Putyin kész azonnal 150.000 katonát Szíriába küldeni, hogy elsöpörje az ISIS-t. Obamán múlik minden!

putyinsend

Vlagyimir Putyin egy hete még azt nyilatkozta, hogy szárazföldi egységek Szíriába küldésére kicsi az esély. Úgy tűnik most mégis megnőtt ez a pici esély. A mai orosz újságokban az a hír jelent meg, hogy az orosz szárazföldi erők két héten belül Szíriában lehetnek.

A szárazföldi erők Szíriába küldése azután került napirendre miután Putyin tárgyalt Asszád szíriai elnökkel.

Az Iszlám Állam fővárosának nevezett Rakkát 5000 dzsihádista védi. Elemzők szerint az orosz hadsereg a légierő támogatásával néhány nap alatt elfoglalhatná az iszlamista fellegvárat.

Putyin jelenleg Obamával egyeztet az orosz katonák Szíriába küldéséről, de az amerikai elnök aligha hajlik a dologra. Az amerikai elnök állítólag hajlana egy olyan megegyezésre, hogy az oroszok Asszád erőit támogatva foglalják el az ország 70 százalékát. A maradék 30 százalékot pedig a NATO erői foglalják el a Kurdokkal karöltve, de erről Putyin nem akar hallani mert Oroszország Asszád minden ellenségét terroristának tartja.

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏