Vasárnap vihar, hétfőn havazás. Előrejelzés jövőhétre

haavs

Pénteken nagyrészt erősen felhős lesz az ég, átmeneti felhőzet-csökkenés nagyobb eséllyel a Dunántúlon lehet. Északkeleten többfelé, máshol elszórtan számíthatunk esőre, záporra. A délnyugati szél csak időnként élénkülhet meg. Reggel 10, délután 16 fok körül alakulhat a hőmérséklet. Foltokban párás lesz a levegő – jelzi előre a köpönyeg.hu.

Szombaton eleinte változóan, majd egyre erősebben lesz felhős az ég. Elszórtan lehet gyenge eső, zápor. Továbbra is párás lesz a levegő. A szél keletire, északkeletire fordul és egyre inkább megerősödik. 11 és 16 fok közötti értékeket mérhetünk délután.

Vasárnap borult időre számíthatunk sokfelé kiadós mennyiségű (20-30 mm) esővel, záporral. Az északkeleti szél sokfelé lesz erős, néhol viharos. Kellemetlen őszi időre van kilátás. A hőmérséklet drasztikusan csökken, több helyen 10 fok alatt maradhat délután is, ráadásul az erős szélben még hidegebbet érzünk majd.

Hétfőn eleinte marad a borult idő további csapadékkal, aztán délután megkezdődhet a felhőzet felszakadozása. Hajnalban a magasabban fekvő hegyeinkben (kb. 700-800 m felett)havas eső, hó is hullhat. Marad a hűvös idő: 9-10 fok körüli maximumok lehetnek.Kedd és a folytatás

Kedden átmenetileg csökken a felhőzet, de szerdától újabb nedves levegő éri el hazánk térségét, ismét komoly esőzésekre van kilátás.

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏