Xsense Szórakoztató magazin
Juliane Koepcke a középiskola befejeztével alig várta, hogy édesanyjával repülőre pattanjon és meglátogassa rég nem látott édesapját, Hans Wilhelmet aki zoológusként dolgozik az amazóniai esőerdőben. A fiatal lánynak feltett szándéka volt, hogy szülei nyomdokaiba lépjen, és állatokkal foglalkozhasson.
Édesanyjával a limai repülőtéren szálltak fel a gépre. Nagyon izgatott volt, mert tudta, hogy kb egy óra választja el őt szeretett apjától. Sajnos azonban a gépük fél óra után egy viharfelhőbe keveredett.
A 70-es években még nem vették olyan komolyan a viharokat, mint manapság, így a pilóta továbbra is a levegőben maradt. A felhők azonban egyre baljósabbnak és sötétebbnek tűntek, s egy idő után a repülő elkezdett rázkódni.
A pilóta szó szerint belerepült a felhő közepébe, mert az utasok annyit vettek észre a rázkódáson kívül, hogy hatalmas villámlások, mennydörgések rázzák meg az eget.
Az egyik villám belecsapott a gépbe és pont a motort találta el. Ekkor még mindenki reménykedett, hogy megússzák ép bőrrel a vihart….
Juliana anyukájának ezek voltak az utolsó szavai: “Reméljük, minden rendben lesz.”
A gép hamar megadta magát a viharnak és a tinédzser mér csak arra emlékszik, hogy erősen fúj a szél mellette. Mivel a biztonsági öve végig be volt kapcsolva, így elég stabilan ült, bár zuhanórepülésben tartott a föld felé. A gép 3000 méterről zuhant le és a perui esőerdőben landolt.
Az esőerdő tele volt fákkal, így azok valamilyen szinten képesek voltak tompítani a zuhanást. Valószínű ennek és a szerencsének hála Juliane megmenekült. Sajnos sem édesanyja, sem pedig a többi gépen utazó nem élte túl a balesetet.
A lány sokkos állapotba került, ami miatt hol elájult, hol magához tért. Miután sikerült összeszednie magát megpróbált kiszállni a székből, de rettenetesen szédült. Majdnem egy teljes napba telt neki, mire kikecmergett a gép roncsaiból.
Szerzett pár sérülést a balesetben, például eltört a kulcscsontja. Mivel senki sem volt a közelében, ezért törött csonttal, számtalan sérüléssel elindult, hogy megkeresse elveszett anyját. Akkor még nem sejtette, hogy ő már nem él. Miközben őt kereste egy kis folyami patakra bukkant, aminek nagyon megörült, mert eszébe jutottak édesapja szavai.
Mikor kicsi volt azt tanította neki, ha eltévedne akkor keressen egy patakot, folyót és kövesse, mert az elvezeti őt az emberek közé. Összesen 11 napot töltött a dzsungelben, és a negyedik napon még mindig kereste a kivezető utat, mire rátalált három utasra, akik még mindig bent ültek a roncsok között a székekhez szíjazva. Sajnos egyikük sem élt már Juliane nagy bánatára.
Miközben átkutatta a csomagokat élelem után, talált egy zacskó cukorkát, aminek nagyon megörült, mert több napja nem evett normálisan. Igaz ez sem nevezhető annak.
Hirtelen meghalott egy furcsa zajt. Kiderült, hogy helikopterek köröztek a terület felett, mert értesültek a balesetről és túlélőket kerestek. De mivel az erdő nagyon sűrű volt, és a propellerek is hangosak voltak, így esélytelen volt, hogy meglássák/meghallják a lányt.
A kilencedik napon egy kunyhóra bukkant az erdő mélyén, ahova be is ment. Akkor még senki sem tartózkodott a kis lakban, de hamarosan meghallotta, hogy valaki közelít.
Kezdetben azt hitte, csak képzelődik, de mint kiderült, nem káprázott a szeme. Valóban élő emberek hangját hallotta, majd végül meg is látta őket, mikor betértek a kunyhóba.
Ahogy Juliane úgy a férfiak is meglepődtek a lány láttán. A férfiak azt hitték a lány a vizek úrnője, Jemanja ezért békén hagyták és megengedték, hogy maradjon éjszakára. A férfiak aggódtak a lány állapota miatt, mert nagyon le volt fogyva. Hogy megbizonyosodjanak róla, minden rendben vele, elvitték egy helybéli gyógyszerészhez.
A falubelieknek tudomása volt a balesetről, de nem gondolták, hogy van túlélő. Az orvos viszont rájött, hogy a lány biztos a repülőgépen volt, ezért vannak ilyen sérülései.
Miután elmondta ki az édesapja, azonnal értesítették, aki hanyatt-homlok rohant gyermekéhez. Az édesapa már azt hitte, hogy végleg elvesztette családját, de így maradt egy halvány reménye.
Juliane segített egy csoportnak megtalálni a lezuhant repülő roncsait, hogy az áldozatokat összegyűjtsék és eltemethessék. Édesanyja elhalálozása miatt Juliane komoly traumát szenvedett, sokáig félt újra repülőre ülni, ezért ha kellett valahova utaznia más tömegközlekedési eszközt választott.
Juliane később biológiát kezdett tanulni egy németországi egyetemen, ahol sikeresen meg is szerezte doktori végzettségét. és 1998-ban visszatért arra a helyszínre ahol lezuhant a repülő.
Máig él benne a kérdés, miért ő élte csak túl a balesetet.
