerája előtt történt, így az élményszámba menő tetteiket az egész internet megcsodálhatta…? …

Tovább

12 legjobb barát, aki mellett tulajdonképpen nincs is szükségünk ellenségre

Egyszer ütnek, másszor simogatnak. Egyszer támogatnak, másszor jobban visszahúznak, mint bárki más a Földön. Igen, természetesen a legjobb barátainkról beszélek, akikkel rendszerint olyan egyedi és bensőséges a kapcsolatunk illetve a társalgási stílusunk, hogy az semmi mással össze sem egyeztethető. Ennek a sajátos kapcsolatnak pedig noha megvannak a maga előnyei, időnként azért – mi tagadás – a hátrányai is…? 1. A …

Tovább

21 lehetetlen egybeesés, ami mégis megtörtént

Józan ésszel az ember azt hinné, hogy kétszer egymásután nem lehet nyerni ugyanazon a lottón, és nem kaphatunk három ugyanolyan üdvözlőkártyát olyan emberektől, akik nem is ismerik egymást. Aztán az élet persze mindig bebizonyítja, hogy tulajdonképpen bármi lehetséges és még a legelképesztőbb, leglehetetlenebb dolgok is valóra válnak olykor. Épp úgy, ahogy az a most következő 21 fotón is történt… 1. …

Tovább

16 valóban hasznos innováció, aminek a megalkotói igazi géniuszok lehettek

Az élet nem könnyű, azonban jó látni, hogy a világ tervezőinek egy része nap mint nap azon munkálkodik, hogy valamilyen úton-módon könnyebbé tegye nekünk. Az alábbi 16 fantasztikus innováció megalkotóját külön dicséret illeti, hiszen olyan zseniális találmányokat hoztak létre, melyek valóban hasznunkra válhatnak a mindennapokban és amelyek hosszútávon sok bajtól és felesleges idegeskedéstől menthetnek meg bennünket. 1. Egy autórádió, ami …

Tovább

20 szédületes kulisszafotó, ami megmutatja, hogyan is készültek kedvenc mozifilmjeink

Amióta csak moziba járnak az emberek, azóta furdalja őket a kíváncsiság, hogy miként is készülhetnek a sok millió dolláros hollywoodi kasszasikerek. Mit csinálnak a sztárok, amikor épp nem forog a kamera? Hogyan készülnek fel a leghajmeresztőbb jelenetekre? Milyen lehet egy Star Wars film forgatása?! Az alábbi kulisszafotóknak hála most többek között ezekre a kérdésekre is választ kapunk. 1. Nicholas Hoult …

Tovább

20 ember, akit örökre el kellene tiltani a Photoshoptól

A Photoshop mára egy olyan teljesen hétköznapi programmá vált, amit nem csak a professzionális tervezők, de a lelkes amatőrök is előszeretettel használnak. Utóbbiak kezében pedig ez a program valóságos gyilkos fegyverré válik időnként, a képszerkesztő-huszárok ugyanis az önkifejezésük részeként szeretik ördögi célokra használni az általa kínált lehetőségeket. Az alábbi emberek is ezt tették, így született alkotásaikért pedig minimum örökre el …

Tovább

21 kép, ami bizonyítja, hogy pénzen tényleg mindent meg lehet venni

Nincs olyan ember a Földön, aki ne vágyna fényűző luxus életre a szeretteivel. Aki mást mond, az vagy hazudik, vagy szimplán kishitű. Luxusvilla az Indiai-óceán közepén? Akváriumkerítés? Privát mozi a Maldív-szigeteken? Jól hangzik, nem?! Az alábbi listán ilyen és ehhez hasonló fényűző luxus építményeket és szolgáltatásokat gyűjtöttünk össze, melyek jól mutatják, hogy ha elegendő pénzünk van, akkor manapság tényleg semmi …

Tovább

20 lélegzetelállító fotó, amit mintha csak egy másik bolygón készítettek volna

Nem számít, hogy hány helyen jártunk már a Földön és mennyi mindent láttunk, a világ mindig képes lesz meglepni bennünket. Ha máshogy nem, akkor olyan elképesztő pillanatok segítségével, melyekről első ránézésre el sem akarjuk hinni, hogy valóban itt, a Föld nevű bolygón jöttek létre. Az alább összegyűjtött 20 fotó is éppen ilyen, melyeket ha akarnánk sem lennénk képesek Photoshoppal létrehozni, …

Tovább

20 alkalom, amikor a legkülönbözőbb helyekről mosolygott ránk a ,,művészet”

Bár nem mindig teljesen egyértelmű, a művészet valójában mindenben ott rejlik körülöttünk. A reggeli melegszendvicsünkre égett mintában, a gépjárművünk szélvédőjére fagyott jégvirágban vagy az élelmiszerbolt tökéletesen rendezett zöldségpultján. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy észrevegyük ezeket az apró csodákat és ha csak pár pillanat erejéig is, de csodálattal adózzunk miattuk a művészet oltárán. Épp úgy, ahogy azt a most következő …

Tovább

21 fotó, ami bizonyítja, hogy az élet sokszor pokolian bonyolult

Néha szeretjük feleslegesen túlbonyolítani az életünk, néha pedig épp ellenkezőleg: naivan azt hisszük, hogy a dolgok egyszerűbbek annál, mint amilyennek látszanak. Az alábbi emberek is elhitték, hogy könnyű dolguk lesz, egészen addig, míg az élet váratlanul olyan akadály elé nem állította őket, melyekre egyszerűen nem lehetett felkészülni. 1. Egy hozzá nem értő ember kezében a legjobb szerszám is csak egy …

Tovább