15 dolog, amit titokban mindenki csinál a munkahelyén

Bármennyire is különbözünk, vannak dolgok, amikben azért mégis kivétel nélkül hasonlítunk. A munkahelyi vegetálásunk épp ezek közé tartozik, hiszen vannak olyan szituációk, melyeken így vagy úgy, de mind átesünk a mindennapos munkában szenvedés során. Az alábbi 15 illusztráció most ezeket az abszurd, sok esetben egyenesen röhejes pillanatokat próbálja bemutatni, nem is akárhogyan…? 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. …

Tovább

16 nevetségesnek tűnő tény, ami valójában teljesen igaz

A világ tele van érdekességekkel, melyek egy része annyira hihetetlen, hogy az ember csak mosolyog egyet rajtuk anélkül, hogy kicsit is komolyan venné őket. Pedig olykor nem ártana, hiszen bármennyire is abszurdnak tűnik egy-egy ilyen érdekesség, attól még valódi, bizonyított tényeken alapszik. Az alábbi listán 16 ilyet gyűjtöttünk össze, melyet első hallásra ugyan nevetségesnek találhatunk, de ettől függetlenül egy pillanatra …

Tovább

27 fénykép, ami láttán Te is csak annyit mondasz majd: ,,ezt nem hiszem el!”

Az élet tele van olyan pillanatokkal, melyeket bármennyire is szeretnénk, csak maximum egyszer élhetünk át életünk során. Ha azonban szerencsénk van, ezekben a pillanatokban épp a kezünk ügyében van valami fényképezőgép-szerűség, mellyel ha mást nem is, legalább meg tudjuk örökíteni az adott lélegzetelállító pillanatot az utókornak. Az alábbi esetekben is épp valami hasonló történt, mi pedig nem győzünk csodálkozni az …

Tovább

14 fotó, ami bizonyítja, hogy az interneten már hazudni sem lehet nyugodtan

A mai világban már nincs könnyű dolguk a fiataloknak, legalábbis ha hazugságról van szó. Míg a mi gyerekkorunkban ez nem okozott túl nagy problémát, addig az internet világában már jóval másabb a helyzet. Manapság már mindenki-mindenkivel folyamatos összeköttetésben van, és szinte lehetetlen füllenteni anélkül, hogy valamilyen úton-módon le nem buktatna bennünket a környezetünk. Az alábbi emberek ennek ellenére azért persze …

Tovább

23 fotó, ami egy pillanattal valaki személyes tragédiája előtt készült

Az alábbi képek különlegességét a tökéletes időzítés adja. Ha csak egy másodperccel előbb vagy később készültek volna, talán nem is lenne rajtuk semmi érdekes. 1. A háttér sokat tud dobni egy szelfinél. 2. Macskák… vajon hogy tudott bemenni oda? 3. Egy mosoly utolsó pillanata. 4. Ez biztos nem esett jól. 5. De legalább lett egy jó szelfije. 6. ? 7. …

Tovább

12 illusztráció, ami bizonyítja, hogy némely gyerekkori szokás örökre rajtunk ragad

Akár tagadjuk őket, akár nem, a gyerekkori szokásaink jó része bizony felnőtt korban is üldöz bennünket, alkalomadtán pedig még jobban is, mint annak idején. Ez persze nem feltétlenül baj, hiszen valahol teljesen normális, hogy megpróbáljuk egy kicsit szórakoztatóbbá tenni a dög unalmas felnőtt kort, inkább csak a társadalom az, aki furcsán tekint ránk, ha észreveszi az alábbiakhoz hasonló ‘gyerekes’ viselkedésünket… …

Tovább

21 ember, aki tudja, hogyan kell feldobni egy unalmas napot az irodában

Az irodai munka hallatán az emberek azonnal az unalmas és monoton íróasztal mögötti vegetálásra gondolnak, pedig akárcsak más szakmákban, megfelelő munkatársakkal az irodai lét sem olyan kibírhatatlan. Ezt bizonyítandóan össze is gyűjtöttünk nektek 21 olyan szemléletes példát, ami jól mutatja, hogy a megfelelő társasággal bizony egy percre sincs időnk unatkozni az irodában. 1. ,,Semmi szokatlan, csak egy átlagos munkanap az …

Tovább

18 dolog, amiben a bolygó összes lakója megegyezik

Mindegy, hogy fiatalok vagyunk vagy idősek, kutyák vagy macskák…vannak olyan dolgok, amikben egyszerűen (kis túlzással) mindannyian kivétel nélkül hasonlítunk. Az alábbi listán 18 ilyen dolgot gyűjtöttünk most össze, melyeket így vagy úgy, de biztos, hogy mindannyian átéltünk már az életben…✋? 1. Minden alkalommal, amikor fényképet kell készítenünk a egy hivatalos okirathoz, például személyigazolványhoz. 2. Ugye, ismerős?! ? 3. Ilyet is …

Tovább

17 dolog, amire akaratlanul is csak annyit mondasz majd: ,,hűha!”

Nem számít, milyen idősek és tapasztaltak vagyunk, a világ mindig képes lesz olyan dolgokat mutatni számunkra, melyek láttán akarva-akaratlanul is tátott szájjal csodálkozunk. Hogy ezt bebizonyítsuk, az alábbiakban 17 izgalmas látnivalót gyűjtöttünk most össze, melyek remekül szemléltetik, hogy mennyi érdekes dolog van, amit nem láttunk még ebből a nagyvilágból. 1. Egy profi sminkes a kézfején illusztrálta a különböző színű bőrtípusokat. …

Tovább

21 ember, aki saját bőrén tapasztalta meg, hogy milyen is a rossz szerencse

Mindannyiunk életében vannak olyan napok, amikor semmi sem akar összejönni és látszólag messzire elkerül bennünket a szerencse. Ilyenkor jobb távol maradni mindentől és mindenkitől, hiszen ha nem vigyázunk, akkor könnyedén úgy járhatunk, mint a most következő 21 ember, akik a saját bőrén voltak kénytelenek megtapasztalni, hogy milyen is a rossz szerencse… 1. Egy “tökéletes” nap kezdete. 2. Gyorsnak gyors, de …

Tovább

21 fotó, ami bizonyítja, hogy az élet olykor piszkosul igazságtalan

Mindannyian megtapasztaltuk már, hogy vannak olyan napok az életben, amikor látszólag minden ellenünk van. Ezek azok a napok, amikor szó szerint a derült égből is képes belénk csapni a villám, vagyis néha onnan ér bennünket a katasztrófa, ahonnan a legkevésbé várnánk. Épp úgy, mint az alábbi embereket, akiknek a saját bőrükön kellett megtapasztalniuk, hogy mennyire igazságtalan is olykor az élet. …

Tovább

17 fotó, ami jól mutatja, hogy mi is az a “német rend”

Lehet őket utálni, lehet őket szeretni, de a német precizitás akkor is legendás. Aki pedig valaha is megfordult már Németországban, az tudja, hogy az ott lakók rendszeretését és pontosságát aligha képes bárki is überelni a régióban, ami egy részről persze csodálatos, más részről viszont azért olykor egészen komikus helyzeteket képes szülni…? 1. Mindennek ragyognia kell. 2. Takarófólia szemeteseknek. Gondoltad volna, …

Tovább

21 ember, aki csodával határos módon kerülte el a totális katasztrófát

Mindannyiunk életében vannak jó és rossz napok, és bár többségében persze az utóbbi a gyakoribb, néha-néha azért a szerencse is ránk mosolyog. Épp úgy, mint az alábbi emberekre, akik mellett látszólag maga Fortuna állt ki, hiszen szinte már hihetetlen, józan ésszel gyakorlatilag felfoghatatlan módokon sikerült elkerülniük a totális katasztrófákat. 1. Ennek a két autónak a tulajdonosának talán lottóznia kellene. 2. …

Tovább

15 ritka jelenség, amit csak minden milliomodik ember láthat személyesen

A világ telis-tele van olyan hihetetlenül csodálatos és izgalmas látnivalókkal, melyeket bármennyire is szeretnénk a saját szemünkkel látni, egyszerűen millió az egyhez az esélye annak, hogy ez bekövetkezhet. Az alábbi listán 15 ilyen ritka jelenséget gyűjtöttünk össze, melyek között némelyiknél már az is csodának számít, hogy egyáltalán egy fényképen keresztül láthatjuk. 1. Aranytigris. Összesen csak ~30 példány él belőle a …

Tovább

21 vicces üzenet, ami bizonyítja, hogy az élet olykor teljesen kiszámíthatatlan

Mindannyiunknak van legalább egy olyan barátja, akivel határozottan nem ajánlatos kihangosított telefonon keresztül beszélni. Ők azok, akik bármelyik pillanatban képesek minket kellemetlen, de legalábbis meglepő helyzetbe hozni. Ez a jelenség pedig természetesen az üzenetben történő csevegésre is óhatatlanul átterjedt, bár igaz, ott legalább nem mindenki szeme láttára okoznak nekünk kellemetlen meglepetéseket, de a kíméletlen “csattanók” azért így sem maradnak el…? …

Tovább