Schumacher vészesen fogy, már csak 45 kiló!

Gland – A világhírű sportoló még 2013 december 29-én a franciaországi Méribelben szenvedett síbalesetet, amelynek következében súlyos koponya- és agyi sérülései vannak. Több műtét és több hónapnyi mesterséges kóma után tavaly szeptemberben hazatért, de a hírek szerint nem halad jól a rehabilitációja.

A szomorú, megrendítő hírt a brit Daily Express közölte. A napilap egy a családhoz közeli forrástól úgy tudja, hogy Michael Schumacher (46) vészesen lefogyott, s már csak 45 kilogramm a testsúlya. Aktív sportolókorában 75 kilóval mérlegelt rendszeresen, ebből azonban már a baleset utáni időszakban is veszített, amíg mesterséges kómában tartották. Az olasz sportnapilap, a Gazzetta dello Sport tavaly márciusban számolt be róla, hogy már csak 55 kilós a klasszis. S úgy tűnik, azóta újabb tíz kilóval lett könnyebb.

Egy lap szerint hiába lábadozik otthonában, nem javul az állapota (AFP)

Az sem jó hír, hogy a felépülése nagyon lassan halad. A brit lap informátora szerint Schumacher továbbra sem tud beszélni és önállóan járni, a külső ingerekre sem reagál túl jól.

A világhírű pilóta még 2013 december 29-én szenvedett síbalesetet (AFP)

Mint ismeretes, a Schuminak becézett sztár súlyos koponya és agysérülést szenvedett a síbalesetben, s a hosszú ideig tartó mesterséges kóma sem tett jót a szervezetének. Már azt is orvosi csodának tekintették, hogy 245 nappal a tragikus történés után hazaérhetett. A menedzsmentje egyelőre nem reagált a hírre.

Blikk-összeállítás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏