Óvatosan lehúzta a kimerült anyuka alsóneműjét, majd…

Néha a képek többet mondanak minden szónál. Ez Katie Lacer fényképeire is vonatkozik. A fotós megörökítette a szüléstől teljesen kimerült friss anyukát, aki szülés után ül a vécén, a nővér pedig egy jéghideg fájdalomcsillapító tapaszt helyez az anyuka alsóneműjébe. De ez a fénykép inkább azt bizonyítja, hogy mennyi megértés, együttérzés, türelem, kimeríthetetlen erő és kedvesség van a szülésznőkben, akik minden …

Tovább

A férfi kifizeti mostohalánya esküvőjét – de a lány mond neki valamit, amitől megszakad a szíve

Ha egy olyan személlyel élsz együtt, aki mellett kisebbségi érzésed van, akkor az valószínűleg nem való hozzád. Sok ember fél az egyedülléttől, vágyik a boldogságra és ezért gyakran maradnak egy bizonyos kapcsolatban – akkor is, ha az már nem jó nekik. Nem könnyű egy kapcsolatot befejezni, de az alábbi történetben szereplő férfit igazán kihasználták és amikor erre rájött, a helyzet …

Tovább

22 alkalom, amikor a természet bebizonyította nekünk, hogy bármi lehetséges

Az ember mindent megtesz azért, hogy a lehető legsokoldalúbb módon kiszipolyozza és pusztítsa egyúttal a természetet. Bármennyire is mindenhatóknak érezzük azonban magunkat emiatt, mindig jön egy természeti katasztrófa, ami aztán rádöbbent minket, hogy milyen jelentéktelen porszemek is vagyunk ezen a Földön. Éppen ezért bármit is művelünk a bolygónkkal, végül mindig az anyatermészet fog győzni… 1.  Eldobott sörösüveg, melyet üvegházként használt …

Tovább

8 dolog, amiről mind hallottunk már, de sosem tudtuk, hogyan is néz ki pontosan

Számos olyan dolog létezik a világban, melyről noha kellő ismereteket szereztünk az iskolában, mégsem láttuk soha, hogyan is néznek ki ezek a ‘valamik’ a valóságban. Hogy ezt egy kicsit most kompenzáljuk, az alábbi rögtönzött listán összegyűjtöttünk 8 olyan dolgot, melyről ugyan mind hallottunk már valahol, de csak nagyon kevesen vagyunk azok, akik láttuk is őket a valóságban… 1. Fekete doboz …

Tovább

12 lenyűgöző átalakulás, ami bizonyítja, hogy sosem késő változtatni az életünkön

Szinte alig van olyan ember manapság, aki ne lenne valamilyen formában elégedetlen a testével, és ne szeretne megszabadulni pár fölös kilogrammtól. Bármennyire is szeretnénk azonban lefogyni, a kezdő lépés valahogy mindig nagyon nehezen sikerül, melynek sokszor mi magunk, de van úgy, hogy – például – a munkahelyünk az oka. Az alábbi emberek mindennek ellenére megmutatták, hogy kellő határozottsággal és akaraterővel …

Tovább

Erről árulkodik, hogyan ölelsz meg valakit! Rengeteg minden kiderül

Sok mindent elárul két ember kapcsolatáról, hogyan ölelik meg egymást. A testbeszéd igen pontosan megmutatja, hogyan is álltok egymáshoz, legyen szó párkapcsolatról vagy szimpla barátságról. Vagy éppen többről? Nos, a legapróbb eltérések is árulkodóak azzal kapcsolatban, hogy mi is van köztetek, mennyire bíztok egymásban, mennyire vagytok egymásnak fontosak. Hátulról ölelés, a másik derekának átkarolásával Ha a partnered hátulról öleled meg, …

Tovább

18 rajz amelyek olyan jól visszaadják, milyen érzés szerelembe esni, hogy szinte te is érezni fogod

Egy 27 éves dél-koreai illusztrátorlány, Hyocheon Jeong meghitt, nyugodt rajzait imádják a követői az Instagramon. Alkotásai megmutatják, milyen érzés valakivel megosztani az életedet, a lakásodat, a titkaidat. Varázslatos képei annyira átadják a szerelem magával ragadó érzését, hogy szinte mindenkinek, aki látja őket, pillangók fognak repdesni a gyomrában. Jó dolog a szabadság, az egyedüllét is – egy ideig. Aztán úgyis mindenki …

Tovább

14 rajz arról, hogy a mai fiatalság gyerekkora mennyire különbözik a miénktől

Emlékszel gyerekkorunkban mennyire utáltuk, amikor a ‘mai fiatalokra’ panaszkodtak, vagy amikor az idősebbek állandóan azt hajtogatták, hogy régen minden jobb volt? A helyzet az, hogy időközben eltelt jó néhány év, és azon kapjuk magunkat, hogy mi is szoktuk kritizálni a fiatal generációt, és nosztalgiával gondolunk vissza a múltra, amikor minden jobb volt. Persze hogy változik a világ, az utóbbi időkben …

Tovább

17 ijesztő retro-reklám, amit már sosem lesz képes elfelejteni a világ

Ma már egy termék internetes vagy offline reklámkampányát bődületes marketing-munka előzi meg, mely annak idején azért nem volt ennyire elterjedt. Régen ugyanis elég volt bérelni egy helyet az újságban, majd összedobni egy gyors látványtervet, ami azt sugallja a gyanútlan olvasóknak, hogy bizony a mi termékünk a legf*szább, és szüksége van rá, még akkor is, ha nem. Igen ám, de majd …

Tovább

17 embertípus, akit jobb lenne messze elkülöníteni a társadalomtól

Sajnos vagy nem sajnos, de minden ember más és más. Hiába azonban a nagy különbség, a társadalom nagy része mégis képes bizonyos etikettek között élni a mindennapjait, még mások fittyet hányva embertársaikra, egyszerűen nem tisztelnek senkit és semmit. Az alábbi listán megpróbáltuk összegyűjteni azokat az legtipikusabb embereket, akiket igazság szerint mindenki gyűlöl, és akiket jobb lenne messze elkülöníteni a társadalomtól, …

Tovább

14 srác, akik képtelenek olvasni a lányok által küldött nyilvánvaló jelekből

Szerintem nyugodtan kijelenthetjük, hogy flörtölni és ismerkedni külön művészet. Le kell olvasnunk az apró jeleket, irányítani kell a beszélgetést, hogy a végén legyen valami a dologból. Ez hosszú évek után válik ismerté, de könnyűnek sosem mondhatjuk. Akár egy rövid kapcsolatra, akár hosszú távú kapcsolatra tervezünk, az első benyomás nagyon fontos, milyennek mutatjuk magunkat a másik félnek. Vannak olyan esetek, amikor …

Tovább

30 hihetetlen dolog, amire egy a millióhoz esély volt, mégis megtörtént

Bármennyire is lehetetlennek, bármennyire is elképzelhetetlennek tartunk valamit, az élet újra és újra bebizonyítja, hogy tulajdonképpen bármi lehetséges. Erre keresve sem találhatnánk jobb példát az alábbi 30 tökéletes pillanatban készült lélegzetelállító fotónál, melyeket biztos, hogy ha akarnánk sem tudnánk még egyszer ilyen pazar módon megismételni… 1.  Ezek a kutyusok előző életükben nagy valószínűséggel dominók lehettek… ?2.  Bebábozódott hernyó a ,,Bárcsak …

Tovább

18 érdekes tény a világról, ami után Te is más szemmel nézel majd mindent

Nincs ember a Földön, aki ne mutatna érdeklődést a szokatlan, izgalmas és gondolkodásra serkentő tények után. Mi is hasonlóképpen vagyunk ezzel, és hogy egy kicsit csillapítani tudjuk a tudás iránti szomjunkat, összegyűjtöttünk néhány igazán izgalmas dolgot a nagyvilágból, melyek láttán valószínűleg sokan elcsodálkoznak majd, hogy milyen érdekes helyen is élünk valójában…? 1. Egy közönséges házityúkban megközelítőleg kétszer annyi (!) kromoszóma …

Tovább

16 beszélgetés, ami bizonyítja, hogy a ‘segítő’ barátainkra mindig lehet számítani

Barátok… Mi is lenne velünk nélkülük?! Kitől kapnánk a mindennapos savazást, kik törnének pálcát felettünk, akárhányszor valami rossz döntést hozunk az életben?! Viccet félretéve, barátokra igenis szükség van. Velük teljes az élet, még ha néha kicsit talán elviselhetetlenek vagy éppen egyenesen idegesítőek is. Így vagy úgy, de meg kell békélnünk velük még akkor is, ha néha az alábbiakhoz hasonló beszélgetésekbe …

Tovább

14 alkalom, amikor az édesapák túl messzire mentek a poénkodásban

A sors valamilyen oknál fogva úgy hozta, hogy az idő múlásával az édesapák lettek a humoros, jó fej szülők, még az édesanyáknak inkább általában a szigorú és felelősségteljes szerep jut a családokban. Igen ám, de olykor-olykor azért az apukák is átlépnek egy határt a poénkodásaikkal, és érett szülőkből hirtelen rossz kisgyerekké válnak…? 1.  Ez az édesapa üzleti útra utazott Tokióba, …

Tovább