24 őrült divattrend, amivel finoman szólva is túl messzire mentek a gyártók

A legnagyobb divatcégek nap mint nap azon fáradoznak, hogy korszakalkotó, hiánypótló, olykor pedig egyenesen megbotránkoztató termékeikkel sikerüljön felkelteniük az érdeklődésünket. Ebben a véget nem érő versenyben pedig nem ritka, hogy egyes gyártókkal bizony elszalad a ló és a pillanat hevében valami olyan terméket dobnak piacra, amivel finoman szólva is átlépnek egy határt. Ezen ‘gyöngyszemek’ közül gyűjtöttünk most össze 24 igencsak …

Tovább

24 végtelenül tökéletes kézírás, amitől az ember szava is elakad

Nem tudom, hogy másoknak is ismerős-e a jelenség, de én valahogy legbelül mindig is irigykedve néztem azon osztálytársaim és kollégáim kézírását, akik zsigerből úgy írtak, mintha állandóan egy szépíróversenyen kellene bizonyítaniuk. Mondom ezt már csak azért is, mert az én kézírásom például olyan csúnya, hogy nemhogy másoknak, de néha még nekem is gondot jelent az utólagos visszaolvasása, éppen ezért képzelhetitek, …

Tovább

Ezek a színészek játszották volna a kedvenc mozihőseinket az eredeti tervek szerint

El tudnátok képzelni, hogy Robert Downey Jr. helyett valaki más játssza a Vasembert? Esetleg azt, hogy a Mátrixból megismert Neo szerepét nem Keanu Reeves játssza? Valószínűleg nem, pedig az igazság az, hogy a filmstúdiók eredeti tervei szerint egészen más színészek játszották volna ezeket a szerepeket, akik valamilyen oknál fogva azonban mégsem vállalták el a felkérést. Az alábbi listán most Ti …

Tovább

18 fotó, amit jobb messziről elkerülnöd, ha neked is élénk a fantáziád

Az élénk fantázia átok és áldás egyszerre. Áldás, hiszen így a saját képzelőerőnk segítségével sokkal színesebben és érdekesebben láthatjuk a világot, és átok, mivelhogy olykor túlságosan is sokat beleképzelünk egy-egy (egyébként ártalmatlan) szituációba. Az alábbi fotók éppen ilyen ártalmatlan, mégis zavarba ejtő szituációkat csíptek nyakon, épp ezért az élénk fantáziájú olvasóknak talán jobb, ha messzire elkerülik őket…? 1. Aggodalomra semmi …

Tovább

20 vicces és őszinte képregény, a fiatal édesanyák embert próbáló mindennapjairól

Noha a születés csodája és maga az anyaság a létező legkáprázatosabb folyamat itt a Földön, azért az apró csöppségek felnevelése nem csak móka és kacagás. Ezt a francia illusztrátor, Nathalie Jomard is jól tudja, aki a friss és intenzív anyai tapasztalatait úgy tudta legkönnyebben kiadni magából, hogy néhány magáért beszélő képregény segítségével megpróbálta megörökíteni őket ,,utókornak”. Az így született illusztrációk …

Tovább

17 roppant furcsa dolog, amit repülőtéren koboztak el az utasoktól

Mindannyiunkkal előfordult már, hogy egy-egy nyaralás vagy távolabbi utazás alkalmával egyszerűen nem tudtunk betelni az adott helyen kínált csecsebecsékkel, és végül jóval több cuccal tértünk haza, mint elindultunk. Az alábbi emberekkel is valami hasonló dolog történhetett, ám pechükre az általuk ‘megkívánt’ mütyürök finoman szólva sem repülőgép-barát holmik voltak, így a reptéri becsekkoláskor akarva-akaratlanul is fennakadtak a rostán… 1. Batman formájú …

Tovább

21 elképesztő tény az emberi testről, amit sosem gondoltunk volna korábban

Gyakran hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy tökéletesen ismerjük a testünket. Tudjuk, hogyan működik, milyen változásokon megy keresztül, és hogy milyen folyamatok zajlanak benne nap, mint nap. Ez persze mind szép és jó, de az emberi test valójában egy sokkal összetettebb, rendkívül finomra hangolt szerkezet, mely olykor még a legképzettebb orvosokat és tudósokat is képes lenyűgözni a nem mindennapi képességeivel… 1. …

Tovább

13 személy, aki nem bírta kordában tartani a kreativitását

Van az úgy, hogy belekezdünk valamibe, és hirtelen rájövünk: ,,ba**meg, ez nekem nagyon megy!”. Az alábbi emberekkel is valami ilyesmi történhetett, így miután rájöttek, hogy Isten adta tehetségük van az adott dolog „művelésében”, nem álltak le az előre betervezett munka elvégeztével, hanem hajtották magukat, ami ki is fizetődött később, hiszen a nem mindennapi munkáikkal valódi hírnévre tettek szert azóta az …

Tovább

21 ijesztő véletlen, amikor valami rejtélyes hiba keletkezhetett a ‘mátrixban’

A Mátrix filmek óta tudjuk, hogy két valóság létezik. Az egyik a mindennapi életünk, a másik az, ami mögötte van. A két valóság pedig egy-egy rejtélyes hiba folytán, olykor akarva-akaratlanul is összemosódhat. Hogy az alábbi képek mögött pontosan milyen okok állhatnak, nem tudni….de némelyik képnél nehezünkre esik elhinni, hogy mind csak a puszta véletlen egybeesések műve lenne… 1.  Szinte látom …

Tovább

23 csodálatos és precízen kivitelezett építészeti remekmű

Hasfájdítóan vicces képek, amikor a mérnökök, építészek és kőművesek nem igazán voltak a helyzet magaslatán. De nagyon-nagyon nem. 😀 Nem is értem, a végeredményt látva nem gondolkodtak el azon, hogy ezt így lehet, hogy nem kéne így hagyni? Hiába, a jó munkához idő kell, és lehet, hogy szegényeket nagyon sürgették. 🙂 /**/forrás

Tovább

20 lélegzetelállító pillanat, amihez már nem volt szükség Photoshopra

Bármennyire is tapasztalt rókák vagyunk a fényképezés terén, olykor még a legkiválóbb fotósok munkáira is ráfér egy kis utólagos kozmetikázás, hogy képeik segítségével tényleg 110%-ot sikerüljön megmutatniuk az adott pillanatból. Az alábbi fényképek esetében azonban már nem volt szükség ilyen kozmetikázásra, sem Photoshoppos beavatkozásra, ezeket a pillanatokat ugyanis már nem nagyon lehetett volna hova tetőzni… 1. Lélegzetelállító partvidék Nagy-Britanniában. 2. …

Tovább

15 kreatív ajándékötlet, amivel biztos, hogy tarolni fogsz idén karácsonykor

Nyakunkon a karácsony, az ünnepek közeledtével pedig egyre többen állunk tanácstalanul, hogy mivel is lepjük meg idén a barátainkat, kollégáinkat, szeretteinket. Mindenre persze az alábbi termékek sem fognak megoldást nyújtani, de ha mást nem is, legalább egy kis inspirációt azért mind meríthetünk az alábbi listán szereplő 20 zseniális ajándékból… 1. Kaparós világtérkép Ez a kaparós sorsjegyekhez hasonló elven alapuló világtérkép …

Tovább

10 élethelyzet, amit csak a lusta csajok érthetnek igazán

Bármennyire is különbözőek vagyunk, egy valami mindig összeköt majd bennünket, ez a valami pedig nem más, mint a lustaság. Különösen igaz ez a női lustaság esetében, melyben az a szép, hogy ki jobban, ki kevésbé, de tulajdonképpen mindenki egyformán műveli, éppen ezért pedig szinte kivétel nélkül mindannyian azonosulni tudunk majd a most következő, félelmetesen életszerű illusztrációkkal…? 1. Minek fölöslegesen dolgozni, …

Tovább

Az emberiség történelmének 14 legdrágább baklövése

Mindannyian emberek vagyunk, ennek megfelelően pedig mindannyian vétünk hibát a napi teendőink, sokszor még a napi rutin munkánk során is. Ezzel nem lehet mit tenni, amíg nem gépek dolgoznak majd helyettünk, addig egyszerűen együtt kell élnünk ezzel. Akadnak azonban olyan fatális hibák az emberiség történelmében, melyekre azért már nem ilyen könnyű magyarázatot adni, hiszen akárhányszor látjuk őket, egyszerűen nem tudjuk …

Tovább

15 röhejes dolog, amit titokban mindannyian csinálunk a munkahelyünkön

Bármennyire is különbözünk, vannak dolgok, amikben mégis kivétel nélkül megegyezünk. A munkahelyi vegetálásunk épp ezek közé tartozik, hiszen vannak olyan szituációk, melyeken így vagy úgy, de mind átesünk a mindennapos munkában szenvedés során. Az alábbi 15 illusztráció most ezeket az abszurd, sok esetben egyenesen röhejes pillanatokat igyekszik bemutatni…? 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. …

Tovább