Szörnyű balesetben elveszttette az egyik lábát… 2 évvel később rá sem lehet ismerni

Az oroszországi Arhangelszk-ben lakó 17 éves és 140 kiló súlyú Sergey Kutovoynak nem nagyon voltak barátai. Az volt az álma, hogy hokijátékos legyen és népszerű legyen a lányok körében. Az élet azonban más terveket tartogatott a számára.

b1-1

Egyik nap, mikor átkelt az úton, olyan dolog történt vele, ami életét örökre megváltoztatta. Elütötte őt egy autó olyan erővel, hogy több métert repült, nekiütközött egy lámpaoszlopnak és ezután már minden sötét volt.

Mikor magához tért, élete legnagyobb sokkja érte őt.

“Mikor ránéztem a lábamra, láttam, hogy az egyik össze volt törve, a másik pedig nem volt a helyén. Abban a pillanatban iszonyatosan elkezdtem félni a fájdalomtól.” – mondta Sergey.

b2-1-800x600

A szörnyű baleset után Sergey egy hétig kómában feküdt. Az orvosok nem tudták megmenteni az egyik lábát, amputálni kellett. Az elkövetkezendő 9 hónapot Sergey a kórházi ágyon töltötte.

“Csak ettem és ettem. Nem érdekelt a külsőm. Csak túl akartam élni. Semmi sem érdekelt.” -mondta a fiú.

b3-1-800x600

Mikor Sergey hazament a kórházból, mindenki meg volt róla győződve, hogy depressziós lett a baleset miatt. De a fiatal fiú mindenkit meglepett.

Ahelyett, hogy feladta volna az álmait, úgy döntött, hogy egy elvesztett láb nem fogja megállítani őt. Oroszországban sok városban, így Arhangelszkben sincsenek felkészülve a testi fogyatékosok kiszolgálására. Sergey hamar rájött, hogy erős izmokra lesz szüksége, ha a városban egyedül szeretne közlekedni.

Nem tudott a tolókocsijával elmenni az edzőterembe, ezért megkérte szüleit, vegyenek neki otthonra edzőgépeket. A szülők beleegyeztek, Sergey pedig nemsokára otthon kezdett el edzeni.

Az autó vezetőjét, aki a balesetet okozta letartóztatták és börtönbüntetésre ítélték. 1,5 évet kapott és ezen felül még 6 millió forint kártérítést kellett fizetnie. De mielőtt ki tudta fizetni volna az összeget, a férfi meghalt rákban.

Sergey szülei nem gazdagok, nagyon sok pénzt fizettek fiuk orvosi ellátásáért. Ennek ellenére a jószívű fiú nem követelt pénzt a sofőr családjától.

“Soha nem kaptuk meg a pénzt. -mondta Sergey. “De soha nem is kérném a családjától sem. Ez nem helyénvaló”.

Két év telt el a baleset óta és még a családja sem érti pontosan, mennyire megváltozott Sergey. Kívül és belül is. Nemcsak azon dolgozott sokat, hogy kívülről megváltozzon, hanem életét is megváltoztatta.

Sergey most egy népszerű Instagram oldal tulajdonosa, és több mint 100 000 követője van. Modellként is dolgozott egy sport márkának és az, hogy profi sportoló legyen, nem került le a listájáról. Most az a célja, hogy a paraolimpián részt vegyen.

“Elvesztettem a lábamat, nem saját magamat.” -mondta.

Sergeynek hiányzik az egyik lába, de ez nem akadályozza meg abban, hogy barátaival lógjon, vagy hogy sportoljon, vagy elmenjen táncolni. Most is hokizik, bár ez másképp néz ki, mint ahogyan ő ezt gyerekkorában elgondolta.

b7-1-800x800

Szörnyű baleset volt, ami felforgatta Sergey életét, de biztosra mondhatjuk, hogy erősebb lett tőle.

Igazi példakép és emlékeztet minket arra, hogy ha az élet citromokat ad, akkor csináljunk belőle limonádét!

Forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏