20+ izgalmas tény Kleopátráról, amit nem tanítottak meg nekünk az iskolában

Kleopátra királynő az ókori világ talán leghíresebb női személyisége volt. Mindenki ismeri a nevét, ahogy a szépséges és a Caesarhoz, illetve Marcus Antonius-hoz fűződő románca is legendás volt. De vajon hányan tudják, hogyan is élt valójában a híres uralkodónő?

A Xsense-nél most kicsit utánajártunk Kleopátra izgalmas életének, hogy összegyűjtsünk néhány olyan tényt vele kapcsolatban, amik még a történelemben jártas embereknek is képesek meglepetést okozni.

Nem volt egy különleges szépség, de megőrjítette a férfiakat.

A Ptolemaida-dinasztia 275 évig uralkodott Egyiptomban. Kleopátra ennek a dinasztiának az utolsó királynője volt. Valódi neve VII. Kleopátra, vagyis ő volt a hetedik ilyen nevű nő az egyiptomi fáraók családjában.

Plutarkhosz feljegyzései alapján arra következtethetünk, hogy a Kleopátra nem volt olyan különleges szépség, mint azt sokszor a mozifilmek sugallják, az emberek azonban csodálták a beszédeit, a viselkedését és a bársonyos hangját. Aurelius Victor, római történetíró feljegyzései szerint ezzel szemben Kleopátra annyira vonzó volt, hogy sok férfi „az életét is képes lett volna odaadni csak azért, hogy egyetlen éjszakát vele tölthessen.”

Kleopátra szobrainak, valamint az őt ábrázoló régi érmék tanulmányozása közben azonban a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy valószínűleg egy nagy orrú, szűk ajkú és széles állú hölgy volt. Magassága 152 cm lehetett, testfelépítése pedig napjainkban „kövérnek” számítanak.

Kleopátra szépségápolási titkai továbbra is legendásak.

Kleopátra képével a mai napig sok helyen találkozhatunk. Manapság a marketingesek ugyanis előszeretettel teszik a képét különböző kozmetikai termékekre, azt sugallva ezzel, hogy maga Kleopátra is használta volna az adott terméket. Legnépszerűbb szépségápolási trükkjei a következők voltak:

  • Meleg tejet és mézet adtak a vízhez, amiben fürdött. Ettől a bőre hihetetlenül puha lett.
  • A Kleopátra szemei körül látható híres fekete festékek nem díszek, hanem gyógyszerek voltak. Ezek segítettek az uralkodónőnek megbirkózni azokkal a szemfertőzésekkel, amik nagyon gyakoriak voltak akkoriban.
  • A királynő tudta, hogy a méz antibakteriális hatással bír, ezért krémként használta az arcán.
  • A Kleopátra stílusú sminkek elkészítésekor napjainkban az emberek arany színű vagy fekete sminkeket használnak, a királynő azonban mindig híresen élénkpirosra festette az ajkait és az arcát.
  • Naponta többször almaecettel öblítette át az arcát.
  • Ahhoz, hogy a bőre lágy és tiszta maradjon, Kleopátra rózsavízzel dörzsölte át az arcát. Meglepő módon ez az összetevő mind a mai napig megtalálható a legtöbb tonikban és sminklemosóban.

  • Kleopátra volt az első, aki természetes körömlakként használta a henna növényt. Ez gyönyörű, vörösesbarna színt adott a körmeinek.
  • A szőrtelenítéshez egy speciális keveréket használt.
  • Ha valaha kifogysz a szemceruzából, csak piríts meg néhány mandulát. Az egyiptomi királynő ezzel, illetve égetett dióval sötétítette a szemöldökét.
  • Kleopátrának volt egy titkos receptje, hogy megszabaduljon a nem kívánt leégéstől: egy pohár zöld szőlőt kevert össze egy evőkanál mézzel, majd felvitte a bőrére. A keverék megnyugtatta a bőrt, és enyhítette a nap okozta leégést.

Legfőbb erénye az intelligenciája volt.

A királynőt joggal tekintették korának egyik legműveltebb nőjének. Irodalmi, művészeti, politikai és filozófiai ismeretei sokszor meghökkentették a beszélgetőpartnereit. Tökéletesen játszott lanton és hárfán, emellett gyönyörűen énekelt és táncolt. Kleopátra legalább hét nyelven tudott, ezért ritkán volt szüksége fordítók segítségére, amikor személyesen találkozott a külföldi uralkodókkal.

Miután az emberek fellázadtak, a királynőnek el kellett hagynia Alexandriát. Ekkor Caesar segítségéhez fordult, hogy segítsen neki elnyomni a felkelést, ám ehhez előbb valahogy be kellett őt csempészni a palotába. Ehhez a királynőt zsákba csomagolták, és úgy tettek, mintha egy halász zsákmányát szállítanák. Ravaszságával Kleopátra elérte, hogy a római császár azonnal beleszeressen.

Caesar később bármire kész volt az egyiptomi uralkodó kedvéért. Vénusz római templomában pedig a császár parancsára még egy Kleopátra szobrot is állítottak, és isteni kitüntetést adtak neki.

Meghódította a korának legbefolyásosabb embereinek szívét.

Rómában az emberek azt hitték, hogy Caesar az egyiptomi királynő fiát akarja kinevezni az örökösének, ezért néhány pletyka szerint a császár elleni összeesküvéseket kezdtek tervezni az emberek.

Kleopátra ekkor megértette, hogy csak akkor maradhat Egyiptom királynője, ha elcsábítja Marcus Antonius-t. Úgy döntött, hogy mindenképpen meghódítja a római katona szívét. Ehhez Kleopátra a görög istennő, Aphrodité ruhájában tűnt fel a városban. Amikor a hadvezért meglátta a nőt, azonnal beleszeretett.

Szemtanúk beszámolói szerint Kleopátra teljesen másképp viselkedett Antonius-szal, mint Caesar-ral. Míg a római császár előtt mindig szellemes, elbűvölő és kecses nő benyomását keltette, akivel jókat lehet beszélni a művészetről, az irodalomról és a politikáról, addig a hadvezért Antonius előtt szinte udvarhölgyként viselkedett: obszcén szavakat használt, sokat ivott és illetlen dalokat énekelt.

Az őrülten szerelmes Antonius bármit megtett volna Kleopátráért. A férfi szenvedélye olyan erős volt, hogy még törvényes feleségétől, Octavia-tól is elvált.

Kleopátra szerette sokkolni és izgalomban tartani a környezetét.

A királynő matematikát, csillagászatot, oratóriumot és filozófiát tanult. Kleopátra volt az egyetlen az egész dinasztiában, aki még a vallás, és az átlagemberek kultúrája iránt is érdeklődött. A Ptolemaida-dinasztia uralkodása alatt egyetlen uralkodót sem érdekelték különösebben a népük istenei és szokásai.

Kleopátrának remek humorérzéke volt. Marcus Antonius-szal közösen megalapították az “Inimitable Liver” (utánozhatatlan máj) nevű klubot – itt hangos mulatságokat tartottak, erős italokkal. A királynő és Marcus Antonius különleges jelmezekbe bújtak, hogy senki ne ismerje fel őket, miközben egész éjszaka a városban kóborolnak.

Kleopátra egyszer mai árfolyamra átszámítva körülbelül 20 millió dollárnak megfelelő összeget költött egyszer egy koktélra, aminek az elkészítéséhez egy csésze ecetre és egy óriási gyöngyre volt szükség. A gyöngyöt a pohár ecetbe dobták, Kleopátra pedig figyelte, ahogy feloldódik. Ezt követően a királynő gond nélkül lehúzta a meglehetősen szokatlan koktélt.

A királynő Caesarnak és Marcus Antonius-nak egyaránt gyermekeket szült. Ceasarnak egy fiú gyermeket, Antonius-nak pedig egy ikerpárt és egy fiú gyermeket.

Kleopátra meg volt győződve arról, hogy az illatok a meggyőzés nélkülözhetetlen eszközei. Saját parfümgyára volt, közvetlenül a szépségszalonjának és a gyógyfürdőjének a közelében.

Kleopátra volt a dinasztiájának utolsó uralkodója.

Marcus Antonius volt feleségének Octavianusnak a dühös testvére úgy döntött, hogy háborút indít Egyiptom ellen, amit sikerült is megnyernie. Amikor a kétségbeesett egyiptomi királynő megtudta, hogy láncra verve húzzák majd őt Octavianus szekere mögött, mint egy rabszolgát, állítólag ezt mondta: „Ezeket a csuklókat ékszerek viselésére tervezték, a bilincseket pedig a plebejusok és a bűnözők csuklóira. Egyiptom királynőjét soha nem fogják legyőzni!”.

Utolsó napján egy pazar lakomát rendezett, ami alatt Kleopátra szép csendben elvonult a hálószobájába, ahol egyes vélemények szerint mérget vett be, mások szerint egy mérges kígyóval haraptatta meg magát.

Kleopátra Egyiptom utolsó királynője volt. Halála egybeesett a dicső ország hanyatlásának kezdetével, az egykor hatalmas birodalom ugyanis a római gyarmatok egyikévé vált. Kleopátra élete tele volt izgalmas fordulatokkal, és olyan fényűző, illetve szokatlan szokásokkal, ami miatt mind a mai napig felnéznek rá az emberek és tisztelik őt.

forrás

Ha tetszett ez a bejegyzés, értékeld azzal, hogy megosztod a Facebookon! Köszönjük! 👍🙏