A rokkant katonát sírva találja otthon a felesége… aztán meglátja mit tett a szomszédja

Christopher Garrett, a katonaságnál szolgáló mérnök egy afganisztáni éjszakai bevetésen vett részt, mikor haslövés érte. A férfit azonnal kórházba szállították és ezzel katonai karrierje is véget ért. Gyógyulása után hazatért és ismét normális életet élhetett. Néha levágta kertjében a füvet, melyhez hagyományos fűnyírógépet használt. Mivel megkapta a száz százalékos rokkantságot, az ilyen jellegű munka nagyon nehéz volt számára. Egyik nap …

Tovább

KIADTÁK A VÉSZJELZÉST 11 MEGYÉRE! JÉGESŐ, DURVA ZIVATAROK, 90 KM / ÓRÁS KÁROKOZÓ SZÉL JÖN!!

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2017.06.21. szerda éjfélig A napi középhőmérséklet 23, 25 fok körül, főként a déli országrészben, illetve a magasabb hajnali hőmérséklet miatt a Kisalföldön kevéssel 25 fok felett várható. Szerdán hajnaltól északon, északkeleten egy-egy helyen már kialakulhat zivatar. Napközben keleten, északkeleten több helyen, másutt (főként Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Alpokalja, Zala) elszórtan várható zivatarok kialakulása. Zivatarban a rövid ideig tartó …

Tovább

Meglepő fordulat! Kimondták, hogy kitől kellene Európának megszabadulni! Erre senki nem számított!

Az osztrák szabadságpárt vezetője szerint Angela Merkel Európa legveszélyesebb politikusa, mert bűnözők százezreit szabadította rá az európai országokra. Heinz-Christian Strache, a Szabadságpárt elnöke Ausztria nemzeti ünnepén a fővárosban tartott tömegdemonstráción megjelenő tömegek előtt ostorozta a német kancellárt, Európa legveszélyesebb politikusává nyilvánítva Angela Merkelt. Strache szerint Merkel bűnös politikája eg egész Európát veszélybe sodorta, mert ellenőrizhetetlen hátterű és személyazonosságú emberek tömegeit …

Tovább

Döbbenetes, rejtélyes dolgok a déli határunkon! Erről nem szól a média!

Az 55-ös főúton, Ásotthalomnál lettem figyelmes egy migránsra, aki befutott az erdőbe, ahogy lassítani kezdtem. Utána rohantam (ingben, zakóban , közben hívtam a mezőőrünket, nemsokára már ketten kutattuk a nyomait az erdő mélyén. Végül majdnem elkaptuk, de sikerült kereket oldania, azonban menekülés közben elveszítette a csatolt okmányait, amelyből kiderül, hogy a magát pakisztáninak valló férfi idén februárban Debrecenben kért menedékjogot …

Tovább

16 röhejes tanács és idézet apukáktól, amiktől csak fogjuk a fejünket

Ahogy már itt, az oldalon is többször bebizonyítottuk, ha éretlen gyereknevelési módszerekről, vagy komolytalan pótcselekvésekről van szó, az apukákra nyugodt szívvel számíthatunk. A férfiak ugyanis sosem nőnek fel valójában, és egy külön bejáratú gyerek mindig felerősíti gyermekded énjüket. Ez jól is van így, a szülők szépen felosztják maguk között a “jó zsaru-rossz zsaru” szerepeket. Egy TV-showban arra kérték a nézőket, …

Tovább

20 lélegzetelállító természetfotó, melyhez nem használtak Photoshoppot

Földünk telis-tele van érdekes látnivalókkal, melyeket az esetek többségében kizárólag agyon-photoshoppozott, megszerkesztett képeken csodálhatunk. Az alábbi képek esetében azonban ilyenekről szó sincs, meglehet ugyan, hogy némelyik készítéséhez speciális kamerabeállítást használtak, de senki sem korrigálta őket utólag, valamilyen képszerkesztő program segítségével. Gyertek, és ámuljatok velünk közösen a természet semmi máshoz sem mérhető szépségein…❤ 1.  A Namib-sivatag és az Atlanti-óceán találkozása. 2. …

Tovább

A 23 éves lány azt hiszi ikreket vár -mikor az ultrahang felvételt megmutatja az orvos a lány sírni kezd

Teljesen igaz az a megállapítás, hogy egy gyermek érkezése óriási változás egy nő és egy pár életében. Egy varázslatos esemény ez, mely a család történetében örökké megmarad. Alexandra Kinova és férje Antonio nagyon boldogok voltak, mikor megtudták, hogy a fiatal 23 éves lány terhes. Az orvos azt mondta nekik, ikreket várnak. A pár, aki eredetileg a Cseh Köztársaságból származik, nagyon …

Tovább

16 képregény, amely bemutatja a párkapcsolatok jó és rossz oldalát

Minden párkapcsolat törvényszerű velejárója a rengeteg hullámvölgy, érzelmi hullámvasút. Rengeteg szép dolgot megélhetünk, amikor szerelmesek vagyunk: közös kalandok, nevetések, vidám időszakok, meghitt összebújás, és még sorolhatnám. Ugyanakkor az éremnek ez esetben is két oldala van, és a legtöbb kapcsolatba beférkőzik kisebb-nagyobb mértékben a féltékenység, bizalmatlanság, a szabadság elvesztésének érzése, a kompromisszumok. Jó esetben a két oldal tökéletes hangsúlyban van egymással, …

Tovább

Jó ha tudod! Okok, melyekért nem érdemes a szeméremszőrzet eltávolítani

A szeméremszőrzet eltávolítása ma már nem meglepő, mi több hozzá tartozik mindennapi tisztálkodásunkhoz. Rengeteg időt töltünk testszőrzeteink megszabadulásával, leggyakrabban az arc, hónalj, láb, szemöldök, ágyék körüli területek, férfiaknál sokszor a mellkas és a hát szőrzeteivel együtt. Szociológiai elméletek azt sugallják, hogy köze van a kulturális trendekhez. Valójában ez csak egy szokás, ami divattá vált, viszont több oka is van, hogy …

Tovább

15 fotó, amely után kétszer is meg fogod gondolni, hogy elmenj-e valaha úszni

Az úszás egy roppant egészséges sport, megmozgat minden izmot, javítja a tartást, erősíti a tüdőt, és még sorolhatnánk. Mégis, sokan inkább a parton hesszelnek a tengerparti nyaralás alatt, ahelyett, hogy nagyobb távokat úsznának a kristálytiszta, hűsítő, türkizkék tengerben. Több oka lehet ennek: valaki nem tud úszni, vagy nyaralás alatt gondolni se akar a testmozgásra, de van egy egy harmadik csoport, …

Tovább

Ez a 128 éves férfi azt állítja, hogy ő Adolf Hitler!

Az Argentínában élő férfi azt állítja magáról, hogy ő a Führer, és az elmúlt 70 évét a világ elől bujdosva töltötte: most színre lép! Az argentínai Salta városában él egy nagyon idős, 128 éves öregúr, aki az El patriota nevű konzervatív újságnak adott egy interjút, melyben azt állítja, hogy Hitler nem halt meg a háborúban. Mi több, azért nem halt …

Tovább

A férj őrjöngve kiabált, amikor meggyilkolt felesége élve jelent meg saját temetésén

A férj bérgyilkost fogatott fel, hogy eltetesse feleségét láb alól. A sikeresek hitt akció után azonban nem a koporsóban látta viszont az asszonyát. Az Ausztráliában élő három gyermeket együtt nevelő afrikai származású Balenga Kalala és Noela Rukundo tizenegy éve ismerte egymást. Néhány hónapja nyaralni indultak, hazájukba. A férj ekkorra időzítette a bérgyilkosság. A helyszín a szálloda terasza volt. tervek szerint …

Tovább

12 vicces üzenet, amit csak a várandós kismamák fognak tudni igazán átérezni

Ha valami, akkor a terhesség és a gyermek születése aztán tényleg minden nő életében kiemelkedő jelentőségű. Ahogy pedig minden más hasonló horderejű dolognál lenni szokott, ennek is megvannak a maga sajátosságai, az elkerülhetetlen viszontagságai. Az alábbi üzenetek pedig épp az ezekből fakadó humoros és röhejes szituációkat csípték nyakon, melyeket ha valakik, akkor a várandós kismamák egészen biztosan teljes mértékben át …

Tovább