admin

19 ember, aki a bunkó parkolásával alaposan kivívta az emberek haragját

Néhány évtizeddel ezelőtt még luxusnak számított az autó, azóta azonban nagyot fordult a kocka. A megnövekedett forgalomnak hála ma már sokkal inkább a szabad parkolóhelyek számítanak luxusnak, ami nap mint nap sok fejtörést okoz az autósoknak. 1.  Csak beszaladt gyorsan vásárolni ezt-azt. 2.  Mindenki más azt hitte, hogy nincs több parkolóhely, ez a BMW-s azonban csak talált magának egyet… ? …

Tovább

18 gyermek, akik tudják, mivel lehet kellemetlen helyzetbe hozni a szüleiket

Szülőnek lenni a legcsodálatosabb dolog a világon. Ma már számtalan könyv és különféle internetes tartalmak is a segítségünkre vannak ahhoz, hogy minél jobb szülővé válhassunk, és minél könnyebb legyen számunkra a gyereknevelés. Vannak olyan dolgok azonban, amire egyetlen gyereknevelési könyv sem tud felkészíteni. 1.  ,,Odajött hozzám a szeretett lányom és azt mondta: Szia, apa! Mit csinálsz?” 2.  ,,150 dollárért medencét …

Tovább

20 fotó, ami többet mutat a világból, mint egy dokumentumfilm

Nemrégiben a Nemzetközi Burgonya Központ szakértői a NASA munkatársaival közösen sikeresen befejezték a kísérletet, mely arra irányult, hogy miként lehetne burgonyát termeszteni marsi körülmények között. Ez még egy lépéssel közelebb hozta az emberiség azon álmát, hogy egyszer talán majd a távoli jövőben egy másik bolygót is benépesíthessünk. Amíg azonban ez nem történik meg, érdemes ide, a Földre koncentrálnunk – hiszen …

Tovább

18 ember, aki nem tud annyi limonádét csinálni, ahány citromot kap az élettől

Mindannyiunknak vannak olyan napjaink, amikor semmi sem sikerül, és legszívesebben egy takaró alá bújva várnánk, hogy vége legyen a pech-sorozatunknak. Cikkünk hősei is épp ilyen napokon vannak túl, ám felesleges bosszankodás és keserűség helyett inkább úgy döntöttek, hogy az interneten osztják meg – a visszanézve már – rendkívül humoros szerencsétlenkedéseiket. 1.  Ha valaha is rossz napod van, akkor jusson eszedbe …

Tovább

18 vicces használati utasítás, amin több az információ, mint gondoltuk

Manapság már kevesen vesződünk vele, hogy elolvassuk a hétköznapi termékek használati utasítását, helyette inkább egyszerűen használjuk őket, majd pedig maximum utólag szentségelünk, ha a helytelen használat miatt esetleg valamiféle galibát sikerült okoznunk. 1.  “Csak azért olvasod ezt, mert elfelejtetted magaddal vinni az okostelefonodat a WC-re.” – félelmetesen életszerű. 2.  ,,Állatokon teszteltük. Rájuk nem volt jó.” – mit is várnánk a …

Tovább

17 véletlen egybeesés, ami láttán megkérdőjelezzük a valóságot

Bizonyára észrevetted már, hogy sok film nyitójelenetében elhangzik: „a valósággal való bármilyen egyezés csupán a véletlen műve”. Az életben azonban vannak olyan pillanatok, amikor még az elképzelhetetlennek tartott dolgok is megtörténnek. Például találkozunk saját magunk hasonmásával, vagy a hihetetlen véletlen folytán sorrendbe rendezett tárgyakra és számokra bukkanunk. 1.  ,,Azt mondták, hogy menjek el Thaiföldre, mert itt majd megtalálom magam. Igazuk …

Tovább

30 kiszámíthatatlan beszélgetés, ami bizonyítja, hogy a ügyfélszolgálatosok élete egy véget nem érő kaland

A szolgáltatószektorban dolgozóknak megvan az a kiváltságuk, hogy mindig első kézből találkozhatnak kis hazánk legnagyobb idiótáival. Márpedig ha valahol, akkor aztán Magyarországon biztos, hogy nincs hiány ezekből az emberekből. Ők azok, akik nap mint nap azon fáradoznak, hogy értelmetlen kérdéseikkel, megoldhatatlan problémáikkal, vagy egyszerűen a szimpla halandzsájukkal megkeserítsék mások életét. 1.  Erre nincs jó válasz. 2.  Az hagyján, de úgy …

Tovább

21 meggondolatlan tervezési megoldás, ami sok kellemetlen percet okozott az embereknek

Mindannyian találkoztunk már olyan különös és érdekes tervezési megoldásokkal a mindennapokban, amik láttán egy pillanatra megtorpantunk és heves gondolkozások közepette igyekeztünk kideríteni, hogy vajon ,,mit is akarhatott velük a művész?”. 1.  Braille-írás ellátott tábla, ami teljesen lapos. Vajon kiknek készíthették?!? 2.  Egy fogantyú, ami nehezebb, mint a serpenyő. Halkan jegyzem meg, hogy ilyenem egyébként nekem is van…? 3.  Csak egy …

Tovább

21 látványos összehasonlítás, ami segít jobban megérteni a minket körülvevő világot

Vannak dolgok, melyek megértéséhez a legegyszerűbb módszer, ha egyszerűen összehasonlítjuk őket valamivel. Például: mind tudjuk, hogy a gleccserek vészesen olvadnak, ám pontos képet csak akkor kaphatunk erről a visszafordíthatatlan folyamatról, ha megnézzük, hogy hogyan nézett ki egy adott gleccser 100 évvel ezelőtt, és hogyan napjainkban – ugyanabból a perspektívából, természetesen. 1.  Hogyan látják a színspektrumot a kutyák és az emberek. …

Tovább

19 fotó, amit múzeumban kellene mutogatni „az idő múlása” felirattal

Előfordul, hogy használat közben anélkül amortizálunk valamit, hogy ezt észrevennénk. Néha csak akkor tűnik fel, hogy mennyire kopott és használt már az adott holmink, amikor összehasonlítjuk egy vadonatúj változatával. Az idő vasfoga pedig semmit sem kímél, és még az olyan elpusztíthatatlannak gondolt tárgyakon is nyomot hagy, mint például a kövek vagy egy Versailles-i épület márványlépcsője. 1.  Ez a kutyus a …

Tovább