Több mázsás gorilla mentette meg egy bajba jutott kisfiút

Közel harminc év telt el azóta, hogy Jambo, az ezüsthátú gorilla beírta magát a történelembe, és ezzel megváltoztatta a veszélyes állatfajról kialakult képünket. 1986. augusztus 31-én minden szülő legnagyobb rémálma vált valóra, amikor egy szerencsétlen véletlen következtében egy 5 éves kisfiú beesett a gorillák kifutójára.

Levan Merrittet apukája emelte fel, hogy láthassa a mellkasig érő fal fölött a Jersey Állatkert hatalmas főemlőseit, majd egy pillanatra hátra fordult, hogy másik gyermekének is megmutathassa őket. Ebben a pillanatban következett be a kis híján végzetes baleset. Levan megbillent, átesett a falon és négy métert zuhant, míg földet nem ért a gorilla kifutó lebetonozott részén. A látogatók tehetetlenül figyelték a kisfiút, aki a több száz kilós vadállatok közé keveredett. Közöttük volt Brian Le Lion is, aki kamerájával percről percre rögzítette a drámát.

Mindnyájuk közül Nandi volt a legkíváncsibb a hívatlan vendégre, kölykével a hátán pillanatok alatt Levan mellett termett. Azonban amint a gyermek közelébe ért, a kifutó legtekintélyesebb hím gorillája, Jambo az útját állta. A vérfagyasztó jelent különös fordulatot vett. Ahelyett, hogy az ezüsthátú gorilla megtámadta volna az apró betolakodót, védelmébe vette, és elkergette fiatal fajtársait.

Jambo megsimogatta Levan hátát és egész addig nem mozdult mellőle, míg vissza nem nyerte eszméletét.

Amint Levan felfogta, hogy hatalmas bajban van, sírni kezdett

Ekkor az állatok Jambo vezetésével visszavonultak a házukba, Jambo pedig tisztes távolból figyelte a mentőakciót. A veszély továbbra sem múlt el, Hobbit, az egyik fiatal gorilla kitört a bezárt gorillaházból és idegesen kerülgetni kezdte a kisfiút. Szerencsére ekkora megérkeztek a felmentősereg, így a történet végül jó véget ért.

Itt láthatod a videófelvételt, ami most újra szárnyra kapott az interneten:

Jambo és Levan története bejárta az egész világot

A jóságos vadállat hatalmas népszerűségre tett szert, az állatkertben még szobrot is állítottak neki, Brian Le Lion felvételei pedig azóta is fel-felbukkannak az interneten. 2005-ben az akkor 20 éves Levan egy forgatás kedvéért tett egy kis utazást az időben és ellátogatott a Jersey Állatkertbe, ahol újra találkozott a megmentésére siető férfival, Brian Fox-szal. Sajnos a csapat nem volt hiánytalan, mivel a történet igazi hőse, Jambo 1992-ben belső vérzés következtében elhunyt.

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏